Agence France Presse: Egy Falun Gong-gyakorló perrel áll az ENSZ elé, mert kínozták Kínában (Fénykép)

Péntek, augusztus 29.
 
Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo
A spirituális Falun Gong mozgalom egyik ausztrál gyakorlója az ENSZ Emberjogi Bizottsága előtt nyújt majd be egy pert Jiang Zemin, az egykori kínai elnök, ellen, aki azt állítja, hogy Kínában kínzásoknak vetették alá, nyilatkozták ügyvédjei.

A kínai művésznő, Zhang Cui Ying (41), azt állítja, hogy letartóztatása után megkínozták és meggyalázták a kínai hatóságok hite miatt.

Chris Nyst ügyvéd úr avval bízta meg a Londonban élő ausztrál emberjogi ügyvédet Geoffrey Robertson-t, hogy nyújtson be egy pert az egykori kínai elnök, Jiang Zemin, ellen az emberi jogok megsértésében való állítólagos szerepe miatt.

Az ENSZ mellett azt is tervezik, hogy benyújtanak egy pert a nemzetközi Törvényszéken, amennyiben a nemzetközi megállapodások megsértéséből idéznek majd, melyet Kína is aláírt.

Nyst azt mondta, hogy ez lenne az első ilyen eset, melyet az ENSZ elé visznek.

Azt mondta, hogy Robertson bevonása meg fogja erősíteni Zhang esetét és hogy biztosra vehető, hogy ez a Falun Gong-gyakorlók üldözése elleni harc viszonyítási alapjává válik.
„Zhang esete egy igen jó példa arra, hogy mi történik sok emberrel Kínában” mondta Nyst nyilatkozatában.

A Falun Gong követői, Falun Dafa-ként is ismert, az „Őszinteség, Irgalmasság, Tolerancia” elveit hírdetik és meditálnak és a Tai Chi-hoz hasonló gyakorlatokat végeznek, de a mozgalmat 1999 óta betiltották Kínában (...).

A Falun Gong azóta újra és újra beszámolt gyakorlóik üldözéséről, kínzásáról és gyilkolásáról a kínai hatóságok által.

A Falun Gong követői az Egyesült Államokba, Kanadában, Franciaországban, Belgiumban és Svájcban is tettek jogi lépéseket Jiang ellen.

Angol verzió: http://www.clearharmony.net/articles/200308/14779.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo