Egy személyes üldözési beszámoló: „Soha nem gondoltam volna, hogy élve kijövök onnan!“ (1. rész)

„A fájdalmak miatt majdnem elvesztettem az eszméletem. Nem volt menekvés és az idő nagyon lassan telt csak el. Szavakkal képtelenség leírni azokat a gyötrelmeket, amiken átmentem. Minden pillanatban gyötörtek, élet és halál között lebegtem. A halál megkönnyebbülést jelentett volna, mert a fájdalmak elviselhetetlenek voltak. Egyetlen egy gondolatom volt: „Nem szabad odaadnom magam nekik. Nem hagyhatom, hogy örüljenek a szenvedésemnek.“

A Fálun Gong gyakorló Zhu Xiumin asszony a fentiekben kínzásának élményeiről számol be. Többször illegálisan letartóztatták, mert informálta az embereket a Fálun Dáfá tényeiről, és mert leleplezte a kommunista rezsim hazugságait, mellyel igazolni próbálta az elnyomást. Zhu asszonyt a Mudanjiang városi Yangming rendőrőrs emberei hallgatták ki, majd súlyosan megkínozták. Egy gumicsővel ütötték, az orrába mustárolajjal itatott kendőt tömtek, és a fejére műanyag zacskót húztak.

A kínzási módszerek rekonstrukciója: Műanyag zacskót a fejre húznak

Zhu asszony mindössze 30 éves volt, mikor 2002-ben letartóztatták. Azért kínozták meg, mert kábel tévés jelzéseket fogadott és olyan videókat sugárzott, melyek feltárják a Fálun Gong igaz tényeit. Emiatt hét évi börtönbüntetésre ítélték és a hírhedt Heilongjiang női börtönben brutálisan megkínozták. Mindenféle bántalmazási módszernek kitették, többek között elektromos botokkal sokkolták, állandó jelleggel fagyponti hőmérsékleteket kellett elviselnie, folytonos ütéseknek tették ki, arra kényszerítették, hogy hosszú ideig üljön vagy álljon egy kis zsámolyon, és alváselvonásnak is kitették.

A kínzási módszerek rekonstrukciója: Elektromos sokk

Hajszál híján kerülte csak el a biztos halált. „Nem tudtam, hogy kijutok-e valaha élve és hogy hazajöhetek-e valamikor!“ De mégis így alakult és ezért szeretné elmesélni nekünk megrázó történetét:

A nevem Zhu Xiumin és Daqing városban élek. 1972-ben születtem. 1998 októberében olvastam a Zhuán Fálunt és az volt az érzésem, hogy pont ezt kerestem mindig is. A szívem vidám lett és nyugodt. Megértettem az értelmét és a célját az egyéni létezésnek, és azt, hogy hogyan kell élni.

Ez a nyugodt időszak azonban nem tartott sokáig. 1999 júliusában megkezdte a kommunista rezsim kiterjeszteni a Fálun Dáfá elleni rágalmazásait az államilag ellenőrzött sajtót előtérbe helyezve, és így országszerte terjedtek a híresztelések. Megkezdődött a gyakorlók üldözése.

A rendőrhivatal igazgatója megfenyegetett: „Meztelenre vetkőztetlek!“
Velem együtt több gyakorló is elkezdte fogadni a kábel tévés jelzéseket és megkezdtük kisugározni a videókat. Így azok, akiket megtévesztett az állami propaganda, megtudhatták a Fálun Gong igazságát. A tévés jelzések fogadásakor 2002. április 26-án letartóztatták Wang Xueshi-t, a Yangming kerületi rendőrőrs emberei. Felmászott az antennatoronyra, mikor közeledni látta a rendőröket, nem maradt ideje elmenekülni.

Május 8-án 13 óra körül négy rendőr letartóztatott a pályaudvaron. „Ne tartóztassatok le!“ - kiabáltam, ezzel figyelmeztettem Cui Sange gyakorlót, aki csak egy pár méterrel volt tőlem. Egy autóba taszítottak, a fejemet az ülés alá nyomták. A mobiltelefonomat és a pénztárcámat elvették. Cui Sange-t végül júliusban elfogták és halálra ütötték a Yangming rendőrségen.

A Yangming rendőrőrsön egy vasszékhez kötöztek. Az igazgató, akinek Zhu volt a neve, az arcomba ütött és ordított: „Egy fél hónapja nem tudunk rendesen aludni, hogy el tudjunk titeket fogni! Meztelenre foglak vetkőztetni!“ Határozottan válaszoltam neki: „Nem, nem fogsz!“ Erre ő: „Azt hiszed, hogy tartok tőle?“

Közelebb lépett hozzám. Hangosan mondtam neki: „Nem, ezt nem szabad megtenned. Először is, rendőr vagy és nem bűnöző. Másodszor pedig nem vagyok ellened. Amit tettünk, nem a rendőrség ellen irányul. Pont neked kéne tudnod, hogy miért tettük ezt.“ Megnyugodott és megváltozott a tartása is. Később a rendőrőrs politikai vezetője jött. Álszenteskedett, hogy így adjak neki tanúvallomást. Elég sokáig próbált meggyőzni.

A hivatalnokok, akik letartóztattak, később beléptek a szobába. Levették a lábaimról a bilincseket és azt állították, hogy egy másik makacs gyakorlóval kell foglalkozniuk, ezért szükségük van a rendőrökre.

Egy gumicsővel korbácsoltak meg
Mikor távoztak, a politikai vezető információkat próbált kicsikarni belőlem. Majd az a két rendőr kezdett el ütlegelni és kihallgatni engem, akik a letartóztatásomban is részt vettek. Egyikük levette a zoknimat és a cipőmet, hogy mezítláb álljak a cementes talajon. A vádlimat a vasszék lábaihoz kötözték. A karjaimat pedig a szék két oldalához kötötték, a kezeimet pedig megbilincselték.

A rendőr egy darab gumicsővel megkorbácsolta a hátamat és a lábaimat. Korbácsolt és közben ordítozott: „Adigg korbácsolom a lábaidat, amíg kékek és feketék nem lesznek a lábujjaid és leesnek.“ Megállás nélkül kínzott. Meg sem tudtam mozdulni, mert meg voltak kötözve a lábaim.

Az első korbácsolásnál képtelen voltam visszatartani a könnyeimet. Annyira gyötrelmes volt. Nevetett a fájdalmaimon és szidott. Onnantól kezdve egy hangot sem adtam ki magamból. Fél napig ütött teljes erejéből és nagyon meglepődött, hogy sem reakciót sem arckifejezést nem látott rajtam. Lazított a láncokon és tovább korbácsolt. Nem adtam egy hangot sem magamból, akármilyen erősen is ütött meg. Figyeltem őt, miközben ütött. Lassan abbahagyta.

A fájdalmak miatt majdnem elájultam. Nem volt menekvés és az idő nagyon lassan telt csak el. Szavakkal képtelenség leírni azokat a gyötrelmeket, amiken átmentem. Minden másodperc tele volt gyötrelemmel – élet és halál között lebegtem. A halál megkönnyebülést jelentett volna. Csak egyre gondoltam: „Nem szabad odaadnom magam nekik. Nem hagyhatom, hogy örüljenek a szenvedésemnek.“

A rendőr újból kikorbácsolt. Nem tudom, hogy ez meddig tartott, egyszercsak abbahagyta és szünetet tartott. Rámutatott 5-6 üvegre az asztalon, ezekben mind mustárolaj volt, majd ezt mondta: „Sok tapasztalatunk van az ilyen emberekkel való bánásmódban, mint te. Ehhez tartozik az erőszakos etetés mustárolajjal.“

A kínzási módszerek rekonstrukciója: Fojtogatás

Az orrlyukakat mustárolajjal itatott kendőkkel tömték tele, a fejemre műanyag zacskót húztak
Egy kendőre mustárolajat öntött és az orromhoz rakta. Két réteg műanyag zacskót húzott a fejemre gyorsan. A fejem üres volt. Inkább meg akartam halni, minthogy kigúnyoltassam magam. Nem vettem levegőt, mikor betömte a kendővel az orromat. Arra vártak, hogy félelem vagy ijedtség nyomát látják rajtam. De nem mozdultam és nem lélegeztem, a műanyag zacskók sem mozdultak. Vártak egy darabig, majd érszevették, hogy valami nem stimmel. A kisebbik rendőr szétszakította a zacskókat, és akkor kezdtem el megint lélegezni. Egy fél napig nem beszéltek velem. Egy hangot sem adtam ki magamból. Nem gyötörtek tovább, de megfigyelték minden mozdulatomat. Majd közölte velem az egyik rendőr: „Sok embert megvertem már és soha nem bántam meg. De nem bírom elviselni, hogy téged megkorbácsoljalak.“

A börtönben láttam Qu Yuping gyakorlót, akit ugyanazok a rendőrök kínoztak meg, mint engem a Yangming rendőrőrsnél. Amikor a mustárolajjal gyötörték, visszahúzták a fejét és egyenesen az orrába öntötték az olajat. Elkezdett lihegni és sírt. Neki is műanyag zacskót húztak a fejére. Mikor levegőért kapkodott, a zacskó az orrába és a szájába került. Ráharapott az egyik réteg zacskóra és a másik réteg még mindig befedte. Oxigénhiány miatt elájult és leesett a vasszékről. Kínzói levették róla a zacskókat és leöntötték hideg vízzel. Mikor magához tért, folytatták a kínzást, és többször megismételték nála.

Folyt. köv.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/7/21/141160.html
Kínai változat: http://www.minghui.org/mh/articles/2013/6/24/插播真相冤狱七年-朱秀敏九死一生-275755.html