Az emberi jogok világnapja Nürnbergben: A Fálun Dáfá-gyakorlók nagy felvonulása óriási figyelmet és támogatást kap

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) 2022. december 10-én, az emberi jogok világnapján a Fálun Dáfá-gyakorlók felvonulása Nürnberg óvárosában nagy figyelmet keltett. A felvonulás bemutatta a Fálun Dáfá szépségét, és tájékoztatott a Kínai Kommunista Párt (KKP) által folytatott 23 éve tartó üldözésről is, valamint az élő emberek szerveinek erőszakos eltávolításáról is.

null

null

null

null

null

null

null

null

2022. december 10., az emberi jogok világnapja: A Fálun Dáfá-gyakorlók felvonulása Nürnberg óvárosában


A felvonulás a Hallplatzról indult, és az óvároson keresztül vezetett, olyan nevezetességek mellett, mint a Fehér Torony, a Szent Erzsébet-templom és a Szent Jakab-templom. Megállt az Emberi Jogok téren és a Szent Jakab téren, hogy tájékoztassák az embereket a Fálun Dáfáról és az üldözésről.


A felvonulást az európai Tian Guo Marching Band (menetzenekar) vezette; majd fehér ruhás nők egy csoportja következett, akik elhunyt gyakorlótársakról készült portrékat vitték magukkal, akik mindannyian az üldöztetés áldozatai voltak. A sort a gyakorlók egy csoportja zárta, akik különböző transzparenseket tartottak a kezükben, amelyeken az üldözés megszüntetését és a KKP feloszlatását követelték.

null

Gyülekező az Emberi Jogok utcáján


Nürnberg Bajorország második legnagyobb városa, amely a második világháború után a náci háborús bűnösök ellen folytatott nürnbergi perekről híres. 1988-ban Nürnbergben 27 nagy pillérrel létrehozták az Emberi Jogok utcáját. Az oszlopokba az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának a cikkelyei vannak bevésve: emlékeztetőül arra, hogy tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, soha nem szabad elfelejteni a történelem tanulságait, és soha többé nem szabad elkövetni azokat a bűnöket.

null

A Szent Jakab téren: a Fálun Dáfá-gyakorlók tisztázzák az üldözés tényeit az embereknek


A felvonulás vonzotta az embereket az útvonal mentén. Nézték, fényképezték és filmezték. Sokan vettek el szórólapokat, és néhányan aláírtak egy petíciót az üldözés ellen.

null

null

null

null

A végén a felvonulás visszatért a Hallplatzra. Este a gyakorlók gyertyás virrasztással emlékeztek meg az üldözés áldozatairól.


Az Őszinteség, Jószívűség és Türelem művelésének és gyakorlásának a tilalma olyan, mint Don Quijote harca egy szélmalom ellen

null

Bernd Dekant békésnek és szépnek találja a gyakorlók tevékenységét


Bernd Dekant nyugdíjas banki alkalmazott, aki egy ingatlanvállalkozást vezet. Megállt és hallgatta a Fálun Dáfá-gyakorlók rendezvényét a Szent Jakab téren. A légkört „nagyon kellemesnek” találta. Olyan sok ember volt ott - mondta. A bemutatás módja csodálatos volt, és ezt így is kell csinálni. „Nagyon fontos, hogy az ilyen rendezvényeket a nyilvánosság előtt tartsák” – erősítette meg. „Ha az emberek még egyszer hallanak róla, vagy olvassák az újságban, azonnal tudni fogják.”


Az döbbentette meg, hogy a KKP 23 év óta megtiltja az embereknek, hogy gyakorolják az Őszinteséget, Jószívűséget, Türelmet. „Ez nagy kár” – hangsúlyozta a nyugdíjas. „Hogyan tilthatják meg ezt (az Őszinteséget, Jószívűséget és Türelmet) az emberek? Ez teszi az embert emberré, ezek az alapelvek.” Az üldözés elleni petíciót azért írta alá, mert „az emberi jogokat egyetemes értékeknek” tekinti.


Az „Őszinteség, Jószívűség, Türelem” tilalma helytelen

null

Maria Reimer a lányával nézte meg a felvonulást


Maria Reimer a lányával együtt nézte meg a felvonulást az Emberi Jogok utcája közelében, és „nagyszerűnek és csodálatosnak” találta. Hallott a rendezvényről, és eljött megnézni. „Az embereknek tájékozódniuk kell, más kultúrákról is” – a nézete szerint.


Már hallott a Fálun Dáfá-gyakorlók KKP általi üldözéséről. A véleménye erről: „Helytelennek tartom ezt (az Őszinteséget, Jószívűséget, Türelmet) betiltani. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy a saját meggyőződéseit élje, és egy olyan életet éljen, ahogyan szeretné. Mindenkinek megvan a saját véleménye és a saját megértése, hogy eldöntse, hogyan éljen helyesen. Ebbe senkinek sem kellene beleavatkoznia.”


„Nagyon fontosnak” tartja, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlók nyilvánosságra hozzák az üldözés valódi hátterét. „Nagyon fontos, hogy a nyilvánosság elé tárják ezt a témát, hogy az emberek hozzájuthassanak ezekhez az információkhoz.”

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Internationaler Menschenrechtstag in Nürnberg: Große Parade der Falun-Dafa-Praktizierenden erhält große Aufmerksamkeit und Unterstützung

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo