2016 szeptember 3-án a svájci Fálun Gong gyakorlók Zürich belvárosában a Bahnhofstrasse utcában állították fel standjukat, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong gyakorlók elleni üldözésére. Kicsiben és nagyban is tájékoztató anyagokat helyeztek ki, hogy leleplezzék a KKP üldözését, és a még életben lévő gyakorlókon altatás és/vagy fájdalomcsillapítás nélkül, haszonszerzés céljából végzett, államilag irányított szerveltávolításokat.
A járókelők közül többen már hallottak a Fálun Gongról, és kifejezetten azért álltak meg, hogy aláírásukkal tiltakozzanak a KKP erőszakos szerveltávolításai ellen. Ugyanakkor voltak, akik most hallottak először a Fálun Gongról, és megálltak, hogy beszélgessenek a gyakorlókkal, elolvassák a kihelyezett anyagokat.
Önkéntes Fálun Gong gyakorlóval beszélgetett egy járókelő, hogy részleteket tudjon meg az üldözésről. |
Egy járókelő a KKP Fálun Gong gyakorlók elleni üldözést leleplező posztert olvasgatja. |
Joanna reméli, hogy a világ összes kormánya nyomást fog gyakorolni a KKP-re, hogy segítsenek véget vetni a még életben lévő lelkiismeret foglyokon végzett szerveltávolításoknak. |
Joanna ausztrál származású, de jelenleg Svájcban él. Úgy sétált oda a standhoz, hogy már egy évvel ezelőtt a Zhen, Shan, Ren Nemzetközi Művészeti Kiállítás lévén megismerkedett a Fálun Gonggal és a KKP üldözésével.
Joanna véleménye: Az embereknek jár a szabadság a saját spirituális hitükhöz. A Fálun Gong gyakorlóknak megvan a saját hitük. Bűncselekménynek tartom, hogy bebörtönözik őket a hitük miatt, ahogy végtelen barbárság az is, hogy még életben lévő embereken folytatnak szerveltávolításokat. Horror, amit a kommunista rezsim művel.
Aláírta a petíciót, hogy tiltakozzon a KKP még életben lévő gyakorlókon folytatott horrorisztikus bűncselekménye ellen. Ez egy emberiség ellenes bűncselekmény és meg kell állítani. Minden embernek és a világ összes kormányának fel kellene szólalnia ez ellen. Az emberi jogoknak a haszonszerzés felett kellene állniuk. Nem hiszem, hogy jó dolog egy olyan országgal kapcsolatban lenni, aki önhatalmúan kivégzi a saját embereit.
Marina képtelen volt megérteni, hogy a KKP miért üldözi a békés meditációs gyakorlatot követőit, a Fálun Gong gyakorlókat. Véleménye szerint nem létezhet indok, arra hogy egy ilyen hasznos gyakorlatot követő embereket üldözzenek. Az erőszakos szerveltávolítások ténye pedig egyenesen katasztrófa. Nem szabadna, hogy fennálljon.
Aláírta a petíciót, és szívből reméli, hogy ezzel hozzájárulhat az üldözés befejezéséhez.
Mona egy biztosítási cégnél dolgozik. Rögtön odajött a standhoz, amikor meglátta a kiírást: „Aláírásgyűjtés – segíts megállítani a KKP még életben lévő embereken folytatott szerveltávolítását! Véget kell vetni!”
Mona szavai: Ez tragédia. Az elkövetőket bíróság elé kell állítani!
Forrás: Zurich, Switzerland: Public Condemns the Persecution of Falun Gong
* * *