„A kis lótusz utazása” című színdarab Winterthurban lenyűgözi a gyerekeket és a felnőtteket

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) 2021. augusztus 21-én Fálun Dáfá-gyakorlók jöttek Winterthurba a Neumarktra, ahol aznap heti piac is volt. Ezen a napsütéses napon különleges meglepetést terveztek a járókelőknek: A kis lótusz utazása (https://lotusstory.org/hu) című színdarab bemutatóját.


A gitár és a fuvola dallamos hangjaiba ágyazva fiatal Fálun Dáfá-gyakorlók mesélték el a kis lótusz történetét, aki felnőve ragaszkodott ahhoz, hogy a Fálun Dáfá elvei – az Őszinteség, Jószívűség és Türelem – szerint éljen. Útközben a kis lótuszt három lény félemlítette és fenyegette meg. Amikor a zöld krokodil megjelent, egy harsona szólalt meg, de menekülésbe fogott, amikor megjelent az Őszinteség. Ráadásul egy varangy és egy kígyó rémisztő megjelenése elől is el tudott menekülni a kis lótusz. Végül képes volt sikeresen áttörni az iszapon, és teljes pompájában kivirágozott. Gyerekek egy csoportja figyelmesen nézte a színdarabot, és lelkesen tapsolt. A szülőket is magával ragadta az előadás.

null

„A kis lótusz utazása” című színdarab arról szól, hogy milyen fontosak az Őszinteség, Jószívűség és Türelem erényei.

null

null

Gyakorlók mutatják be a Fálun Dáfá-gyakorlatokat


De nem csak a színdarab nyűgözte le a nézőket. Sokan álltak meg és nézték a gyakorlókat a Fálun Dáfá-gyakorlatok bemutatásánál. Utána néhányan tudni akarták, hol tanulhatják meg a gyakorlatokat. Mások megragadták a lehetőséget és még a helyszínen megtanulták őket. A gyakorlókkal folytatott beszélgetések során a járókelők megtudták, hogy emberek milliói hogyan tudták elérni a lelki és testi jólétet ezekkel a gyakorlatokkal. Azonkívül a gyakorlók a Kínában 22 éve tartó üldözésről is felvilágosították őket.

null

Egy gyakorlónő (jobbra) beszélget a járókelőkkel a Kínában folyó üldözésről

null

Egy járókelő aláírja a Kínában folyó üldözés elleni petíciót


Azok a gyerekek is, akik látták a színdarabot, többet akartak tudni a Fálun Dáfáról. Mások a szüleiket odaküldték a gyakorlókhoz, hogy beszélgessenek velük, és írják alá a petíciót a Kínában folyó üldözés befejezéséért.


Sandra Simic Sharaiha a fiával és a lányával nézte meg a darabot. Azt mondta, hogy gyermekei nagyra értékelik a történetet, és hogy „az Őszinteség, Jószívűség és Türelem a legjobb elvek”.


Az üzenet eljuttatása a világhoz

Számos gyakorló együttműködése járult hozzá, hogy a színdarab premierjének átütő sikere legyen. Egy 17 éves lány egy hetet töltött a vakációjából azzal, hogy a krokodil és a kígyó kellékeit elkészítse. A jelenetek zenei aláfestését biztosító gyakorlók kifejezetten ezért utaztak oda más városokból. Mások jelmezeket bocsátottak rendelkezésre vagy bemondóként működtek közre.


A darab ötlete Diep és Quincy gyakorlóktól származik. Az a céljuk, hogy megtanítsák az embereket, különösen a gyerekeket az Őszinteség, Jószívűség és Türelem elveire. Quincy úgy érzi, hogy nagyon fontos, hogy a Fálun Dáfát nem gyakorló gyerekeket is inspiráljuk ezekkel az egyetemes értékekkel, mivel folyamatosan negatív hatásoknak vannak kitéve. „Amikor az iskolában vagy az életükben nehézségekbe ütköznek, az Őszinteség, Jószívűség és Türelem elvei vezérelhetik őket – akárcsak minket” – magyarázta Quincy.


Mindenekelőtt azonban az embereknek meg kell tudniuk, hogy nem elfogadható, hogy a kínai kommunista rezsim gyakorlókat üldöz Kínában.


Fotós a Kínában folyó üldözésről: „Ezt egy napig sem tűrhetjük el.”

Florian Jacot-Descombe vállalkozó. A fotósnak 30 alkalmazottja van. Mindig is érdekelte a kínai történelem. Már korábban is hallott a Fálun Dáfáról, de semmit sem tudott az üldözésről.

null

Florian Jacot-Descombe támogatja a gyakorlók erőfeszítéseit az üldözés befejezése érdekében


„Úgy gondolom, hogy a gyakorlók békés és nemes emberek” – mondta a vállalkozó. Hozzátette, hogy az üldözésnek nem szabadna megtörténnie. „A kínai rezsim 22 éve üldözi a Fálun Dáfát – ez a 22 év túl sok! Ezt még csak egy napig sem szabad eltűrnünk.”


Amikor tudomást szerzett a kínai rezsim kegyetlenségeiről, hogy a gyakorlók [létfontosságú] szerveit kiveszik és eladják őket transzplantációs célokra, a fotós megjegyezte: „Ilyesminek nem szabadna megtörténnie!”


Aláírta a petíciót, amelyben felszólítják a kínai rezsimet, hogy fejezze be az üldözést, és hozzáfűzte: „Terjesztenünk kell ezeket az információkat, hogy még több ember ébredjen fel!”

null

Dubach úr megtanulja a második Fálun Dáfá-gyakorlatot


Dubach úr megállt és figyelte, ahogy a gyakorlók bemutatták az öt Fálun Dáfá-gyakorlatot. Végül megkérdezte, hogy ő is megtanulhatja-e őket. Egy gyakorló megmutatta neki a gyakorlatmozdulatokat. Ezután a járókelő nyugodtnak érezte magát, és úgy találta, hogy a Fálun Dáfá „nagyszerű”.


Egy nő, aki a gyakorlókat figyelte a meditáció közben, kijelentette: „Egy ilyen belső béke a legjobb dolog a világon. Hagynunk kellene, hogy az iskolások megtanulják a Fálun Dáfát. Ez óriási testi és lelki javulásokat hozna számukra.”


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Theaterstück „Die Reise des kleinen Lotus“ begeistert Kinder und Erwachsene in Winterthur

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo