A zenétől az orvostudományig – a virtuóz zene csodálatos, gyógyító hatásáról

(de.minghui.org) A II. világháború alatt sok sebesült katona volt az amerikai hadsereg tábori kórházaiban. A hőség, a szúnyogok és a gyógyszerhiány miatt a műtétek utáni fertőzések, és a halálozási arány nagyon magas volt. A sebesültek hangulata nyomott volt.


Egy nap az egyik orvosnak az az ötlete támadt, hogy a sebesült katonáknak mindenhol kedvelt zenét kellene lejátszani. Meglepő módon azután mind a fertőzési, mind a halálozási arány jelentősen csökkent. Hasonlóképpen lerövidült a sebesültek műtét utáni felépülési ideje. Ettől kezdve a zene gyógyító erejét országszerte elismerték az amerikaiak.


A zene mindig is fontos szerepet játszott a hagyományos kínai kultúrában. Zhu Zhenheng, a Yuan-dinasztia (1279-1368) híres orvosa egyszer kihangsúlyozta: „A zene egyben orvosság is.” Valójában a zene, az orvostudomány és a gyógyítás kínai írásjegyei ugyanarra az eredetre vezethetők vissza. Az ősi orákulumcsont-feliraton nagyon hasonlóan néznek ki.

null

Az orvoslás karaktere a zene karakteréből származik.


A Taotang törzsi időszak kezdetén az ég gyakran felhős volt, a levegő nedves és nehéz, a vízfolyások pedig lomhák és eltorlaszoltak voltak; így írja a Lüshi Chunqiu-Guyuepian (Lü Bu Wei tavasza és ősze) című könyv. Az emberek esetlenek és bánatosak voltak; izmaik és csontjaik elsorvadtak. Ezért arra ösztönözték őket, hogy táncoljanak, hogy erősítsék a testüket. A Sárga Császár utasította Ling Lunt és Rong Jiangot, hogy kovácsoljanak tizenkét harangot, hogy az öt hangot harmóniába hozzák, és az ősi időkből átörökített gyönyörű zenét játsszák. A kínaiak körében széles körben ismert, hogy az ősi időkben az emberek a táncot és a zenét használták az izmokat és a csontokat a levertség és a kedvetlenség miatt sújtó betegségek kiűzésére.


A Shuo Yuan című könyvben olyan történetek vannak feljegyezve, amelyek szerint a Miao törzs már 5000 évvel ezelőtt is bambuszból készült fúvós hangszerekkel kezelte a betegeket.


Bai Juyi, a Tang-dinasztia híres költője a következő sorokat írta egyik versében: „Amint a zene a fülembe hatol, a gondok elhagyják a szívemet.”


A guqin [ősi kínai citera] volt a tudósok és filozófusok által előnyben részesített hangszer, tiszta és kifinomult hangszínei miatt. „Amikor egy tudós guqinon játszik, akkor nem csupán a szórakoztató hangzása miatt teszi. Segít a sikeresek számára, hogy rendet tegyenek az állam ügyeiben, a kevésbé sikeresek számára pedig, hogy elégedettek legyenek a sorsukkal.” A guqin nem mások szórakoztatására szolgál, hanem magának a rajta játszónak, aki ezáltal erényt művel ki.


A zene gyógyító ereje

Az ősi Kínában úgy tartották, hogy a betegséget a kiváltó okától fogva kell kezelni. Ez a jin és jang viszonyával függött össze, amelyet a világegyetem természeti törvényének tekintettek, valamint minden dolog eredetének. A ciklikus fejlődés és hanyatlás alapvető hajtóereje, amelynek az anyatermészet mindent alávetett.


A Lüshi Chunqiu-Dayue szerint: A zene eredete messzire nyúlik vissza. A duliangból (mérték) ered, és a tai yiben (minden dolog eredete) gyökerezik, amelyből a Liangyi (két ellentétes erő, a fény és a sötétség) keletkezett, létrehozva a jint és a jangot… A zene az ég és a föld közötti harmónián, a jin és a jang összhangján alapul.


A zenét tehát olyasvalaminek tekintik, ami a tai yiből ered, és amit a jin és a jang alkot. Összhangban van az öt égi elemmel, az öt földi évszakkal és az ember öt szervével. A zene egy szabályozott, külső hangrend használata a jin és a jang harmonizálására az emberi testben, hogy így egyensúlyt célozzon meg, és megfeleljen az ember és a természet természetes harmóniája állapotának.


A Huangdi Neijing-Suwen (a Sárga Császár belgyógyászati könyve) szerint: Az égnek öt hangja van, amelyek megfelelnek az ember öt szervének: lép – gōng, tüdő – shāng, máj – jué, szív – zhǐ, vese – yǔ. Ezen összefüggések megértése alapján az ősi Kínában az emberek a zenét az öt belső szerv életerejének befolyásolására és szabályozására használták.


Az öt hang - gōng, shāng, jué, zhǐ, yǔ - a nyugati zenében a - dó, ré, mi, szó, lá - hangoknak felel meg. A gōng hang, amely az emberi léphez kapcsolódik, szelíd és lágy; a shāng hang, amely az emberi tüdőhöz kapcsolódik, gyors és tiszta; a jué hang, amely az emberi májhoz kapcsolódik, telt hangú és rezonáns; a zhǐ hang, amely az emberi szívhez kapcsolódik, szenvedélyes és átható; a yǔ hang, amely az emberi veséhez kapcsolódik, kellemes és mély. Amikor ilyen zenét hallgatunk, a hang és a ritmus, a kiváltott érzések, valamint az öt belső szerv rezonanciája megtisztítja a lelket és megnyugtatja a meridiánokat.


A szép és virtuóz zene megtisztítja az elmét

A Tavaszi és Őszi Évkönyvek idején Shi Kuang (egy híres történelmi zenész) komponálta meg a „Yangchun Baixue” (Tavaszi hó) című dalt a guqinra. Azt mondják, hogy a dalt tündérek játszották az Ég ura parancsára, és Shi Kuang átérezte és leírta, miután meghallotta.


A „Varázslatos titkos lejegyzésben”, egy ősi kottás könyvben a guqin számára, a „Yangchun” (napsütötte tavasz) dal gōng hangnemben van megírva, míg a „Baixue” (fehér hó) egy shāng hangnemben írt dallam. A gōng-hangú dallamok általában kecsesek és mély értelműek, míg a shāng-hangú dallamok erőt és jóságot közvetítenek, és ezzel mind egy érzékeny érzelmességet, mind egy őszinte és határozott lelkiállapotot is kifejeznek. A „Yangchun” azt jelképezi, hogy a tavaszt – amely napsütötten és lágy szellővel a Menny önzetlen kegyelmét testesíti meg minden lény és dolog iránt – hogyan üdvözli mindenki. A „Baixue” a hóval borított bambuszos táj csodálatos, magasztos látványát tükrözi, és a föld nagyszerű erényeit dicséri. Csak kevés ilyen erényű ember képes ilyen zenét megfelelően játszani.


A Yue Ji fejezetben azt mondják, hogy a zene öröm, és a qin és a se (hangszerek) pedig gyönyörködtetik az elmét. A zene a belső értékeket külső dolgokkal fejezi ki, és az erények előmozdítása miatt értékelik; a zene táplálja a lelket, és így az élet lényegét harmóniába és egyensúlyba hozza.


Ebben rejlik az oka annak, hogy a mondák övezte ősi uralkodók miért nem a saját vágyak vagy puszta érzéki élmény miatt alkották meg az etikettet és a zenét, hanem azért, hogy legyőzzék az ember tudatában lévő rosszat, hogy kiűzzék a mocskos gondolatokat, és hogy előhozzák a jószívű, veleszületett természetet. Így kellett az embert megóvni attól, hogy a világi vágyai miatt tévutakra jusson, és képessé kellett tenni arra, hogy az emberiségnek szánt őszinte úton járjon. Egy jobb anyagi környezet mindig további vágyakat teremt; ámde a külsőségek sohasem gazdagíthatják igazán a lelket.


A negatív zene megerősíti a pusztító elemeket

A Shiji-Yueshu (A krónikás feljegyzései) szerint Ling herceg meglátogatta Ping herceget a Jin birodalomból. Útközben az éjszaka közepén a Pu folyó forrásvidékénél egy guqin hangját hallotta. Megkérte Shi Juant, hogy tanulja meg a darabot és írja le. Miután megérkeztek Jin birodalomba, Ling herceg megkérte Shi Juant, hogy adja elő a darabot Ping hercegnek.


Ekkor Shi Kuang megragadta a hangszer húrjait, félbeszakította Shi Juant, és így szólt: „Ez egy pusztulásra ítélt birodalom hangja. Ezt nem kellene játszanotok. Ez az a darab, amelyet Shi Yan egykor a dekadens Zhou király [Di Xin, a Shang-dinasztia utolsó királya] számára készített. Miután Wu király legyőzte Zhou királyt, Shi Yan keletre menekült. A Pu folyóba vetette magát, és ott megfulladt. Minden királyságnak, amelyik ezt a zenét hallja, meggyengül a hatalma.”


Ping herceg azonban ezt nem hitte el, és ragaszkodott ahhoz, hogy meghallgassa a dallamot. Megparancsolta Shi Kuangnak, hogy maga játssza el a darabot még komorabb hangnemben. Shi Kuang hiába próbálta meggyőzni a herceget, hogy ne hallgasson ilyen szomorú zenét.


Miután Shi Kuang elkezdte a darabot, egy csapat fekete daru ereszkedett le az udvarra. Miközben tovább játszott, a darvak kinyújtották a nyakukat, és velőtrázó sikolyt hallatva széttárták a szárnyaikat, és „táncoltak” a zenére.


Ping herceg magánkívül volt örömében, és azt akarta, hogy a darabot még melankolikusabban játsszák. Tehát megparancsolta Shi Kuangnak, hogy játssza el újra a darabot, aki ismét megpróbálta megakadályozni a herceget abban, hogy ilyen zenét hallgasson. De a herceg úgy vélte, hogy ő már idős ember, és nem játszik szerepet, hogy milyen zenét kíván meghallgatni. Shi Kuangnak nem volt más választása, mint újra előadni a dalt. Miközben játszott, fehér felhők gyűltek össze az északnyugati égbolton. Erős szél támadt, és zuhogni kezdett az eső. A háztetőkről cserepek hullottak le, és az emberek az életükért futottak. Ping Herceg hasalva és halálra rémülten feküdt az eresz alatt. Jin királyságát ezt követően súlyos aszály sújtotta, és három éven át semmi sem termett itt.


A szép, virtuóz zene pozitív hatást fejt ki az emberekre és a társadalomra. Szigorúan véve, megvan az ereje, hogy pozitívan befolyásolja az érzelmeket és a jellemet, hogy ösztönözze az erkölcsöt és a nemes érzületet, és elősegítsen egy egészséges, hosszú életet. Magasabb szinten segíthet egy ország jó kormányzásában. Kultúrát ajándékoz a népnek, és hozzájárul ahhoz, hogy az emberek békében éljenek és az ország virágozzon.


Ezzel szemben a negatív, érzéki zene az emberek elméjét rossz érzésekkel, vágyakkal és gátlástalansággal áraszthatja el, ami mind az egyénnek, mind a társadalomnak károkat okoz. A modern rockzene például kaotikus hangzást és csikorgó hangokat hoz létre. Az ilyen zenét hallgató emberek hajlamosak az érzelmeik és vágyaik által irányíttatni magukat és elveszíteni az önuralmukat. Nem véletlen, hogy nem kevés rockzenésznél alakul ki a drogok és a vérfertőzés iránti vonzalom, és fiatalon meghal.


Azt mesélik, hogy miután Konfuciusz meghallgatta a „Shao” zenét a Qi birodalomban, annyira meghatotta, hogy három hónapig nem tudta felidézni a hús ízét. Abban az időben úgy gondolták, hogy a virtuóz és őszinte zene megtisztíthatja az elmét, és segíthet az embereknek, hogy könnyedén vegyék a világi vágyakat és erényt műveljenek. Ez még a mai világunkban is igaznak bizonyul.


A Fálun Dáfá-zene gyógyító hatásai

Van néhány beszámoló arról, hogy a születés után nem halló csecsemők visszanyerték a hallásukat a Fálun Dáfá-zene lejátszása által. Az alábbiakban két példát mutatunk be.


Egy Fálun Dáfá-gyakorlónő unokája 2018 áprilisában született. Születésekor a csecsemőnek kis szájpadhasadéka és megrövidült nyelvcsontja volt, ami megnehezítette a szoptatást. Ezenkívül rövid nyaka is volt, amelyet elöl szinte teljesen elfedett a dupla áll. A legrosszabb azonban az volt, hogy a baba nem hallott semmit. Az orvosok műtétet javasoltak a hallás helyreállítására, és úgy vélték, hogy még további műtétekre van szükség. Az egész család nagy gondban volt.


A Fálun Dáfá-gyakorlónő és a lánya, aki szintén gyakorol, minden nap lejátszották a Pudu és Jishi Fálun Dáfá-zenét a babának egy MP3 lejátszón. Ezen kívül őszintén ismételgették „A Fálun Dáfá jó; az Őszinteség, Jóság és Türelem jó” szavakat, miközben a kisfiút az ölükben tartották.


Két hónappal később a baba sírva riadt fel álmából, amikor egy zivatar közben mennydörgött. Négy hónapos korában újra megvizsgálták a kórházban, és a vizsgálatok kimutatták, hogy normálisan hall, és hogy az eredetileg javasolt műtétre már nincs szükség. Tíz hónapos korában a babán kisebb műtétet hajtottak végre a szájpadhasadék lezárására.


A kisfiú most hamarosan kétéves lesz, már egyszerű szavakat mond, és egyedül is tud enni és inni. Ő egy igazán boldog és elégedett gyermek.


A második beszámolóban egy tinédzser, aki Pekingben járt középiskolába, így emlékezett vissza: „Koraszülött voltam, és a szerveim nem voltak teljesen kifejlődve. A kórház meggyőzte a szüleimet, hogy mondjanak le rólam, és hagyjanak meghalni. De a nagymamám Fálun Dáfát gyakorol, és nem volt hajlandó követni a kórház tanácsát. Hála a Fálun Dáfá mestere határtalan kegyelmének és a Pudu és Jishi gyönyörű zenéjének, nemcsak a halál széléről tértem vissza az életbe, hanem egészséges, jóképű fiatalemberré nőttem fel.”


A Fálun Dáfá arra vezeti rá a gyakorlókat, hogy az Őszinteség, Együttérzés és Türelem legmagasabb rendű egyetemes elvei szerint műveljék magukat. Az önművelés révén az ember nagyobb toleranciát fejleszt ki, és megtanulja figyelembe venni mások szükségleteit, amikor konfliktusok merülnek fel. Az öt szelíd gyakorlaton keresztül a gyakorlók folyamatosan tisztítják testüket és elméjüket a művelés folyamatában, és eggyé válnak a világegyetem tulajdonságaival.


A Fálun Dáfá-gyakorlók által létrehozott zene közvetíti a művelés által nyert erőteljes, jóságos, pozitív energiát, amely képes feloldani a rossz anyagokat. Ennek a zenének a testre és elmére gyakorolt pozitív hatásai bizonyítottak. „A Fálun Dáfá jó; az Őszinteség, Jószívűség és Türelem jó” mondatok közvetlenül kapcsolódnak a világegyetem pozitív energiájához, és segíthetnek elűzni bús gondolatokat, betegséget és szerencsétlenséget, és jóra fordítani a dolgokat a nehéz helyzetekben.

***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Von der Musik zur Medizin – über die wundersame, heilende Wirkung virtuoser Musik