Az emberek szenvedései mélyebb okokra vezethetőek vissza

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Minghui.org) A nyugati és a hagyományos kínai orvoslásnak is van magyarázata a különféle betegségek okaira, de sok kultúra úgy véli, hogy mélyebb okai vannak annak, hogy az emberek miért szenvednek betegségekben. Keleten az a mondás létezik, hogy a karmikus kapcsolatok azt sugallják, hogy a jó [tetteket] jutalmazzák, a rossz [tetteket] pedig megbüntetik. Nyugaton az a mondás: „Amint vetsz, úgy aratsz”.


Mind a keleti, mind a nyugati kultúra számon tartja az emberek cselekedeteiben az okokat és az okozatokat, amelyek különböző következményekkel és sorssal járnak. Az alábbi 3 példában láthatjuk, ez az ókortól napjainkig érvényes.  


A Qing-dinasztia története


A Xiao Dou Peng (Kisbab-lombkorona) a Qing-dinasztia kisregényeinek gyűjteménye. Az egyik történet Li Kejiu nagymamájáról szól, aki 3 nappal születése után tudott beszélni, és elmondta családjának az előző életét.


Előző életében férfi volt, Chen névre keresztelték. A Shanxi tartományi Hongdong megyei bíróként Chen vasököllel kormányzott, és élvezte az emberek kínzását. Fiatal volt, amikor leesett a lováról és meghalt. Halála után az alvilágban találkozott a pokol királyával, és azt az ítéletet szabta rá, hogy következő életében nőként kell újra születnie, és a várható élettartama 23 év lesz. A jövendő új élete során Chen-nek szenvednie kellett, hogy visszafizesse előző élete során elkövetett bűneit.


Amikor Li nagymamája (Chen reinkarnációja ebben az életben) körülbelül 7 éves volt, egy Wang nevű hivatalos személlyel találkozott a házuk mellett. Felismerte, hogy a hallgatók egyike, aki előző életében császári vizsgát tett, hogy tisztviselővé váljon. Sok mindenről beszélgettek, amit előző életében Chenként tett. Wang tudta, hogy Chen jól tud festeni, és megkérte, hogy fessen valamit, de ebben az életben a keze fogyatékos volt, elvesztette ezt a képességét.


Felnőve többfajta betegséget kapott, melyek maradandó hegeket hagytak az arcán, valamint egy daganatot a nyakán. A férje rosszul bánt vele, nagyon sokat szenvedett. 23 éves korában hatalmas vérveszteség következtében meghalt.


Csontbénulás és tuberkulózis

Edgar Cayce (1877-1945) amerikai próféta az egyik leghíresebb amerikai tisztánlátó volt. Képes volt diagnosztizálni a hipnózis alatt álló embereket, és láthatta betegségeik kiváltó okait. Élete során Cayce 14 306 esetet vizsgált meg, és megállapította, hogy a betegségeket az emberek múltbeli rossz tettei okozták. Amikor az emberek szabálytalanságokat követtek el, sok karmát halmoztak fel, amely a reinkarnációik során elkísérte őket, és ezeket nem lehetett elkerülni vagy megszabadulni tőlük, - azt vissza kellett fizetni.


Az egyik példa: Egy fiatal férfinek 16 éves korában egy autóbaleset következtében eltörött a hátgerince. Az ötödik csigolyától lefelé lebénult, ezért kerekesszékbe kényszerült. 23 éves korában édesanyja felkérte Cayce-t, hogy értelmezze a betegségének okát.


Hipnózis alatt Cayce a megbénult fiatal elmúlt életét követte nyomon, aki az egyik életében katona volt a Római Birodalomban, amikor a keresztényeket üldözték. Élvezettel figyelte a keresztények kínzását, és maga is részt vett benne. Mivel az igaz hívők üldözése bűnös karmát hozott létre, reinkarnációjával a karma adósságát hordozta a testében. Semmilyen jó orvos, kezelés vagy rehabilitáció nem gyógyíthatja meg ebben az életében.


Egy másik esetben, egy lány csípőcsont tuberkulózisban szenvedett, és súlyos fájdalmai voltak. Cayce belenézett múltbeli életébe, és látta, hogy Nero uralkodása alatt arisztokrata volt a Római Birodalomban. Nero megparancsolta, hogy a keresztényeket dobják be az arénába az oroszlánok közé, hogy azok tépjék szét őket. Amikor látta, hogy egy fiatal lányt a hite miatt az oroszlánok közé dobtak, kegyelem nélkül nevetett, örömmel töltötték el a mártírok szenvedései. Ebben az életében csonttuberkulózis volt a büntetése, mert kigúnyolta a keresztények szenvedéseit abban az életében.


Egy gonosz ember vallomása

A vallási üldözés a mai napig folytatódik. A Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999 óta üldözi pl. a Fálun Gong-ot (más néven Fálun Dáfá), az Igazság-Együttérzés-Türelem elvein alapuló meditációs rendszert. A KKP hatalmas rágalmazó propagandájának következtében sok kínai ember ellenséges a Fálun Gong-gyakorlókkal szemben.


A Minghui weboldalon található beszámoló arról a férfiról szólt, aki agyvérzésben, kisagyi atrófiában és choreában [arcban és a végtagokban jelentkező, gyors rángások] szenvedett. Nagy fájdalmai voltak, és nem tudott önállóan élni. A cikkben bevallotta, hogy mindezek, a saját maga által létrehozott bűnöknek köszönhető.


Az 1952-ben született férfi tizenéves volt, amikor 1966-ban megkezdődött a kulturális forradalom. A mozgalom által kiváltott gyűlöletkeltés és lázadás hatására gonosz lett, sőt átkozni és verni kezdte a saját anyját. Miután megnősült, fizikailag bántalmazta feleségét. Nem segített a gyermekek nevelésében vagy házimunkában, és továbbra is verte a feleségét és a gyerekeit.


Felesége annyira depressziós lett, hogy sokszor fontolgatta az öngyilkosságot, de emiatt nem hagyhatta el fiát és lányát. Mi lesz velük, ha ő már nincs ott, hogy megvédje őket bántalmazó apjuktól? Továbbra is keményen dolgozott, hogy a családot anyagilag támogassa, és a gyermekeit felnevelje. Férje eközben jövedelmét alkoholra és cigarettára költötte, semmivel sem járult hozzá a család pénzügyeihez. Nem törődött senkivel, folyamatosan harcolt a munkatársaival, a szomszédjaival és családtagjaival.


Felesége később elkezdte gyakorolni a Fálun Dáfá-t, ettől kezdve jobbá változott az élete, és a boldogság visszatért a szívébe. Férje minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni a gyakorlását, és miután 1998-ban tönkretette a felesége Fálun Dáfá-könyveit, a felesége elvált tőle és elhagyta a gyerekekkel együtt.


A férj az első stroke-ját 2013-ban kapta meg, majd később agyi infarktusban szenvedett. Többször kórházba került, végül fogyatékossá vált és állandó ellátásra szorult. Amikor volt felesége megtudta szánalmas állapotát, lányukkal felváltva 5 évig vigyáztak rá.


A férfi 2020 márciusában merevséget észlelt a végtagjaiban, és újból nyelési problémái voltak. Félt, hogy újabb stroke-ot kapott. Volt felesége mesélt neki néhány olyan csodáról, amelyet a Fálun Dáfá-t gyakorló emberek megtapasztaltak, és arra buzdította őt, hogy többször mondja el: „A Fálun Dáfá jó, az Igazság-Együttérzés-Türelem jó.”


A férfi egész éjjel elmondta a kifejezéseket, és másnap reggelre felépült. Azóta napi szinten szavalja a kifejezéseket. Őszintén megbánta korábbi embertelen viselkedésmódját, és ígéretet tett, hogy megszabadul rossz szokásaitól, hogy jó emberré váljon.


Forrás: Deeper Reasons Why People Suffer

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo