Helyes gondolatok az érző lények megmentésére

Üdvözlöm a tiszteletreméltő Mestert!
Üdvözlöm gyakorlótársaimat!

2012-ben elkezdtem részt venni a „Szabad Kínát“ dokumentumfilm terjesztésében, és bemutatásában; segítettem a Shen Yun 2013-as bécsi showjának reklámozásában is. Új gyakorlóként örültem, hogy megkaptam a lehetőséget ennek a felelősségnek a felvállalására. Idén április 25-én, a „Szabad Kínát“ c. film bemutatóján, melyet a Felső-Ausztriai Tudósítók Klubbja szervezett, megmutatkozott az önzőségem, a tendencia saját magam igazolására, a magamutogatásom, valamint a másokkal való harci szellemem. Ezeknek a ragaszkodásoknak az elengedési folyamatában képes voltam felerősíteni a helyes gondolataimat az érző lények megmentésére. Két nagyon fontos felfedezést tettem a hétköznapi emberek társadalmában, amiket meg szeretnék osztani veletek.

Két héttel a filmbemutató előtt a Tudosítók Klubbjának egyik felelőse írásban megvádolt, hogy nem elég jó az együttmüködés a „Szabad Kínát“ bemutatójával kapcsolatosan az április 25-i filmfesztiválon. Nem értettem, hogy miért engem hibáztat, hiszen kommunikáltam a klubb koordinátorával. Mikor megtaláltam a ragaszkodásomat, miszerint saját magamat akartam igazolni, és eltávolítottam a félelmet, amiért igazságtalanul vádoltak meg, felismertem Mester üzenetét: meg kell próbálnom minden tőlem telhetőt, hogy minden gyakorlóval jól együttműködjek minden lényeges munkában. Ezt a projektet helyeztem az első helyre, és minden tőlem telhetőt megtettem. Ennek ellenére néhány ragaszkodásom növekedni kezdett, és úgy tűnt, hogy nem vagyok képes elengedni az emberi érzéseimet. Ennek az lett a következménye, hogy karma jelent meg a felszínen, és hétről hétre erősebbnek éreztem a nyomást.

A második felismerésem egy egyetemi kollegámtól jött a filmbemutató után. Tavaly beszéltem vele a Fálun Gongról, és az illegális, brutális üldözés igaz tényeiről. Néha megérintette a szívét, amit mondtam, de néha úgy tűnt, mintha egy teljesen más személy állna előttem. A bemutató után kritizálta a filmet. Az érvelése nagyon furcsa volt, nem tudományos szemszögű. Meghökkentett. Csak azért említettem meg, mert ő nem az a fajta ember, aki különös figyelmet szentel a számoknak, és a tényeknek. Ugyan képes voltam nyugodtan válaszolni a kérdéseire, és képes voltam komolyan kinyilvánítani a véleményemet is, a következő napokban a munka közben feszültséget éreztem köztünk sok szempontból, melyhez különböző érzelmek is társultak.

Nyilvánvalóan kimutatkozott saját magam igazolása, és a magamutogatásom. Nagyon dühös lettem, és a gondolataim tele voltak annak a személynek az önteltségével, és arckifejezésével. Arra gondoltam, hogy küzdjek vele, el akartam mondani neki, hogy hogy lehet ilyen önelégült. Ezt gondoltam róla magamban. Mivel ahhoz ragaszkodtam, hogy kívül keressek, érzelgős lettem, összegabalyodtak a gondolataim, nagyon sokminden volt a fejemben, főleg a művelésem elején történt igazságtalan esetek jelentek meg előttem, amik hullámként próbáltak elnyelni. Ezek a nehézségek mutatták meg nekem tavaly, hogy mit sikerült elengednem, és mit tartok magamnál.

Lépésről lépésre, napról napra haladtam a felismerésben, és ragaszkodásaim elengedésében. Egy álom után képes voltam áttörni a gátat, és a személy felé jóságot kifejleszteni. Most szeretném elmondani nektek, hogy mit álmodtam.

Azt álmodtam, hogy egy vérszomjas medve megtámadott, de szerencsére elmenekültem. Az álomban elmeséltem a férjemnek, hogy mi történt, mire kis házakat építettünk, hogy megvédjük magunkat a medve támadásaitól. A férjem már kész volt a házával, és szunyókált a háza előtt. Én éppen az ajtót csináltam, mikor hirtelen egy szörnyű hangot hallottam. Kiszemelt a medve. Teljesen lebénultam az ijedtségtől, és a medve egy pár méterre volt már csak tőlem. Nagyon féltem; suttogva próbáltam felkelteni a férjem, hogy el tudjon menekülni, mielőtt bemegyek a házamba. Az ijedtség miatt azonban csak egyszer suttogtam a nevét nagyon halkan, és nem néztem utána, hogy megmenekült-e.

Mikor felébredtem, azonnal tudtam, hogy ez egy Mestertől jött üzenet volt: a veszélyben csak magamra gondoltam, még az a gondolat is félszívű volt, hogy meg akartam menteni a férjemet.

Ez az álom emlékeztetett egy régebbi álmombeli jelenetre is a művelésem elején. Akkor már többször elolvastam a „Zhuán Fálun“-t. Az álmomban egy szobába léptem, ahol tízenöten voltak; mindannyian ugyanabban az egyszerű lenvászonban voltunk felöltözve, és mindannyian mezítláb voltunk. Éppen tanítás folyt, de nem emlékszem, hogy miről. Mikor felébredtem az álomból, egy szelíd, de biztos hang visszhangzott a fülemben: ne felejtsd, minden az érző lények megmentéséért van!

Mikor magamba néztem, tudatosult bennem, hogy a medvés álom egyenesen rám céloz: hogy a művelésben nincsenek helyes gondolataim az érző lények megmentésére. Miközben csak saját biztonságomra gondoltam, csak arra, hogy jól fejlődjek, helyes gondolatom mások felébresztésében gyenge lett. Emiatt mélyebben kezdtem el gondolkodni, az előbb említett kollegámról is. Ha művelőként dühös leszek a ténytisztítás során, miközben egy olyan hétköznapi emberrel nézek szembe, akit összezavartak a régi erők – akkor ez mit jelent? Jelenlegi megértésem szerint ezzel a Dáfá fölé helyeztem saját fejlődésemet, a munkámat, és a mindennapi dolgokat is. Hogyan tudnám így megérteni a helyes gondolatokat, és az érző lények megmentését? Ha dühös leszek, miközben azt teszem, amit Mester kér tőlünk, és ha hagyom, hogy a régi erők kihasználják a hiányosságaimat, akkor csak egy hétköznapi ember vagyok, sőt, talán még kevesebb, mint egy hétköznapi ember?

A rákövetkeztő hetekben új gyakorlóként elgondoltam azon, hogy hogyan hangoljam össze az együttműködést más gyakorlókkal a saját utammal. Mert, ahogy már említettem, ugyan segítőkész vagyok, és szívesen dolgozok más gyakorlókkal, mégis nyomást okozok saját magamnak. Lesújtva éreztem magam, hirtelen nem akartam telefonálni többet, sem írni, nem akartam csinálni semmit. Ugyan megtettem a dolgokat, mégis ott van mindig az elutasítás gondolata. Azt kérdezem magamtól: mi történt velem? Eredetileg nem volt soha problémám azzal, hogy eleget tegyek mások kérésének, vagy hogy tegyek valamit a Dáfáért.

Az arcom felduzzadt, úgy éreztem, mintha égne a bőröm, nyughatatlan lettem. Tudtam, hogy még mélyebbre kell néznem, és visszatekintettem az eddigi művelésremre. Rájöttem, hogy már régóta nem osztogattam röpiratokat, nincs nálam petíciós papír, és régóta nem beszéltem másokkal a munkába vezető úton. Csak a felszínen dolgoztam egy Dáfá projektnek. Nem kétséges, hogy egy Dáfá projektben való részvétel egy jó dolog, de elfelejtettem, hogy a közelemben lévő emberekkel is beszélnem kell, meg kell őket találnom, és el kell nekik magyaráznom az igaz tényeket. Ezt nem vettem észre, muszáj felzárkóznom, és egyensúlyba kell hoznom a Dáfá munkát a hétköznapi emberek környezetében történő igazságtisztázással.

Ezenkívül úgy tűnik, hogy csak azzal voltam elfoglalva, hogy segítőkész gyakorlótárs legyek, ahogy Mester mondja a „Zhuán Fálun“-ban: „Mivel a hétköznapi emberek között műveljük magunkat, sok tanítvány nem tudja elengedni ragaszkodásait, több ragaszkodás már természetessé vált és már nem is veszik észre. Az érvényesülési vágy mindenütt megmutatkozhat, akár jó cselekedeteknél is megmutatkozhat.“

Nem meglepő, hogy miért lett egyre nagyobb a rám nehezedő nyomás, mivel az érvényesülési vágyam, és az önteltségem, amikre nem figyeltem, mások elakadását okozta. Amögött az ürügy mögött bújt meg a konfliktusok elkerülése, hogy jót cselekszek, ami persze nem helyes.

Újból elkezdtem a röpiratok osztogatását, a metróra várva is. Ha az emberek rám mosolyognak, barátságosan üdvözölnek, tudom, mit kell tennem. Nagyon sok emberrel találkozok a munkám során. Amióta felismertem, milyen fontos az egész harmóniája, és a saját utam közti kapcsolat, mindig találok egy utat, hogy elmagyarázzam az igaz tényeket a Fálun Gong üldözéséről azoknak az embereknek, akikkel a munkám során találkozok.

Szívem mélyéről megköszönöm Mester jóságos vezetését; kedves gyakorlótársaimnak is megköszönöm, hogy emlékeztettek feladatomra. És megköszönöm az őszinte, és jó együttműködést a „Szabad Kínát“ projektben.

Ha valami helytelen dolgot fedeztek fel, kérlek benneteket, hogy javítsatok ki.

Heshi!

(A koppenhágai 2013-as Európai Fálun Dáfá Tapasztalat-megosztó Konferenciára benyújtott beszámoló)