1. Két fiatal testvér, az egyik leány 18 éves, a másik leány 12 éves, Falun Dafa-gyakorlók. Mivel nem értettek egyet a Falun Gong elleni üldözéssel, Pekingbe mentek, ott azonnal le lettek tartoztatva. Mivel egyikőjük sem akarta megadni az azonosságukat, a rendőrök hagyták őket a forró napsütésben állni. Éppen perzselő nyár volt. A két fiatal gyakorló izzadt nagyon, és az arcuk egyre pirosabb lett. Egy fiatal rendőr vett nekik kenyeret és ásványvizet. Mialatt a rendőr velük beszélgetett, akarattal úgy állt eléjük, hogy a napot eltakarja. Nagyon halkan ezt súgta oda a fiatal gyakorlóknak: Én megértelek benneteket. Az édesanyám Falun Dafa-gyakorló.
2. Engem egy átnevelő táborba vittek. Egy jószívű rendőr gyakran a csoportomba jött, hogy segítsen nekem, mert tudta, hogy a Falun Dafa-gyakorlók jó emberek. A többi rabot megfékezte attól, hogy bántsanak engem, különben megkeresi a bűnöst. Az átnevelő-tábor több különböző csoportba is áthelyezett, azért, hogy a gyakorlás lemondását kikényszerítsék belőlem. Ez a rendőr többször is segített nekem. Egyszer irántam érdeklődött a csoportvezetőmnél és megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hogy ki vagyok. Aztán elmesélte, hogy az XY úr rokona vagyok. Ezen kívül még felhívta a vezető figyelmét, hogy rám különösen ügyeljenek. Az éhségsztrájk miatt napközben a betegszobában feküdtem, és este visszamenten a cellámba. Egyik napon épp akkor jött a rendőr, mikor az orvos éppen az orromon keresztül próbálta az ételt a gyomromba adni. Nem bírta végignézni és kiment rögtön. Amint az orvos készen volt, újra bejött és azt tanácsolta nekem, hogy egyem: Másképp nem bírod ki testileg. Én mégis kitartottam a véleményemnél. Aztán megkérdezte az orvost: Tudod egyáltalán, hogy ő kicsoda? XY úr rokona. És figyelmeztette az orvost, hogy jobban ügyeljenek rám. Egyszer még találkoztam vele, amint a cellám irányába mentem. Nagyon gyenge voltam, és külső segítség nélkül menni sem tudtam. Ekkor nem próbált meg rávenni, hogy egyem. Szótlanul, sajnálattal és tehetetlenül bámult rám. Én sem mondtam semmit. Nem volt erőm beszélni. Annak ellenére, hogy még a nevét sem tudtam, tekintete felejthetetlen volt.
3. Az átnevelő táborban szüleimet hosszú ideig nem láthattam, mert nem mondtam le a gyakorlásról. Így nem volt arra alkalom, hogy egy nekem passzoló ruhát kapjak. Egy alkalommal az egyik rendőr erős kínzásokat végzett rajtam egy elektromos bot segítségével. Az arcomon, a számon és nyakamon voltak láthatóak a sebek. Egy idős rendőrnő megsimogatta a fejemet és vigasztalt. Észrevette, hogy májusban még tönkrement bundás cipőt hordok. Két nap múlva adott nekem egy pár új cipőt. Amint én ezt visszautasítottam, azt felelte: Nem beszélünk többet. Ilyen melegben nem hordhatsz bélelt cipőt. Ettől kezdve többször segített nekem a rendőrnő. Később meg tudta ezt a családom és akartak neki ezért pénzt adni. De ezt meg ő utasította vissza.
4. Az éhség-sztrájkom miatt behívatta az átnevelő tábor a szüleimet egy beszélgetésre. A szüleim nem dolgoztak a gonosszal együtt és védtek engem. A rendőrök rettegnek attól, hogy gonosztetteik a napvilágra kerülnek, és megkértek egy vezetőnőt, hogy a szüleim látogatásait figyelje. Ahelyett, hogy figyelt volna minket, sajnálatát fejezte ki a főnöknő. Azt mondta: Nekem is vannak gyerekeim és megértelek benneteket. A Falun Gong-gyakorlók nagyon sokat szenvedtek itt. Lágyszívem van és nem tudom ezt végignézni.
Azok rendőrök, akik a Dafa-val és Dafa-gyakorlókkal jól bántak, bizonyosan egy csodálatos jövő elé néznek.
Kínai változat: http://minghui.ca/mh/articles/2003/2/2/43879.html
* * *
tovább ...