Művészet: Egy befejezetlen festmény

Gyakorló vagyok, de nem különösen tehetséges. Nem tanultam soha festészetet, de gyermekként mindig is szívesen szerettem volna repülő tüneményeket, istenségeket és szép tekercseket festeni. Amikor kicsi voltam, nem volt pénzem arra, hogy sok festőszerszámot vegyek. Tehát csak ceruzát használtam és a képzeletem, gondolataim alapján rajzoltam.

A középiskolában már voltak művészeti órák is. Ott meg lehetett tanulni színes ceruzákkal képeket készíteni. Én nem szerettem volna így rajzolni, továbbra is színek nélkül ábrázoltam az istennőimet. A rajztanártól itt-ott tanultam a festészet egy külön típusáról, a hagyományos kínai festészeten belül, amihez csak egy ecset és egy papír szükséges. Ennek a neve főtt Xuan és nyers Xuan. A nyers Xuan-hoz szabadkezű festészetet kell használni, míg a főtt Xuan-hoz realista festészet. De senki nem mondta meg és senki sem tanított meg arra, hogyan kell szép hölgyeket és istenségeket ábrázolni. Viszont én ssak ezeket tudtam festeni.

Amikor Hong Kong-ba jöttem, volt egy gyakorló hölgy, aki egy újság szerkesztője volt. Aggódott, mert a cikkek mellől hiányoztak a képek. Azt kérdeztem: „Miért nem csinálunk hozzájuk mi magunk néhány képet?”. Felnevetett, és azt mondta, hogy nincs rá ideje. Azt válaszoltam: „Nekem van időm. Hadd segítsek! Viszont én ezt hivatalosan soha nem tanultam és nem tudom, hogy elég jó vagyok-e ahhoz, hogy megcsináljam.”

Örömmel hallotta, hogy tudok rajzolni. Rögtön készítettem egy skiccet és megmutattam neki. A képet látva nagyon meglepődött és hangosan kérdezte tőlem: „Miért nem festesz hagyományos kínai festészet? Nagyon ügyes vagy. A vázlatoknak nincsen színük. Ha hagyományos kínai képeket festenél és ezeket meg tudnánk jelentetni az újságban, az csodálatos lenne.” Ezt feleltem neki: „Nem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy hagyományos kínai képeket készítsek. Ezen kívül semmi eszközöm nincs hozzá? Mi tévő legyek most?” Hangosan nevetett és azt mondta: „Nekem mindenem van hozzá! Oda is adom neked őket!” Kiderült, hogy ez a gyakorló hölgy korábban tanult hagyományos kínai festészetet. Néhány napon belül hozott is nekem jó sok papírt, festéket, egy tintatartót és többféle ecsetet is, amiket mind nekem adott.

Így kezdtem el színes képeket festeni. Majd készítettem két kisebb képet hálám jeléül a Dáfá-nak és a Mesternek, akitől mindent kaptam. Egy másik gyakorló elküldte ezeket a képeket a Purelnsight honlapjára. Zhang Kunlun professzor, aki a festők csoportjának tagja azzal a kéréssel hívott fel, hogy reméli, hozzájárulok a „Három új terület” művészeti kiállításon való megjelenésükhöz. Ezen kívül bízott abban is, hogy összefoglalom egy írásban a saját történetemet a festészet tanulásáról.

E cikk születésének az oka elsősorban az, megmutassuk bölcsességünket, amit a Dáfá-nak köszönhetünk, másodsorban pedig bátorítani, ösztönözni kell a gyakorlókat. Ezt a történetet jónak találtam, azért ezért írtam meg.

A következőkben szeretném elmondani a személyes véleményemet a „Három új terület” művészeti kiállításról. Miután elolvastam Li Mester tanítását, melyben a képzőművészetről beszél, megértettem a kiállításhoz tartozó követelményeket. A kiállítási darabok kiválasztása szigorúan szakmai és nagyon komoly. Én, amatőr művészként, hogyan tudnék részt venni egy ilyen eseményen?

Gyakran tanulom a Fá-t és végzem a Fá-helyreigazításhoz tartozó munkát más gyakorlókkal együtt. Gyakran azt vettem észre, a gyakorlók szíve gyakran tiszta a Dáfá-val szemben. Mindannyian általában nagyon elfoglaltak, kevés időnk van arra, hogy leüljünk és előre részletesen megtervezzük a dolgokat. Ha valamelyikünk javasol egy tervet, azok kezdenek el dolgozni rajta, akik először hallják. A Fá-ban való megértésük alapján értékelik azokat és megpróbálják jól kihasználni az időt. Más gyakorlók, akiknek közvetlenül nincs dolga a projekttel, megnézik azokat a területeket, ahol segítségre van szükség és csendben dolgoznak rajtuk. Mindig, amikor én egy ilyen helyzetnek vagyok a tanúja, mosolygok mélyen a szívemben és megérint a gyakorlótársaim magatartása. Nem a kiváló Xinxingjüket használják ilyenkor arra, hogy minden rendben menjen? Úgy gondolom, hogy az életemnek sem szabadna fontosnak lennie, csak azt kell tennem, amit ez idő alatt a gyakorlótársaimnál látok. Így szeretnék megközelíteni minden dolgot, amivel szembetalálkozom a Fá-helyreigazítás időszakában és az életutamat befejezni.

Ebből kifolyólag minden kapcsolatomat megszakítottam a külvilággal, két héten keresztül csak egy képen dolgoztam. Ez a kép egy hosszabb képsorozat egy része, amiket be szeretnék fejezni, de még egyikkel sem készültem el teljesen. Mint azt fentebb már írtam, a legkevésbé sem vettem részt formális művészeti képzésben. Fogalmam sincs a hivatalos rajztechnikáról, arról sem, hogy hogyan húzzam a vonalakat, hogyan helyezzem el a fényt és az árnyékot, valamint hogy hogyan kell eltalálni a színt. Ezen kívül a kifelé vezető hullámok, amiket festettem a pontatlanok voltak. De miért festettem még mindig ilyen módon?

A Fá tanításából, melyben a képzőművészetről van szó, felismertem, hogy azok a gyakorlók, akik korábban hivatásos festők voltak, nem tudhatják, hogy milyen öltözetben vannak az istenségek és azt sem, hogy általában hogy néznek ki. Azért kezdtem el festeni, hogy megoszthassam, amit tudok. Nem tudom, hogyan fejezhetném ki szavakkal a képeimet; de ezek mind tartalmazzák a megértéseimet a Dáfá-ról, az univerzum összes élőlényeiről, a művelésem folyamatáról, a Fá-helyreigazításról és az előre meghatározott kapcsolataimról. Noha a megértésem nem megfelelő és ha nem is vagyok tehetséges és tökéletes a festésben, mégis remélem, hogy ki tudom fejezni egy égi tünemény megjelenését, magatartását, vagy egy kis ékszerét, amivel egy istenség díszítve van a képeimen. Remélem, ezekkel ösztönözni tudom egy, vagy több gyakorlótársamat, akik hivatásos művészek. Ennyi már elég lenne számomra. Valójában ezért vettem részt a kiállításon.