„Végtelenül hálásak vagyunk Li Mesternek” – Egy svédországi házaspár boldog őszközép ünnepet kíván a Fálun Dáfá alapítójának

(de.minghui.org) Több mint 19 évvel ezelőtt Li Zhihe elmenekült Kínából feleségével, Zhang Guironggal és fiúkkal, hogy elkerüljék a további üldöztetést a Fálun Dáfában való hitük miatt. A háromtagú család kezdetben Oroszországban tartózkodott, de a Kínai Kommunista Párt (KKP) nyomására majdnem ismét kiutasították őket. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának a segítségével végül 2005 májusában Svédországban tudtak letelepedni.


A Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) egy meditációs tanítás, amely az Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia elvein alapul. A gyakorlat egyre növekvő népszerűségétől tartva a KKP 1999 júliusában országos kampányt indított a Fálun Dáfá felszámolására.


Mint számtalan Fálun Dáfá-gyakorlót, Lit és feleségét, Zhangot is üldözték. Boldogok, hogy immár 16 éve élvezhetik a hitük szabadságát Svédországban. A szeptember 19-i őszközép ünnepre való tekintettel szeretnék kifejezni mély hálájukat Li Hongzhi Mesternek, a Fálun Dáfá alapítójának az egészségükért és a spirituális megvilágosodásukért, amióta 1997-ben elkezdték a művelést.

null

Zhang Guirong (balra) és Li Zhihe (jobbra) Svédországban


Miután a házaspár beszámol a tapasztalatairól, reméli, hogy a világ minden táján több ember részesül majd a Fálun Dáfá előnyeiből.


Részlegesen lebénult férfi és beteg nő újra meggyógyult

A ma 63 éves Li 18 évesen belépett a hadseregbe. Hét évig vasutasként szolgált. Miután leszerelt, gyakran fájt a dereka. Később a lábában és a lábszáraiban érezhető zsibbadástól szenvedett. Lit nemcsak nagy klinikákon kezelték, hanem számos más gyógyító módszert is kipróbált, beleértve az akupunktúrát, a fizioterápiát, a masszázst és még a qigongot is. 1997-re részben lebénult, egész alsó teste elzsibbadt. Kétségbeesetten keresett további segítséget az orvoslásban.


Azonban több szakember, akit felkeresett, csak rossz hírekkel szolgált: Porckorongsérve volt a harmadik és negyedik ágyékcsigolya területén, valamint dobhártyaszakadása és ágyéki izomhúzódása. „Abba kell hagynia minden kezelést, és semmit sem szabad tennie, különben teljesen lebénul” – figyelmeztette egy orvos.


„Akkoriban még csak 40 éves sem voltam, és a fiam még nem volt 10 éves. Amikor a családomnak a legnagyobb szüksége volt rám, haszontalan voltam. Mit tehettem volna?” – emlékezett vissza Li.


Feleségének, a ma 58 éves Zhangnak akkoriban voltak panaszai. Minden hónapban menstruációs fájdalomtól szenvedett. Évszakváltásnál állandóan megfázott. Nem sokkal a szülés után az orvos endometriózist, a méh betegségét diagnosztizálta. Ennek következményeként az egyik petefészkéből cisztát távolítottak el. Nem sokkal később azonban a másik petefészekben újabb cisztát fedeztek fel. Zhangnak állandóan fájdalomcsillapítót kellett szednie.


A fájdalom mellett a gyakorlónő főkönyvelőként végzett szakmai munkája során is nagy stressznek volt kitéve. Kedélyállapota romlott; dühét gyakran a családján vezette le.


A fájdalomtól meggyötört és kétségbeesett Zhangnak egy nap eszébe jutott a Fálun Dáfá, amelyet sokan gyakoroltak a lakónegyedében. 1997 októberében a házaspár maga is kipróbálta a meditációs gyakorlatot, ami fordulópontot jelentett az életükben. „Alig két hét alatt a férjem hátfájása megszűnt, és azóta nekem sem volt menstruációs fájdalmam” –meséli Zhang. „Huszonnégy év telt el, de még mindig pontosan emlékszem rá.”


Egy boldog család

A házaspár nem csak egészségessé vált. Mivel mindketten az Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia elveit követték, az élet mélyebb értelmét is felismerték. Jobban mentek a dolgok a munkahelyen, és a családi élet is harmonikusabbá vált.


Li egy példával magyarázta a családban bekövetkezett drasztikus változásokat: „Röviddel azután, hogy a feleségem elkezdte gyakorolni a Fálun Dáfát, azt javasolta, hogy anyám költözzön hozzánk, Pekingbe. A szülővárosomtól távol élt egy eldugott faluban. A feleségem gondoskodni akart édesanyámról, hogy ő is élvezhesse az életet a családdal. Hogy őszinte legyek, én magam még csak nem is gondoltam erre.”


Mivel Li sok, menyek és anyósok közötti konfliktusról hallott, alig hitt a fülének. „Biztos vagy benne, tényleg biztos vagy benne?” – kérdezte a feleségétől többször is.


Zhang így válaszolt: „Természetesen! A Mester arra tanított minket, hogy jóságosak és mindenkihez kedvesek legyünk. Mindketten gyakorlók vagyunk, egészségesek és anyagilag biztonságban vagyunk. Sokkal egyszerűbb lenne gondoskodni róla, ha velünk élne.”


Li édesanyját meghatotta menye gondoskodása, és nem tudta eléggé megköszönni neki. Zhang azonban azt mondta, hogy nem neki, hanem a Fálun Dáfá alapítójának kellene köszönetet mondania.


Végül azonban Li édesanyja nehezen alkalmazkodott a városi élethez, ezért hazatért, ahol minden rokon és barát felismerhette, hogy milyen jó a Fálun Dáfá. Li kétszer ment haza Fálun Dáfá könyvekkel és az előadások hangfelvételeivel, hogy megismertesse a Fálun Dáfát az összes falusival.


Üldözés a hitük miatt

A házaspár nemcsak maga gyakorolta a Fálun Dáfát, hanem másoknak is segített, hogy ők is élvezzék az előnyeit a gyakorlatoknak. A szabadidejükben megtanították a gyakorlatokat az érdeklődőknek, és a lakásukban a Fá-t tanulmányozó csoportnak adtak helyet, így mindenki együtt olvasta a Fálun Dáfá-könyveket.


Két évvel később, amikor a KKP 1999-ben elkezdte elnyomni a Fálun Dáfát, a békés életnek vége lett. Li kiállt a hitéért, de letartóztatták és fémketrecbe zárták. Ezt követően a rendőrök gyakran zaklatták a gyakorlót, és folytonos megfigyelés alatt tartották.


2001. december elején Li munkahelyének a tisztviselői megpróbálták arra kényszeríteni, hogy vegyen részt egy „jogi oktatási órán”. Ennél lényegében agymosásról volt szó, hogy rákényszerítsék őt és más gyakorlókat, hogy feladják a Fálun Dáfába vetett hitüket. Azért, hogy elkerülje az üldözést, Li bujkált, több mint fél hónapig máshol tartózkodott. Erre az időszakra is még jól emlékszik Li: „Röviddel a visszatérésem után hallottam, hogy a felettesemet megdicsérték, amiért jól „átnevelt”, azaz feladtam a hitemet. Később megtudtam, hogy mivel a felettesemnek nem sikerült bejuttatnia engem az agymosó intézetbe, helyettem egy nem gyakorló embert küldött, aki aláírta a dokumentumot, amelyben lemondott a Fálun Dáfába vetett hitéről.”


Zhangot is üldözték a hite miatt. A 610-es iroda utasítására elvesztette könyvelői állását, ahol közel 20 évig dolgozott. Ehelyett áthelyezték a Szomszédsági Bizottság Családtervezési Hivatalába. Zhang számára egyértelmű volt, hogy a helyi hatóságok agymosó intézetbe akarják vinni. „Kivettem néhány nap szabadságot. Alaposan át kellett gondolnom a jövőmet.”


Sikeres bevándorlási folyamat

Alapos mérlegelés után a házaspár arra a döntésre jutott, hogy mindent feladhatnak, beleértve a munkájukat és az otthonukat is – de a hitüket nem.


A háromtagú családnak barátok segítettek, úgyhogy megszabadultak a 610-es iroda megfigyelése alól, és 2002 januárjában Oroszországba menekültek. Később egy barátjuk figyelmeztette őket: „Ne gyertek vissza! A munkaadóitok különleges egységeket vetettek be, hogy keressenek benneteket, és tudják, hogy Oroszországban vagytok. Kérlek, vigyázzatok magatokra, és legyetek különösen óvatosak.”


A család már veszélyben volt. Az oroszországi kínai nagykövetség együttműködött a helyi rendőrséggel. Úgy döntöttek, hogy visszaküldik Kínába a gyakorlókat, és egy kitoloncolási központba vitték őket. A bevándorlási bíróságon tárgyalásra került sor. A házaspár nem félt, hanem kihasználták a lehetőséget, hogy beszámoljanak a különböző kormányzati szerveknek a Fálun Dáfával kapcsolatos személyes tapasztalataikról. Azt is elmagyarázták, hogy a KKP hogyan rágalmazza a meditációs tanítást és hogyan üldözi a gyakorlókat. A kínai nagykövetség olyan hamis tanúvallomásokat és videókat nyújtott be a Bevándorlási Bírósághoz, amelyek a Fálun Dáfát rágalmazták. Végül azonban a házaspár erőfeszítései az igaz körülmények tisztázásának hatására győzedelmeskedtek. Több bírósági tárgyalást követően a bíró úgy döntött, hogy a család elhagyhatja a kitoloncolási központot.


Ez volt az első alkalom, hogy kínaiak pert nyertek a bevándorlási hatóság ellen Oroszországban. Az eredmény meglepte a helyi kínai közösséget; sokan más szemmel tekintettek a Fálun Dáfára, és azt mondták, hogy a Fálun Dáfá valóban rendkívüli.


Miután az orosz bevándorlási hatóság elvesztette a pert, egy tisztviselőt küldtek, hogy beszéljen Livel és Zhanggal. Állítása szerint az oroszországi hatóság tudott arról, hogy Kínában üldözik a Fálun Dáfát. A KKP azonban nyomást gyakorolt az orosz külügyminisztériumra, és követelte a család kitoloncolását. A hatóság a három személy biztonsága érdekében azt javasolta, hogy költözzenek egy harmadik országba. Ezért 2005 májusában az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Svédországba telepítette át őket. Még mindig emlékeznek arra a pillanatra, amikor átmentek az orosz vámon: A rendőrség elkobozta az útlevelüket és riadót rendelt el.


Li elmondta: „Már hosszú ideje a KKP feketelistáján voltunk. Szerencsére volt egy ENSZ-képviselő, akit külön megbíztak, hogy elkísérje a családomat Oroszországból, különben nem jutottunk volna el Svédországba. A KKP kinyújtotta a csápjait külföldön, hogy visszahurcoljon minket Kínába.”


A Dáfá jóságának a terjesztése Svédországban

Immár 16 éve, hogy a család Svédországban telepedett le. Li és Zhang továbbra is az Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia elvei szerint élnek. Más gyakorlókkal is együttműködnek, hogy közelebb hozzák a Dáfá jóságát a svéd emberekhez, és hogy leleplezzék a Fálun Dáfá gyakorlók Kínában folyó üldözését a KKP által.


Visszatekintve a múltjára, Zhang azt mondta: „Megtiszteltetésnek érzem, hogy találkoztam a Fálun Dáfával. Sohasem bántam meg, hogy Fálun Dáfát gyakorlok. A férjem, a fiam és a lányunk is gyakorlók. Mérhetetlenül hálásak vagyunk Li Mesternek, és elmondjuk a történetünket, amiatt hogy minél több ember szerezzen tudomást a Fálun Dáfáról.”


Az őszközép ünnep közeledtével Li és Zhang boldog ünnepet kíván Li Mesternek. Megfogadják, hogy még lelkiismeretesebben végzik a gyakorlóktól megkövetelt három dolgot.


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika vagy egyéb tartalom a hu.Clearharmony.net szerzői jogainak védelme alatt áll. A tartalom nem kereskedelmi célú újranyomtatásakor vagy terjesztésekor kérjük, tüntesse fel az eredeti címet és URL-linket, és tegye egyértelművé, hogy a hu.Clearharmony.net -ről származik.


Forrás: „Wir sind Meister Li unendlich dankbar“ – Ehepaar in Schweden wünscht dem Begründer von Falun Dafa ein frohes Mittherbstfest