Három nyugati tüntetett a Mennyei béke terén a Fálun Gong és más spirituális csoportok elnyomása ellen

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Augusztus 6-án több tüntetésre is sor került Pekingben a nyugatiak részéről. Augusztus 7-én, az olimpiai játékok megnyitása előtt egy nappal, három amerikai tüntetett a Mennyei béke terén a Kínában enyomott vallásokat támogatva. Közvetve ezáltal kifejezték támogatásukat a Fálun Gong iránt is. Erre nemsokára civil-ruhás kínai rendőrök elvezették őket.

Patrick Mahoney, egy amerikai protestáns, aki a Keresztényeket védő koalíció elnöke (Christian Defense Coalition); Kínai rendőrök esernyővel próbálják eltakarni a médiák kamerái elől a tüntetőket

Az NTDTV jelentése szerint, augusztus 7-én, vagyis egy nappal az olimpiai játékok megnyitása előtt, három amerikai keresztény egy sajtótájékoztatót tartott a Mennyei béke terén a Mao Ce-Tung Emlékcsarnok előtt. Amikor épp imádkoztak, hirtelen kínai rendőrök jelentek meg civilben és elvették a mikrofonjaikat. A rendőrök megpróbálták esernyőkkel lefedni a tüntetőket a kamerák elől.

Patrick Mahoney, a Keresztényeket védő koalíció elnöke, azt mondta egy csoport nyugati újságírónak, hogy azárt jöttek a Mennyei béke terére, hogy felszólítsák az embereket arra, hogy szólaljanak fel a Kínában folyó emberi jogok megsértése miatt. Azért jöttek, hogy kiálljanak azokért, akik ezt nem tehetik meg, mivel hitük miatt le vannak tartóztatva. És idejöttek, hogy kiálljanak a Fálun Gong-gyakorlókért.

Még aznap hat keresztény, énekeket énekelt a Mennyei béke terén, de őrizetbe vette őket a rendőrség. A keresztények légballonokat osztogattak az embereknek. Azt mondták, hogy egyszerűen csak örömet akartak az embereknek okozni, de nem számítottak rá, hogy emiatt a rendőrök őrizetbe veszik őket.
Helybéliek beszámolója szerint, habár a turistáknak továbbra is szabad a Mennyei béke terén fényképezni, mégis mindenki érzi a feszültséget a levegőben. Mindenhol rendőröket látni, akik mindenkit átkutatnak.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo