Az Európai Parlament egyik tagja elítéli azokat az emberjogi sértéseket, melyeket Kína egykori elnöke indított el

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A belga gyakorlók előző héten Strassbourg-ban, Franciaországban, egy sajtótájékoztatót tartottak, mellyel a Jiang Zemin elleni vádemeléssel kapcsolatos meghallgatásra akarták felhívni a figyelmet az Európai Emberjogi Udvar előtt. Az Európai Parlament egyik finn tagja Piia-Noora Kauppi kihasználta az alkalmat, hogy elítélje a Kínában zajló emberjogi sértéseket és a Falun Gong üldözését. Terhességi szünete miatt Kauppi asszony nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón, ennek ellenére ösztönözni fogja továbbra is a Nemzetközi Társadalmat, hogy tegyenek konkrét dolgokat a Falun Gong-gyakorlók üldözésének befejezése ellen.

"Jiang Zemin-t felelősségre kell vonni azokért az emberjogi sértésekért, melyek hatalmon lévésének idején tűntek fel. Jiang esete tiszta üzenet Kína jelenlegi elnöke számára, ez azt jelenti, hogy Kínának sürgősen meg kell változtatnia a Falun Gong-gal szemben alkalmazott üldözési politikáját, így megfelelve a nemzetközi emberi jogok elvárásainak.”

Kauppi asszony olyan emberjogi csoportok jelentéseire hivatkozott, mint az Amnesty International, az US State Departments 2002-es emberjogi jelentése. Ezen jelentések tartalmai egyértelműen rámutatnak Kína helyzetére, arra, hogy Jiang beleszólt az emberi jogokba; olyan sok gyakorlót zártak be, kínoztak meg és öltek meg a Falun Gong kegyetlen üldözése során, melyet Jiang Zemin indított el 1999-ben.

Kauppi szerint a Falun Gong üldözésének szisztematikus üldözését azon ismerjük fel egyértelműen, hogy a kínai kormány egyfolytában megpróbálja elrejteni az igazságot és a nyilvánosságot becsapja. Azt mondta, „a kínai kormánynak nem szabad tovább ebből táplálkoznia és így fejlődnie, hogy bűntetteit és hibáit eltakarja a nyilvánosság elől, mint ahogy a SARS betegségnél is tette. A mai társadalomban az emberek előbb vagy utóbb meg fogják tudni a tényeket Kínán belül és az egész világon. Ezért kell a kínai kormánynak abbahagyni a propaganda terjesztését a Falun Gong-ról az államilag ellenőrzött sajtó által.”

Kauppi asszony dícsérte az Európai Uniót az emberi jogokért tett fáradozásai miatt a Kínával folytatott dialógusok megkezdésében, de ugyanakkor kifejezte sajnálatát, hogy Kína ezidáig nem szentelt figyelmet a tényeknek. További lépésekre ösztönözte az Európai Uniót és bejelentette a Jiang Zemin elleni világraszóló perek támogatását. Egyet ért avval, hogy Kína exelnökét felelősségre kell vonni azért, amit az emberjogi sértésekkel szemben elkövetett.

Kauppi asszony azt is megemlítette, hogy a Falun Gong-gyakorlók a kínai kormány által űzött üldözés során alkalmazott erőszak ellenére is mindig békések maradtak.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a16881-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo