A Fálun Gong gyakorlók Európa-szerte tiltakoznak a kínai rezsim Wang Zhiwennel szembeni bánásmódja ellen

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Gong gyakorlók folyamatosan rendezvényeket tartanak a nagykövetségek és konzulátusok előtt, hogy ezzel felhívják a figyelmet a kínai kormány intézkedése ellen, amelyben megtagadták Wang Zhiwennek, a korábbi, jól ismert koordinátornak, hogy az USA-ba utazzon meglátogatni a lányát.


Wang valaha főkoordinátora volt az egykori Kínai Fálun Dáfá Egyesületnek (Fálun Gongként is ismert). 1999. július 20-án a Kínai Kommunista Párt (KKP) akkori elnöke, Csiáng Cö-min elrendelte a Fálun Gong üldözését, és még ezen a napon Pekingben le is tartóztatták Wangot.


Wangot közel tizenöt évre ítélték, és az évek alatt folyamatosan válogatott kínzásoknak vetették alá. A fogai mind kitörtek, a körömágyába pálcikákat szúrtak, és megvonták tőle az alvást hét egymást követő nap. Megbilincselték és szorítóbilincsekkel (kb. 23 kg) korlátozták, miközben egy kicsi magánzárkába tették.


Wang nemrégiben megpróbált az USA-ba utazni, hogy újra együtt lehessen a családjával, de annak ellenére, hogy minden papírja rendben volt, a kínai kormány megtagadta.


Párizs

2016. augusztus 17-én délután a Fálun Gong gyakorlók rendezvényt tartottak Párizsban a kínai nagykövetség előtt, hogy tiltakozzanak a rezsim Wang Zhiwen utazáshoz való jogának durva megsértése ellen.

Tang Hanlong a Francia Fálun Dáfá Egyesület elnöke beszéde a rendezvényen.
Fálun Gong gyakorlat bemutató.
Suzanne Boulier (balra), és a fia elmondták, hogy Wang családjának a rezsim általi összetörését borzalmasnak találják. Suzanne szavai: „Hiszem, hogy az egyetlen módja a család újraegyesülésének a nemzetközi nyomás a rezsimre, és a rezsim megszégyenítése.”
Matthias Seddik (jobbra) aláírta a petíciót, hogy tiltakozzon az erőszakos szervrablás ellen, és elmondta: „Ez az úriember név szerint Wang Zhiwen szenvedett, és szörnyen bántak vele. Szétválasztották a lányától. Alapvető joga, hogy utazzon és találkozzon a lányával az USA-ban.”
Martine Zabner járókelő (balról a második) segíteni szeretne az üldözés ellenes erőfeszítésekben.


Zürich

2016. augusztus 16-án Zürichben a kínai konzulátus előtt tartott demonstráció felkeltette a járókelők érdeklődését.

A Fálun Gong gyakorlók a zürichi kínai konzulátusnál tiltakoznak Wang Zhiwen az Amerikai Egyesült Államokba való utazásának megtagadása ellen.
Simone reméli, hogy Wang Zhiwennek újra kiadják az útlevelét és találkozhat a lányával.
Egy járókelőnek tudomást szerez a kommunista rezsim erőszakos szerveltávolításainak bűntettéről.

A gyakorlók egy nyilvános levelet is küldtek a konzulátus hivatalnokainak, sürgetve őket, hogy ne teljesítsék a rezsim parancsát a Fálun Gong üldözésével kapcsolatban, és kérték a kínai kormányt, hogy adja ki újra Wang útlevelét és oldják fel az utazási tilalmat.


Edinburgh

2016. augusztus 15-én a gyakorlók Edinburgh-ben, a kínai konzulátus előtt tiltakoztak.

A gyakorlók augusztus 15-én Edinburgh-ben, a kínai konzulátusnál tiltakoztak.

Christina Fálun Gong gyakorló és a saját bőrén tapasztalta a rezsim hatalommal való visszaélését. Megtagadták tőle a vízumot, hogy elutazhasson Kínából, mert gyakorolta a Fálun Dáfát.


Christina szavai: „A Fálun Gong irracionális üldözésének azonnal véget kell vetni!”


A gyakorlók elmondták, hogy folytatni fogják a tiltakozást a konzulátusnál minden héten addig, amíg Wang ügyében nem történik pozitív előre lépés.


Milánó

A gyakorlók 2016. augusztus 17-én Olaszországban tiltakoztak a kínai konzulátusnál.

A Fálun Dáfá gyakorlók augusztus 17-én Koppenhágában a kínai nagykövetségnél tiltakoztak.

Lan kínai származású, és egykor Pekingben élt. Jól emlékszik, hogy Wang Zhiwen egy őszinte és jószívű férfi volt: „Wang Zhiwen ismert volt vasúti mérnökként végzett kiváló munkájáról, és a közösségben vállalt önkéntességéért.”


„Tizenöt évig be volt börtönözve, és most a rezsim megtagadja, hogy találkozzon a lányával. A rezsim embertelen és szívtelen.”


Anna Fálun Gong gyakorló, és elmenekült a rezsim elől, miután sok évig börtönben volt a Fálun Dáfá gyakorlása miatt. Elmondta, hogy ez eggyel több tragédia, amit a rezsim hozott létre. „Gondolkodjunk el: tizenöt év börtön, megfosztva az utazás és a hit szabadságától, és elválasztva a családjától. Ez igazi tragédia.”


Koppenhága

2016. augusztus 17-én délután a gyakorlók Koppenhágában, a kínai nagykövetségnél tartottak békés demonstrációt. Tiltakoztak az ellen, hogy a rezsim megsemmisítette Wang Zhiwen útlevelét, és ezzel megakadályozták a lányával való találkozását az USA-ban.

Gisela gyakorló (balra) egy feliratot tart, amin ez olvasható: „Engedjék Wang Zhiwent az USA-ba menni, hogy újra együtt lehessen a családjával!”


Forrás: Falun Gong Practitioners Protest CCP Travel Denial for Wang Zhiwen in Paris, Zurich, Edinburgh, Milan, and Copenhagen

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo