Egy előadás, amely gyógyír lehet a világ véresen tátongó sebére!

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Shen Yun ‘A Perfect Show Reaching Deep Into Your Soul’

„Valóban elvisz, mint egy ősi mese” – mondta Aline Mascle-Brousset, festő a Shen Yun nyitó előadásán a Corum de Montpellierben 2020 március 10-én (NTDTV)

 

Franciaország, MONTPELLIER – 2020. március 10-én, kedden, a Shen Yun művészei elbűvölték a Corum nézőit az idei első előadásukon Hérault városában.

 

Habár az előadás este 8 órakor vette volna kezdetét, a társulat eldöntötte, hogy tart egy extra, délutáni előadást is annak érdekében, hogy tiszteletben tartsa a kormány döntését, amely betiltja az ezer fő feletti összejöveteleket.

 

Így két előadás volt, mindegyik 800 emberrel, amelyet kedden a Corum of Montpellierben tartottak meg, hogy betartsák a hatályos egészségügyi intézkedéseket.

 

Ezt a kezdeményezést a nézők jóindulatúan fogadtak, tudatában az erőfeszítésnek, amit a New York-i székhelyű társaság tett, hogy az egész közönség láthassa az előadást.

 

Három további műsort is beterveztek a Corumba március 13-14-ke között, így minden néző, aki lefoglalta a jegyeit a New York-i székhelyű Shen Yun Performing Arts látogatására Montpellierben, élvezhette az előadást, amit már hónapok óta vártak.

 

A művészek így nyolcszor tartottak előadást öt napon belül, mielőtt Aix-en-Provence-ben folytatták a turnéjukat.

 

Valóban elvisz bennünket egy mesevilágba!”

A keddi előadás nézői között egy művész, Aline Mascle-Brousset bizalmasan közölte örömét, hogy részt vehetett az aznap rendezett két előadás egyikén. A Perpignan-i székhelyű Mascle-Brousset lírai éneklést és festést gyakorol.

 

A tehetségét figyelemre méltóan elismerte több rangos művészeti galéria New York Tribeca kerületében. A természet iránti szenvedélyéről írt egy könyvet „Ainsi s’en va le temps” címmel, amely gyerekkori emlékek gyűjteménye humorral és költészettel elvegyítve.

 

Az előadás után Mascle-Brousset tele volt dicsérettel, amellyel leírta a táncosok előadását.

 

„Nagyon meglepett, mert nem tudtam, hogy az akrobatika és a piruettek részei a kínai klasszikus táncnak! Nagyon hajlékonyak, nagyon magával ragadó előadás! Nagyon sok technika, nagyok sok fegyelem!” – mondta lelkesen.

 

„A férfiak táncában, nagyon nagy erő van, és a nők nagyon kecsesek, nagyon-nagyon nőiesek” – tette hozzá.

 

A koreográfia szépsége és a Shen Yun táncosok virtuozitása még jobban lenyűgözte Mascle-Brousset-et, aki szintén nagyra értékelte a zenekar minőségét, harmonikusan kísérték a táncjeleneteket, ahogy összeolvadtak a nyugati hangszerek és a hagyományos kínai hangszerek zenéje, mint az erhu vagy a pipa.

 

„Valóban nagyon eredeti. Tényleg elvarázsoltak a zenei ritmusok, amelyek némileg különbözőek a sajátunktól. Egy mesevilágot tárt fel előttünk!”

 

Minden jelenet egy festmény”

Különösen érzékenyen az előadás esztétikájára, Aline Mascle-Brousset-t lenyűgözte a színek ragyogása és a kosztümök szépsége is, amelyet a táncosok viseltek.

 

„Minden jelenet egy festmény! A színek annyira változók és ragyogóak, festőként inspirál. Gyönyörűek ezek a csodálatos kosztümök és csak inspirálnak! Ezért mikor hazamegyek, elkezdek festeni. Nagyon szépen köszönöm a Shen Yun művészeinek!”

 

A vizuális nézőponton túl a festőt elárasztotta különböző jelenetek mélysége és a gazdagsága, amelyek bemutatják a buddhista legendákat, taoista mítoszokat és színes dinasztiákat, amik boldogan összevegyülnek.

 

A kiadós utazás alatt, amelyre a közönség minden tagját meghívták, az ötezer éves hagyományos kultúra ritmusában élhetnek, amelyet a Közép-Királyság formált. Meghívták őket, hogy fedezzék fel az etnikai csoportok mozaikjainak folklorisztikus hatásait.

 

„Úgy gondolom, tényleg elvittek bennünket ez etnikai és kulturális történelmükbe” – jegyezte meg Mascle-Brousset. „Sokat tanulunk mindegyik különböző kultúrából, tanulunk a táncokból!”

 

Folyamatosan elkápráztatnak...”

A Shen Yun spirituális dimenziója sem maradt észrevétlen Aline Mascle-Brousset számára. Megindította az egyedülálló energia, amely kiárad a társulat művészeiből, és a majdnem mennyei jellege a különböző táncos csoportképeknek. Hiszi, hogy a műsor „mélyen megérinti a lelkét” azoknak, akik elég szerencsések, hogy részt vegyenek rajta.

 

„Nagyon meglepődve érzékeltem ez a spirituális dimenziót, kellemesen meglepett. Azt kell mondanom, mivel keresztény vagyok, hívőként, beszélt hozzám” – folytatta a festő.

 

Miközben a Shen Yun tagjai szigorú képzésén vesznek részt a Fei Tian Egyetem Művészeti Akadémiáján New York-ban, inspirációt merítenek a Fálun Gong gyakorlásából is, amely egy hagyományos kínai művészeti tanítás a testnek és a léleknek. Célja az ember erkölcsi jellemének emelése.

 

Az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelvekre összpontosítva a Fálun Gong gyakorlása Shen Yun előadóit még lelkesebbé teszi és lehetőséget ad nekik, hogy túllépjenek a szakmájuk tisztán technikai vonatkozásán.

 

Kezdetben Kínában ösztönözték, mígnem 1999-ben a Kínai Kommunista Párt betiltotta a Fálun Gong gyakorlását. Ma a Shen Yun művészei nem léphetnek fel ott.

 

„Mindenképpen meg kell őket nézni, támogatni őket, a nehézségek ellenére, amivel szembe néznek! Mivel a kitartásban erőt találsz! Ezért továbbra is elkápráztatnak minket, rendkívüli örömöt adnak nekünk!” – mondta Aline Mascle-Brousset.

 

 

Az NTD Televízió segítségével készült riport.

A „The Epoch Times” nyomon követi a Shen Yun Performing Arts-ot, mint korunk jelentős kulturális eseményét, és a társulat 2006-ban történt megalakulása óta beszámol a közönség reakcióiról.

 

Forrás: Shen Yun ‘A Perfect Show Reaching Deep Into Your Soul’

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo