Kanada: A Shen Yun elhozta az újévet, Kitchener-Warterloonak és Ontarionak

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Január 1-től január 4-ig, a Shen Yun Performing Arts négy előadást tartott Kanadában, Kitchener-Waterlooban és Ontarioban a korszerű központi Square Theaterben.

A Shen Yun a nemzetközi turnéján világszerte bepillantást nyújt a közönségnek, Kína szépséges 5000 éves történelmébe.

Karen Hunt, tulajdonosa az Oasis Stúdiónak azt mondta, hogy a Shen Yun táncosai és énekesei „a hivatásuk csúcsán vannak”

 

Karen Hunt a tulajdonosa és táncoktatója az Oasis Stúdiónak és Steve Adair aki 30 éve zenész a kedd esti Shen Yun előadáson. (Matthew Little/Epoch Times)

Karen folytatta az előadásról: „Úgy gondolom, hogy nagyszerű volt. A kosztümök csodálatosak voltak. Úgy érzem, hogy igazán nagyszerű bemutatója volt a történelemnek és ezen kívül még nagyon élvezetes is. És láttam ahol megpróbálják az üzenetüket bemutatni a szólásszabadsággal és a hitük gyakorlásával, az üldözés folyamatában. Szórakoztató volt és egy mélyebb tartalommal is bírt.”

A Shen Yun szólistája, Xiaochun Qi előadása erhun, egy kéthúros tradicionális Kínai hegedűn, mélyen megérintette Karent. „Annyira megindító volt. Könnyeztem az elejétől kezdve. Ez egy ilyen fülbemászó hang volt. Ha mennyei érzésben akartak részesíteni, az erhuval igazán sikerült.”

Hozzátette, hogy ezen kívül élvezte a Shen Yun egyedülálló szimfonikus zenekarának azt az összeállítását, amelyben a tradicionális Kínai és a klasszikus Nyugati hangszerek találhatóak. „Mindannyian együtt dolgoztak,” mondta.

Hunt asszony kísérője, Steve Adair, aki 30 éve zenész azt mondta: „A zene és a tánc univerzális, nagyszerű volt.”

Hunt asszony azt mondta, hogy szerették, hogy egy utazásra vitte őket a Shen Yun.

„Kreatív emberek vagyunk, úgyhogy néha analizálás helyett a háttérben kell maradni, mint egy szökőár. Egy szökőárnak éreztem az előadást, ami győzedelmeskedik feletted.”

„Annak ellenére, hogy tudod értékelni a sajátosságát a zenének és a táncnak, ezt jó csak úgy félretenni.”

Én nagyon szerettem. Ez csodálatos- a színek keveréke, a mozdulatok és az energia”- mondta Jennifer Bulloch

Jennifer Bulloch egy helyi lakos Kitchener-Waterlooban és mint gazdasági vezető dolgozik, egy művészeti galériában. Bulloch, aki ezen kívül festő, szerette az interaktív háttér animációt, amely végigkísért minden egyes darabot.

„Nagyon szórakoztatóak”- mondta.

Azt mondta, hogy a kölcsönhatás a színpad, a háttér és a mozdulatok között vonzották a közönséget. „Ez fantasztikus”- mondta Bulloch.

Eva, aki egy nyugdíjas ékszerész, tervező, festő és a férjével volt jelen, szintén le volt nyűgözve a jelentektől és attól, ahogyan a szimfonikus zenéje a Shen Yun zenekarának és táncosainak kölcsönhatásban voltak a megelevenített háttérrel.

A háttér fontos szerepet játszik számos táncban, beleértve azt a kettőt, amelyet kimondottan megjegyzett a Recalling the Great Qin és a The Monkey King Outwits Pigsy. Az elsőben egy művész, aki lefesti a híres Agyaghadsereget, Qin seregében találja magát, míg az utóbbi egy mesét mond el egy híres Kínai novellát, a Journey to the West-et.

„Ez jön és összekapcsolódik a zenével és az élettel”- mondta a háttérről. „A bemutató nagyon jó. A kosztümök csodálatosak.”

Eva ékszerészként dolgozott 40 évig, mielőtt átadta az üzletet a lányának. Általában ilyenkor a pár a Bécsi Zenekar Újévi Koncertjére szokott elmenni, de eldöntötték, hogy változtatnak.
„Ebben az évben eljöttünk, hogy lássuk ezt a gyönyörű bemutatót,”-mondta.

„Abszolút, különlegesen gyönyörűek a kosztümök”- mondta a divat tanácsadó Veronica Cosgrove

„Úgy gondoljuk, hogy fantasztikus volt. Annyira szerettünk minden pillanatot benne. A kosztümök tervezését az összes táncost, harcost, énekest beleértve, nagyszerű volt,”- mondta Veronica Cosgrove, aki Martinnal a férjével volt jelen, aki napelemeket gyárt, a Kanadai Solarban.

Volt látcsövünk, tehát tudtam tanulmányozni a kosztümöket, a tervezést és a színek keverékét, ahogy mindent összeállítottak. Gyönyörű volt- a színek keveréke és a brokátok. Minden csodálatos volt. Tökéletesen szép,”- folytatta Cosgrove.

A férje elmondta, hogy a neje divattanácsadó, elmondta a véleményét a táncosok ruháinak a színeiről a Recalling the Great Qin-ben.

„Terrakottában (szín) voltak felül és a nadrágjuk, amely annyira különbözött, zöld színű. Sohasem láttam azt a színt és egy millió év alatt sem raktam volna össze ezt a két színt. És aztán itt van előtted. Ez nagyszerű”- mondta.

„A színek közül néhányat sohasem láttam azelőtt. Úgy tűnt nekem, hogy különösen a bemutatóra tervezték őket. Bámulatos. A türkiz és a zöldek… rendkívüli színek”- mondta Martin.
„Kísérleteztek”- tette hozzá Veronica.

„A színek mélysége, a mély egybeolvadás, a mély lilák és aranyak és a ragyogás…gyönyörű a bőrükön. Csodálatos látni az embereket, jóképű férfiakat- káprázatosak.”

De a kosztümökön kívül a pár elmondta, hogy más szempontból is nagyon élvezték az előadást.
„Nem volt egyáltalán felesleges rész a bemutatóban. Minden másodperce az előadásnak fantasztikus volt”- mondta Cosgrove úr.

„Csodálatos, ahogyan bemutatják a Kínai hangszereket. Nem használjuk ezeket nyugaton- egyszerűen lenyűgöző”- mondta.

A Shen Yun összemixelte a klasszikus Kínai és Nyugati hangszereket ebben a zenekarban, előállítva ezzel egy egyedülálló hangzást, amely végigkísér minden egyes táncot. De a szépségen kívül mélyebb értelme is van a Shen Yun előadásainak. A New Yorki székhelyű táncos társulat célja, hogy újjáélessze a spirituális esszenciáját a kínai előadó művészeteknek, egy minőséget, amelyet módszeresen eltávolítottak a Kínai társadalomból a jelenlegi vezető rezsim alatt, különösképpen az 1966-1976-os Kulturális Forradalom becstelensége alatt.

„Sokat tanultam a kínai kultúráról.. még mindig látni az elnyomást, ami ott zajlik”- mondta Cosgrove asszony.

„Csodálatos volt a részét képezni. Örömöt éreztem a táncban és a dalban és a szellemiséget, ami Kínából ered. Ez egy csodálatos, csodálatos nap volt”- hozzátette.
„Minden tökéletes volt.”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo