Egy ateista első lépései a megvilágosodás útján

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A hetvenes éveimben járok. Káder voltam a faluban, és a Kínai Kommunista Párt számára csináltam mindenféle propagandamunkát. Az életem legnagyobb részében ateista voltam, amíg a Fálun Dáfát meg nem találtam.

 

A feleségem találkozott vele hamarabb. Ő gyakran mesélt nekem arról, hogy milyen csodálatos ez a gyakorlat, és hogyan javítja az emberek egészségét és erkölcsét. Nem hittem neki, továbbra is ittam és dohányoztam. Egyszer olyan ittas voltam, hogy elestem és eltört az orrom.

 

2011-ben hirtelen súlyos fejfájásom támadt, és a vérnyomásom az egekbe szökött. Kórházba szállítottak, de az orvos nem tudott semmit sem tenni, hogy segítsen rajtam. Átküldtek egy nagyobb kerületi kórházba. Ők sem tudtak segíteni. Elengedtek és hazaküldtek otthoni kezelésre.

 

Otthon a feleségem azt mondta: „Rendben, úgy néz ki, a modern gyógymódok nem segítenek. Miért nem olvasod el a Zhuán Fálunt?”

 

Azon gondolkodtam: „Csak várjak így, amíg meghalok? Szerencsét próbálhatnék a Fálun Dáfával.”

 

A nagy részét nem értettem annak, amit olvastam, amikor először mentem végig a Zhuán Fálunon. De újra és újra elolvastam. Amikor az ötödik alkalommal olvastam, a karakterek a könyvben elkezdtek mozogni. És hangja is volt! Amikor a Mester képére néztem, úgy látszott, hogy az megelevenedik, és felém közelít! Úgy éreztem egy kéz megragad és kihúz valamit a fejemből. Teljesen leizzadtam, de nagyon jól éreztem magam. Nahát! A feleségemnek igaza volt, ez egy igazi gyakorlat!

 

Amikor a gyakorlatokat végeztem, úgy éreztem az energia hullámokban járja át a testem. Teljesen fel voltam töltődve miután befejeztem. A fejfájásom, a magas vérnyomásom, a szív rendellenességem mind eltűnt, csakúgy mint a többi egészségügyi problémám!

 

Olyan gyorsan történt mindez, és annyira csodálatos volt. A megrázkódtatás leírhatatlan egy olyan ateista számára, mint én. Kis híján kezelhetetlen volt. Tudtam, hogy ami velem történt igazi volt, mert személyesen tapasztaltam meg. Tehát az a sok évnyi agymosás és ateista oktatás mind hamis volt! Olyan sok évig voltam félrevezetve!

 

Nem tudom, hogyan viszonozzam a Mesternek ezt a megmentő kegyelmet. De mindenkinek el akarom mesélni, hogy mi történt velem. Mindenkinek el fogom mondani, hogy a Fálun Dáfá jó!

 

Chen, aki egy korombeli falusi, elesett munka közben, és kórházba vitték. Amikor megvizsgálták megállapították, hogy hólyagrákja van. Elmentem meglátogatni, elmeséltem neki a történetemet, és adtam neki egy Zhuán Fálunt. Ő elfogadta, hogy a Fálun Dáfá jó és nagyon gyorsan felépült. Ma már ő is gyakorolja a Fálun Dáfát.

 

Chen úr kukoricát ültetett a szomszéd földimogyoró ültetvénye mellé. A szomszéd aggódott, hogy a kukorica átterjed az ő földjére is, ezért lefújta gyomirtóval.

 

Chen megkérdezett, hogy mit kellene tenni, amikor azt látja, hogy a kukorica palántái elhervadnak. Mondtam neki, hogy Dáfá művelőként nekünk az őszinteség, jószívűség, tolerancia (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) alapelveket kell követnünk. Nem kezdett el a szomszéddal harcolni.

 

Amikor eljött az aratás, az ő kukoricája szokatlanul nagy volt és bőséges termést hozott abban az évben! Ez igencsak felkavarta a közösségünket. Mindenki tudta, hogy azért részesült ebben az áldásban, mert Fálun Dáfá gyakorló.

 

Annyira szerencsés vagyok, hogy a Fálun Dáfát gyakorolhatom, és örökké hálás leszek a Mesternek a megmentő kegyelméért. Bár az üldözés megnehezíti az életet, ez nem fog eltéríteni, hogy szilárdan műveljem magam. Egy kicsit későn kezdtem a művelést, de szorgalmasan fel fogok zárkózni.

 

Forrás: An Atheist Takes Up Falun Gong and Is Amazed by the Results

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo