>> nyomtatható verzió ablak bezárása <<
Haláleset! Zhang Shouqian-t (Shandong tartomány) halálra kínozták (Telefonszámok)


Zhang Shouqian a Haiqing közösség (Jiaonan város, Shandong tartomány vízszolgáltató gyárának igazgatója volt. Mivel Falun Gong-gyakorló volt, 2002. július 22-én Jiaonan város rendőrsége valamint a 610-es iroda (a Falun Gong üldözésére kialakított szervezet) agymosásra kényszeríttette őt. Ott arra kényszerítették, hogy a Falun Dafa-t rágalmazó filmeket nézzen meg, hogy szidja a Falun Gong-ot és annak alapítóját és hogy aláírjon egy nyilatkozatot, melyben igazolja, hogy felhagy a Falun Gong gyakorlásával. A későbbiekben testi bántalmazásokat kellett elszenvednie. Szidták és verték, nem aludhatott, nem ehetett, nem ihatott. Még gyógyszereket is beadtak neki erőszakkal. 2002. novemberében Haiqing közösség rendőrségére vitték, ahol még az évben elhunyt súlyos testi bántalmazások következtében. Pontosabbat még nem tudunk halálának körülményeiről. Halálának főfelelőse Sun Lei, a Haiqing közösség rendőrségének főnöke. Sun-t a Dazhushan közösség rendőrőrsére helyezték át.


Ehhez kapcsolódó telefonszámok Jiaonan városban (Körzetszám: 0086-532):

Jiaonan város állami közigazgatása: 5161785

A Haiqing közösség közigazgatása: 7181078, 7181062, 7196800, Fax: 7181200

Jiaonan város rendőrsége: 8183445 (központ)

Sui Gang, vezető: 8196776, Kapcsolás 8311 (iroda), 8194503-8310 (privát), 0086-13706309976 (mobiltelefon)

Zhang Shuguang, igazgatóhelyettes: 8184122-8314 (Iroda), 8184468-8358 (privát), 0086-13606489989 (Mobiltelefon)

Wu Shihua, igazgatóhelyettes: 8195272-8317 (Iroda), 8185853-8462 (privát), 0086-13708972030 (Mobiltelefon)

Politikai osztály: 8191670-7024

610-es iroda: 8191670-8345

Pang Yongli, igazgatóhelyettes: 8191670-8345 (Iroda), 5172218 (privát), 0086-13853292568 (Mobiltelefon)

Haiqing közösség rendőrsége: 7181002

Dazhushan közösség rendőrsége: 4121002

Kínai változat:http://minghui.ca/mh/articles/2003/5/17/50558.html
Német változat: http://de.clearharmony.net/articles/200305/9206.html


a cikk megjelenési dátuma a hu.clearhamrony.net - en: 2003. május 25., vasárnap



 kapcsolódó anyagaink:
>> nyomtatható verzió ablak bezárása <<

Email editors: editor@hu.clearharmony.net © 2001-2003 ClearHarmony Net