Genf (Svájc): Az ENSZ Emberjogi Bizottsága aggodalmát fejezte ki a Kínában tomboló emberjogi sértések miatt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A The Epoch Times újság arról számolt be 2005. március 9-én, hogy az ENSZ sok nem kormányzati szervezete tartott beszédet az ENSZ Emberjogi Bizottságának 61. ülésén és sokan közülük elítélték Kína állami terrorját. A kínai kommunista rezsim nem csak saját állampolgárait üldözi brutális módon, hanem megpróbál megvesztegetni más országokat is, hogy adják fel értékeiket és elveiket. Különböző nem kormányzati szervezetek a legújabb ügyről is beszéltek: Nemrég, miután az európai műholdvállalat Eutelsat aláírt egy együttműködési nyilatkozatot a kínai kormánnyal, közzé tették, hogy az Eutelsat nem hosszabbítja meg a független kínai nyelvű televíziós adó, New Tang TV (NTDTV) szerződését, mellyel az adó Ázsiában is sugározza programját.

Chen Shizhong úr, az ENSZ San Diego-i képviselője, ezt nyilatkozta: "Tüntetünk az ellen, hogy Kína állandó jelleggel megsérti és nem veszi tudomásul az emberi jogok általános nyilatkozatát. Láthattuk, hogy a kínai kommunista rezsim nemrég Rebiya Kadeer-t szabadon bocsátotta. De ez nem elég. Ez olyan, mintha 1 vagy 1000 zsidót szabadon bocsátanának a 6 millió koncentrációs táborba zárt zsidóból, és ez ugyanúgy nem mutatná be a nácik emberjogi helyzetét. Kína tettét nem kellene dicsérni, hiszen "emberjogi túszokat" tartott".

"Különösen a Fálun Gong-gyakorlókkal való embertelen bánásmód miatt aggódunk Kínában. Friss adatok szerint több, mint 1600 Fálun Gong-gyakorlót kínoztak halálra és számtalan gyakorló tűnt el. Ezek a számok azonban nem tükrözhetik ennek az üldözésnek a komolyságát és teljességét. A Hitler és Sztálin által vezetett népirtásoknál, Boszniában és Ruandában - a cél a testi megsemmisítés volt. A kínai kommunista rezsim üldözésénél a testi megsemmisítés csak egy eszköz. A legvégső cél a szellemi gyilkosság, melynél az áldozatot azon fájdalmas választás elé állítják, hogy vagy az életet választja, vagy le kell mondania a lelkiismeretéről. A keresztények 2000 évvel ezelőtti üldözése egy tipikus példája az effajta bűncselekménynek".

"Nem létezik gonoszabb bűncselekmény, mint az emberi lelkiismeret elleni, mert a lelkiismeret az emberiség alapvető jelleme. Minden mást, még az életet is, el lehet venni külső erőszakkal, de a lelkiismeret változásához, még csak egy icipici változáshoz is kell a szív beleegyezése. Ezért a legalapvetőbb tulajdonsága az emberiségnek a lelkiismeret, a lelkiismereti szabadság joga a legalapvetőbb emberi jog".

Chen úr még hozzáfűzte: "Nem csak a Fálun Gong-gyakorlók, keresztények, tibetiek, uigurok és más kisebbségek az egyetlen áldozatai az emberi lelkiismeret megsemmisítésének a kínai kommunista rezsim által. Ismert, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának sok tagja is fél kritizálni Kína szörnyű emberi jogi sértéseit. A Kína által alkalmazott módszer azonban nem vall éles eszmére. Sőt, nagyon is egyszerű: "Ha nem működsz velem együtt, akkor nem üzletelhetsz Kínával." Ez egy újabb bűncselekmény az emberi lelkiismeret ellen, mert a nemzetközi társaságot arra kényszerítik, hogy válasszon a lelkiismeret és az egyénérdek között".

"Ennek a bűncselekménynek a legújabb áldozata az európai műholdas vállalat, az Eutelsat. Az Eutelsat úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a független kínai televízió adó, a New Tang TV (NTDTV) szerződését, mellyel Ázsiában és Kínában sugározhattak volna adásukat, hogy így védje saját gazdasági előnyeit. Az ENSZ San Diego-i küldöttsége támogatja a Határok Nélküli Riporterek Szervezetét, a Nemzetközi Újságírói Egyesületet és az Európa Parlament 63 tagját azon gyáva magatartás elítélésében, melynél az elveket pénzért feláldozzák. Ugyanúgy, mint az a kifogás nem elfogadható bocsánatként, hogy a gyilkosságnál "parancsot követtünk csak", az "üzleti döntés" sem elfogadható bocsánatként, ha evvel egy erőszakos rezsimet támogatunk az emberi jogok megsértésében".

Karin Park ügyvédnő az IED-től (International Educational Development) már többször is kinyilatkoztatta az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának ülésén Kína emberi jogi sértése elleni ítéletét. Ezen a konferencián a következőket mondta: "Az állami terror vagy az állam által támogatott terror következményei sokkal szörnyűbbek, mint egy terrorszervezet bármely csapása. Az, hogy hogyan lehet megállítani az állami terrort vagy az állam által támogatott terrorizmust, az egyik legnagyobb feladata a nemzetközi társaságnak."

Park asszony hozzátette még: "Kínában egyre nagyobb méreteket ölt a Fálun Gong-gyakorlók elleni állami terror. Majdnem minden emberi jogi megbízott beszámolója alátámasztja ezt. Az üldözött Fálun Gong-gyakorlók eseteinek száma meghaladja az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának kapacitását. Ez a tény arra kényszerít minket, hogy feltegyük a kérdést, hogy miért nem foglalkozott evvel az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága előbb. Valójában azonban az ENSZ Emberjogi Bizottsága nevetségessé vált a tehetetlensége miatt a kínai kormány elítélésében".

A fent idézett beszédek nagy figyelmet keltettek a konferencián résztvevők között, különösen az emberi jogi szervezetek körében.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a25906-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo