A Fálun Gong gyakorlók üldözésére alkalmazott kínzási módszerek illusztrációi (I. rész)

Első kínzási illusztráció: „Repülni“, ami „repülőként repülni“ néven is ismert

Ennél a kínzásnál addig nyomják lefelé a fejet, amíg csak lehet, a kezeket pedig felfelé húzzák, és a falhoz nyomják. Arra kényszerítik a gyakorlót, hogy nagyon hosszú ideig tartsa ezt a pozíciót (akár több mint 10 órán át is). Ha egy gyakorló nem akar ennek eleget tenni, akkor elektromos bottal sokkolják, vagy addig ütik, amíg elveszti az eszméletét. Ha ez bekövetkezik, a rendőrök durván felkeltik, és folytatják a kínzást.
 
Második kínzási illusztráció: „Tű és cérna“

A gyakorlót nehéz bilincsbe verik, amit a földhöz kötöznek (ezzel lehetetlenné téve a mozgást). Majd mindkét kezet az egyik comb bözé bilincselik az ún. „halálos mandzsettával“ (ez egy speciális bilincs, ami rendkívül szoros).

Ez a kínzási módszer arra kényszeríti a gyakorlót, hogy hosszú ideig üljön egy helyben, ezzel lehetetlenné teszik számára a napi szükségleteinek elvégzését, mint a járás, a mellékhelység használata, vagy akár az evés. Az izmok tartós károsodását okozza ez a bánásmód, valamint feldagadnak a kezek és a lábak is, a kínzott nem tud aludni sem, nyugtalanná válik, sőt, akár idegösszeroppanást is kaphat. Nagyon nehéz elviselni. Azok az áldozatok, akik végig mentek ezen a kínzáson, túl fájdalmasnak találták még csak beszélni is erről.

Korábban elsősorban a brutális, halálra ítélt foglyoknál alkalmazta ezt a kínai rendőrség.
 
Harmadik kínzási illusztráció: „Fecske repülés“

A gyakorló alsó testét az ágy oldalához kötözik, kezeit pedig vagy az ágy alatt vagy az ágy felett bilincselik meg olyan erősen, hogy teljesen képtelen megmozdulni. Néhány Fálun Dáfá gyakorlót egy hétig, vagy akár hetekig is kínoztak így, sőt, néhány esetben 4 hónapon át.

Ez a módszer egyáltalán nem engedi, hogy a gyakorló pozíciót cseréljen, nem is beszélve arról, hogy egyáltalán nem tud megfordulni. Hosszú idő eltelte után megsérülnek az izmok, az elme nyugtalanná válik, nő a rüh is, és a gyakorló hihetetlenül erős fájdalmakon megy át.
 
Negyedik kínzási illusztráció: Kényszer-etetés szándékos ártással
 

Az etetés olyan orvosi formájától teljesen eltérően, amely életeket ment, a kínai hatóságok a kényszer-etetést brutális kínzásként vetik be olyan gyakorlók ellen, akik nem akarják feladni hitüket. Hogy félreértés ne essék, ennek a brutális kényszer-etetésnek a bántalmazás a fő célja.

Néhány gyakorlót erősen koncentrált sóoldattal etetik erőszakkal, vagy erős paprikás húslevessel, erős szeszes itallal, mosóporral, vagy akár vizelettel és ürülékkel is. Az őrök, és a rendőrök gyakran arra utasítják a foglyokat, hogy bántalmazzák a gyakorlókat különböző módon, akiket éppen akkor etettek meg erőszakkal. Pl. arra utasítják őket, hogy nyomjanak levegőt az adagolócsőbe, majd lépjenek a gyakorló gyomrába – emiatt a hasból egy olyan erős koncentrált sóoldat jön föl, ami égeti a gyakorló szemét, és orrát.

Egyes üldözők nem engedik meg a gyakorlóknak, hogy használják a mellékhelységet, ehelyett fejjel lefelé fellógatják a gyakorlót, ezzel arra kényszerítve őt, hogy levizelje, és leürítse önmagát.
 
Ötödik kínzási illusztráció: Fejjel lefelé lógatás

Ettől a kínzási módszertől a gyakorló vére visszafelé folyik, és ez eszméletvesztést, vagy akár halált is okozhat, ha hosszú időn át alkalmazzák. Néha a rendőrök nem engedik meg a gyakorlóknak, hogy használják a mellékhelységet, ehelyett fejjel lefelé fellógatják a gyakorlót, hogy megalázzák őt.
 
Hatodik kínzási illusztráció: Megbilincselt kezekkel a hát mögött fellógatni

Mindkét kezet megbilincselik a hát mögött, és a lábak vagy egyáltalán nem érik el a talajt, vagy csak a lábujjhegyek. Ilyen tartásban lógatják fel a gyakorlókat egy kosárlabda palánkról, vagy egy gerendáról. A kezek, és a karok a vérkeringés hiányával elzsibbadnak, és megbénulnak. Ugyanakkor, gyakran bunkósbottal vagy bőr ostorral verik közben a gyakorlókat.
 
Hetedik kínzási illusztráció: Az ágy alá nyomás

Ez egy igencsak kegyetlen kínzás. A gyakorló lábait nagyon szorosan összekötözik, a karokat és a kezeket pedig a hát mögé kötik. Majd a lábaihoz kötik a gyakorló nyakát, olyan szorosan, hogy fulladáshoz is vezethetne. Így az egész testet az ágy alá nyomják, és néhány ember ráül az ágyra, ami lenyomja a gyakorló hátát, ez akár gerinctörést is okozhat. Ez a kínzási módszer gyakran nagyon súlyos sérülésekhez is vezet.
 
Nyolcadik kínzási illusztráció: Megégetik a gyakorlókat vörös izzó tárgyakkal

A rendőrök égő cigarettát használnak, amivel megégetik a gyakorlók arcát, emiatt fekete hegek maradnak az arcon. Néhány gonoszabb rendőr szándékosan a szép fiatal hölgyek arcát égeti meg, hogy maradandóan is eltorzítsák őket.

Ez a fajta kínzási módszer az öngyújtók használatát is magában foglalja, az arcukat égetik meg velük (sőt, még a szemöldöküket is kiégetik), az állukat, a kezüket, a combokat, vagy akár az intim testrészeket is.

Máskor pedig speciálisan erre a kínzásra készített vasrudakat raknak égő faszénbe, amíg izzani nem kezdenek, majd ezekkel égetik meg a gyakorlók mellkasát vagy combját.
 
Kilencedik kínzási illusztráció: „A rovarok etetése“

Nyáron, főleg napfelkeltekor vagy napnyugtakor, a rendőrök leveszik a gyakorló összes ruháját, és fához bilincselik egy olyan helyen, ahol csak úgy rajzanak a szúnyogok, és más rovarok. A gyakorlókat újból és újból megmarják a rovarok. Nem sokkal ezután az egész bőrük tele van viszkető duzzanatokkal. Néha még ki sem tudják nyitni a szemüket, mert annyira felduzzad a szemhéjuk.

(Folyt. köv.)

Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2012/7/21/134517.html