Zhang Fei – a durva és vad harcos, aki időnként ravasz is tudott lenni

Zhag Fei (meghalt Kr. u. 221-ben) Shun Han egy bátor katonai tábornoka volt a Három Királyság korszakában, és vad harcosként volt ismert. Ő és Guan Yu segített Liu Bei-nek a Shu Han királyság megalapításában, és a hármuk testvéri kapcsolata megmaradt egész életükön át.


Zhang Fei egy sikeres hentes volt eredetileg, később elhíresült erejéről és a félelmetes harcmodoráról, különösen miután egyszer megfélemlített egy egész hadsereget egy kiáltással, míg őrködött a hídon egyedül a lován. A „Készen vagytok, hogy megküzdjetek Zhang Fei-jel?” egy olyan kifejezés, ami megrendített mindenkit a csatában.

Zhang Fei – a durva és vad harcos, aki időnként ravasz is tudott lenni (Illusztrálta: Blue Hsiao)

Hírnevet szerzett azzal is, hogy mikor alkoholt ivott, hamar elvesztette az önuralmát, de bizonyította éleselméjűségét is néhány alkalommal.


A katonai karrierjének korai szakaszában és a kaotikus háborús idő alatt Zhang Fei elvesztette a kapcsolatát másokkal, és egy megyét foglalt el bázisként. Úgy viselkedett, mint egy bíró, aki nemcsak a katonai védelemmel, hanem a polgári vitákkal is foglalkozott.


Egyszer egy gazdag helyi farmer megvádolt egy szegény, de csinos anyát, hogy ellopta a görögdinnyéit, és három görögdinnyét vitt a bíróságra bizonyítékként. Másfelől az asszony azt állította, hogy a farmer zaklatta, és megpróbálta kihasználni őt. Zhang Fei kijelentette, hogy az asszonyt meg kell büntetni a lopásért, annak ellenére is, hogy az asszony közben a kisgyermekét szorosan tartotta a karjaiban.


Majd Zhang Fei megparancsolta, hogy a gazda vegye vissza a megvádolt nőt, és a gyermekét, mint rabszolgákat a görögdinnyével együtt, a farmer nagy örömére. Mindenki szeme előtt, a farmer igencsak küzdött, hogy a görögdinnyéket és a kisbabát is egyszerre a kezében tartsa. Letette a babát a földre, hogy felvegye a görögdinnyéket. Dühében Zhang Fei felüvöltött: „Te ravasz bolond! Ha egy olyan erős ember, mint te, nem tudod tartani a gyermeket és a dinnyéket egyszerre, hogyan tudta volna egy gondoskodó anya a kisdedet veszélyeztetve ellopni a dinnyéket? Őrök! Bocsássátok szabadon az asszonyt, és verjétek meg a gazdát könyörtelenül!” A történet ugyan nem mondja el nekünk, vajon a farmer túlélte-e, de csak nagyon kevesen élték túl Zhang Fei büntetését.


Hasonlóképpen, egy másik alkalommal úgy oldott meg egy esetet, amiben egy edényárus azt állította, hogy egy nyomorék személy edényeket lopott tőle, hogy az utóbbi megmutatta véletlenül az edényekkel történő manőverezési tudását a sétapálcájával. Ezekről a bírósági esetekről széles körben beszéltek a megyében, és Zhang Fei bölcs és pártatlan bíróként vált ismertté, talán még a saját meglepetésére is, és a közbiztonság a megyében fokozatosan javult.


Kr. u. 213-ban Zhang Fei a csapatát vezette, hogy megtámadja Yi tartományt, és megállt egy idősebb, ügyes harcos által őrzött átjáró előtt. Zhang Fei kezdeti támadása nem volt sikeres, és majdnem eltalálta őt az öreg harcos nyila. Mindenki meglepetésére Zhang Fei kidolgozott egy csapdát, és elkapta az öreg harcost. Az öreg harcos szidta Zhang Fei-t az invázió miatt, és megmutatta szilárd elhatározását a kivégzéssel szembenézve. Zhang Fei-re nagy hatással volt az öreg harcos, és megparancsolta, hogy oldozzák el. Bocsánatot kért, és segítséget kért az öreg harcostól nagy tisztelettel. Megérintette az öreget ez a ritka bánásmód Zhang Fei részéről, és megadta magát, sőt, rábeszélt más tiszteket is az út mentén, hogy csatlakozzanak Zhang Fei seregéhez, hogy újraépítsék az ortodox Han dinasztiát.


Zhang Fei alkoholproblémáktól szenvedett, miután értesült Guan Yu haláláról, és 55 éves korában meggyilkolták az alárendeltjei, akikkel keményen és igazságtalanul bánt.