Beszélgetés a művelésről

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Minghui.org) Szeretném megosztani a tapasztalatomat a gyakorlótársakkal, a megértésemet a művelésre vonatkozólag a jelenlegi szintemen.

1. Foglalkozni a Minghui weboldal üzenetével
2007-ben a Minghui weboldal publikált egy cikket a Dáfá gyakorlatainak reggeli végzéséről. Említette, hogy a pekingi időt kellene figyelembe vennünk, amikor gyakorlunk, és valamennyi gyakorlótársnak ebben az időben kellene gyakorolnia. Azonban egyes gyakorlók különböző kérdéseket vetettek fel, és nem követik a Minghui weboldal javaslatát. Nem aggasztja őket a tény, és nem is kérdezik meg maguktól, hogy miért vannak kifogásaik. Egyszerűen megmagyarázzák, hogy miért nem követik a javaslatot. Ez egy emberi reakció, és nem művelés.

2011-ben egy másik cikket is megjelentetett a Minghui weboldal „Ünneplés, ami szóbeszéden alapul” címmel. Néhány gyakorló elengedte az emberi nézeteit, és követik az említett tanácsokat ebben a cikkben. Mások azt hitték, hogy a cikk nem megfelelő és nem kellett volna megjelentetni. Úgy gondolom, hogy ez egy másik esete annak, hogy tudjuk vagy nem tudjuk, hogy hogyan kell művelni, és segíteni a Fá-helyreigazításban. A gyakorlók, akik jól csinálják egy pozitív környezetet generálnak. Azonban néhányan megpróbálják ugyanazokat a dolgokat tenni (hogy tisztázzák az igazságot), de emberi nézeteket használnak és személyes ragaszkodásokat, amely zavarást okoz. Mások nem akarnak semmit csinálni kivéve, hogy kritizálják mások erőfeszítéseit, és megindokolják, hogy miért volt igazuk, amely széthúzást, valamint zavarást okoz a gyakorlók között. Míg mások nagyon lassan reagálnak, így elveszítik a lehetőséget, hogy segítséget nyújtsanak a Fá- helyreigazításban.

2. Művelni magunkat, és jól csinálni mindent
A művelés nem attól függ, hogy mennyi erőfeszítést teszünk a három dolog végzésében vagy hogy részt veszünk-e a Dáfá tevékenységekben. Valójában attól függ, hogy hogyan közelítjük meg a Dáfá tevékenységeket, és hogyan tekintjük ezeket lehetőségként a Fában megértett elvek gyakorlati megvalósításában.

A Tanár azt mondta, hogy muszáj a három dolgot jól csinálnunk. Azt mondta a „Tanulságos tanácsok”-ban Esszenciák a továbbhaladásra c. írásban:
„Ha nem akarod megváltoztatni az emberi állapotodat, és értelemmel megnövelni a Dáfá igaz megértését, el fogod szalasztani a lehetőséget. Ha nem változtatod meg az emberi logikádat, amit átlagos emberként évezredek alatt mélyen a csontjaidban formáltál, nem leszel képes elszakadni ettől a felszínes emberi külsőségtől és nem fogod tudni elérni a beteljesülést.“

Hogy mennyit tanultunk a művelés igaz jelentéséről? Bizonyára már számtalan leckét vettünk.

Egyes gyakorlókat letartóztattak vagy halálra kínoztak, miközben úgy tűnt, hogy jól csinálták a három dolgot. Azonban komolyan bántalmazták őket. Ezek az esetek okozták, hogy egyes gyakorlók csodálják, amiért ezeket a jó gyakorlókat üldözték. Gyakorlótársak, a Tanár elvárja, hogy önzetlenek legyünk és ragaszkodásoktól mentesek a megvilágosodás pillanatában. Meddig jutottunk igazán ezen az úton? Hogyan tudjuk teljesen eltávolítani a ragaszkodásainkat? Lehet, hogy sok dolgot teszünk a Fá- helyreigazításért, de közelebb vagyunk az isteni állapotunkhoz vagy még ragaszkodunk az emberi oldalunkhoz? Például egy gyakorló sokat tett az érző lények megmentéséért, de emberi nézetekkel. Valójában művelte magát?

3. Követni a Fá elveket, és magunkba nézni
Ha a Dáfá elveket teóriaként vagy tudományként kezeljük, egy problémával találkozva megpróbálunk másokat hibáztatni, ha megmondjuk másoknak, hogy mit kellene tenni, akkor nem műveljük magunkat. Az egyéni tapasztalatok, a tudás és az emberi nézőpont alapján cselekedni nem művelés.

A Tanár számtalan alkalommal megmondta, hogy szükséges magunkba néznünk, amikor problémánk van. Különben nem műveljük magunkat. Most már több, mint tíz éve követem a Dáfá tanításait. Visszatekintve most már tudom, hogy nem műveltem mindig magam. A Tanár vezetése nélkül nem tudom, hogy mi történt volna. A világ tele van téveszmékkel, és csapdákkal, könnyen elveszhetsz. Szeretném megköszönni a Tanár vezetését. A Minghui weboldalnak is szeretném megköszönni, hogy biztosít a számunkra egy helyet, ahol megoszthatjuk a tapasztalatainkat.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/7/7/140913p.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo