Kanada: Hogyan hallgatja el egy nagymama az unokája elől anyja üldözését?

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) Ki gondolta volna, hogy a 21. századi Kínában a mindössze négyéves Gao Yujia hasonló helyzetet él át, mint a kis Giosuè az „Az élet szép” című olasz filmben – a Fálun Dáfá-gyakorlóknak a Kínai Kommunista Párt (KKP) általi brutális üldözése közepette.


A film Guido, felesége és fia, Giosuè tapasztalatait mutatja be a második világháború idején egy koncentrációs táborban töltött fogságuk alatt. Guido sok mindent kitalált, hogy a kisfia ne szenvedjen, hanem azt higgye, hogy csak játszanak. Apja szeretetének köszönhetően a fiatal Giosuè a haláltáborban töltött fogság ellenére is vidám és optimista maradt. Az utolsó pillanatban, nem sokkal a meggyilkolása előtt Guido egy dobozba rejtette a fiát, és ezzel megmentette az életét. A filmet, amelynek határozottan vannak vicces pillanatai, de mégis könnyeket csal a szemünkbe, több mint 70 díjjal tüntették ki.

null

Egy jelenet az „Az élet szép” című filmből


Gao Yujia most 21 éves, és a Torontói Egyetemen tanul. Elmesélte, mit élt át Kínában négyéves korában. Egy nap Yujia nagymamája elvitte őt arra a helyre, ahol az édesanyja dolgozott. Felfedezte, hogy a bejárat egy magas falba volt beépítve az út szélén. Mindketten beléptek az épületbe. Amikor Yujia az édesanyjával beszélt, egy üvegfal választotta el tőle. Megkérdezte a nagymamáját: „Miért néz ki anyu munkahelye úgy, mint a börtön a tévésorozatban?” Nagymamája, hogy megóvja unokáját a lelki megpróbáltatásoktól, egyszerűen csak annyit válaszolt: „Édesanyád ott dolgozik.”


Yujia édesanyját, Cui Linget 2004-ben négy év börtönre ítélték, mert információs anyagokat készített az igaz tények tisztázásához a Fálun Dáfáról. Az üldözés kezdetének 22. évfordulója közeledtével Yujia felidézi a fájdalmas tapasztalatot.


Édesnyád ott »dolgozik«”

A 21 éves diáklány így írta le: „Akkoriban még csak négyéves voltam, és nem tudtam, hogy édesanyámat a hitéért üldözik, míg apám egy másik városban dolgozik. A nagymamámmal éltem, aki azt mondta, hogy anyám máshol dolgozik. Néha-néha elvitt magával, hogy meglátogassam. Emlékszem, hogy valahányszor elmentünk hozzá, mindig nagyon korán keltünk, aztán sokáig utaztunk a távolsági busszal.


Nem tudtam, miért kell a munkahelyén egy üveglappal elválasztva beszélnünk vele egy telefonon keresztül. Egyszer fehér habot láttam a szája sarkában. Össze voltam zavarodva, de nem tudtam, miért. Akkoriban még kicsi voltam.”


Később Yujia megkérdezte a nagymamáját: „Mama, miért néz ki ez a hely úgy, mint egy börtön a tévésorozatban?” A nagymama válasza az volt: „Édesanyád ott dolgozik.” Yujia bólintott és elhitte ezeket a szavakat.


„Csak később tudtam meg, hogy anyámat majdnem halálra kínozták. A fizikai állapota borzasztó volt. Ilyen szörnyű valami történt távol attól a békés, harmonikus társadalomtól, ami a szemem előtt volt. A KKP annyira gonosz, hogy feldühíti az embert.”


Csodálom anyám állhatatosságát

2004 őszén Yujia édesanyját Qingdao városában a rendőrök letartóztatták információs anyagok előállítása miatt. A Qingdao börtönben tartották fogva. Később a bíróság négy évre ítélte, amit a Shandong tartománybeli Jinan női börtönében kellett letöltenie.


Amikor az édesanyját szabadon engedték és hazajött, Yujia nyolcéves volt. Fokozatosan megtanulta, hogy mi mindent kellett elviselnie az édesanyjának. A 21 éves lány azt mondta: „Csodálom édesanyám állhatatosságát és bátorságát, hogy szembeszegült a KKP-val.”


De mit élt át Yujia édesanyja a börtönben?

null

Kínzás bemutatása: kényszeretetés


A kínai Minghui weboldalon közzétett jelentés szerint Cui Ling ellenállt a nyomásnak, hogy négy év börtönbüntetése alatt feladja a hitét. Egészen egy hónappal a szabadulása előttig az őrök megpróbálták rávenni, hogy hagyjon fel a gyakorlással. Naponta háromszor verték meg. Amikor éhségsztrájkba kezdett, az őr, Xue Yanqin utasította a többi korábbi gyakorlót, hogy felváltva cipeljék Cui-t a börtönkórházba naponta kétszer, hogy kényszerrel etessék. Egy törülközőt tömtek a szájába, és leragasztották, hogy ne tudjon sikítani. Aztán egy székhez kötözték, és egy csövet dugtak az orrába. Az úgynevezett „orvosok” szintén foglyok voltak, akik nem rendelkeztek orvosi ismeretekkel vagy képzettséggel ezen a területen. A börtönőrök utasítására az „orvosok” folyamatosan kihúzták és visszatolták a csövet. Cui nem tudta abbahagyni a sírást a fájdalomtól. Vérzett az orra. A kínzás végén minden tele volt vérrel és étellel.


Egy rendkívüli eset

Yujia emlékszik egy rendkívüli esetre, amelyről édesanyja számolt be: „Az őrök többször megpróbálták kirángatni a börtöncellából. De amikor azt kiáltotta, hogy »a Fálun Dáfá jó«, visszavitték. Az őrök háromszor is megpróbálták kirángatni, de nem sikerült nekik. A Mester védelme nélkül anyám talán nem jutott volna ki a börtönből.


Amikor anyámat kiengedték, megkínáltam egy keksszel. Megrázta a fejét, és megkért, hogy egyem meg. Azon töprengtem, miért nem akarja. Elvesztette az ízérzékét. Amikor görögdinnyét evett, keserű ízt érzett, ámbár édes volt. Később megtudtam, hogy a börtönben folytatott hosszú éhségsztrájk miatt a gyomra rosszul működött. Ahogy elkezdte végezni a gyakorlatokat, hamarosan újra felépült.”


A művelés boldogsága

Miután édesanyját kiengedték és együtt éltek, Yujia fokozatosan megismerte a Fálun Dáfát. „2016-ban, amikor éppen 16 éves voltam, hallgattam meg először a Mester előadásainak a felvételeit. Miközben hallgattam, sírtam. Csodálatosnak találtam a Fálun Dáfát, és úgy döntöttem, hogy művelni fogom magam.


Ahogy tanulmányoztam a tanításokat és végeztem a gyakorlatokat, más emberré váltam. A múltban elhúzódó náthám volt, ami fülgyulladáshoz vezetett. Éjszaka gyakran megébredtem, mert eldugult az orrom, és csak a számon keresztül tudtam lélegezni. Fiatalabb koromban súlyos ízületi gyulladásom volt. Amikor esett az eső vagy felhős napokon, a térdeim rettenetesen fájtak. Két hónappal azután, hogy elkezdtem a Dáfát gyakorolni, a náthám és az ízületi gyulladásom is eltűnt.


Mielőtt gyakorló lettem, lobbanékony voltam. Gyakran veszekedtem a családtagokkal, és néha elmenekültem hazulról. Amikor az iskolában az osztálytársaim feldühítettek, néha verekedtem velük. Ámbár ütéseket kellett elszenvednem, eltökélt voltam, hogy megőrizzem a büszkeségemet. Amikor elkezdtem művelni magam, felismertem, hogy ez nem az igazi énem. Az igazi természetem kedves és békés. Megtanultam befelé nézni és megnyugodni, amikor konfliktusok merültek fel. Már nem vagyok olyan érzelmes, mint régen. Most már elnézőbb vagyok, és lazábbnak érzem magam.”

null

Yujia és édesanyja a Shen Yun előadásán Torontóban 2018-ban

null

Yujia a Zhen, Shan, Ren művészeti kiállításon a torontói városházán 2019. augusztus 28-án


A nagymama most a Fálun Dáfát támogatja

„Eleinte a nagymamám nem értett egyet azzal, hogy a Dáfát gyakoroljam. Annyira traumatizálta az üldözés, amitől anyám annyi éven át szenvedett, hogy attól félt, veszélybe kerülök. De amikor elmondtam neki, hogy a gyakorlásnak köszönhetően javult az egészségem, és hogy az ízületi gyulladásom eltűnt, megdöbbent. Mivel ő nevelt fel, tudta, mennyit szenvedtem a náthától. A használt zsebkendők hegyként tornyosultak. Meglepte a gyógyulásom, és megkért, hogy gyakrabban végezzem a gyakorlatokat – de nem akarta, hogy tisztázzam a Fálun Dáfával kapcsolatos valódi körülményeket.


Amikor a nagymamám meglátogatott, már nem utasította el a gyakorlatot, mint korábban. Azt mondta, hogy tiszteletben tartja a hitemet. Valójában a nagymamám tudja, hogy a Fálun Dáfá arra tanít másokat, hogy legyenek kedvesek. Csak a KKP üldözi a jószívű emberek ilyen csoportját. Semmi baj nincs azzal, ha valaki jó ember” – mondta Yujia.



[1] A Fálun Dáfá, más néven Fálun Gong, egy buddhista önművelési módszer. Li Hongzhi mester 1992-ben hozta nyilvánosságra Kínában, ami gyorsan elterjedt. Sokan képesek voltak javítani erkölcsükön és egészségükön azáltal, hogy e gyakorlat tanításaihoz – az őszinteség, jószívűség és türelem alapelveihez – igazodtak. A művelési út gyakorlóit 1999. július 20-a óta az akkori KKP-vezető Jiang Zemin parancsára üldözik Kínában. Ő a legfőbb felelőse a Fálun Dáfá-gyakorlók ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeknek.


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Kanada: Wie eine Großmutter ihrer Enkelin die Verfolgung der Mutter verschweigt

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo