Svájc, Genf: Harminchat törvényhozó sürgeti az ENSZ emberi jogi főbiztosát, hogy segítsen bíróság elé állítani az egykori kínai diktátort

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Harminchat svájci törvényhozó közösen írt egy levelet az ENSZ emberi jogi főbiztosának, Zeid Ra’ad Al Husseinnek címezve, hogy tegyen lépéseket Csiáng Cö-min egykori kínai diktátor, a Fálun Gong gyakorlók elleni üldözés főfelelősének bíróság elé állításának ügyében.


1999-ben Csiáng Cö-min, a Kínai Kommunista Párt vezetőjeként indította el az üldözést, és sokáig személyesen irányította a kegyetlen kampányt. 2015 májusa óta több mint 200.000 Fálun Gong gyakorló tett feljelentést Csiáng ellen, a Kínai Legfelsőbb Bíróságon. Időközben világszerte emberek milliói, beleértve Kínát is, aláírták a petíciót, amely Csiáng bíróság elé állítását támogatja.


A levél aláírása előtt Henry Rappaz, a Genfi Tanács tagja emlékeztette az embereket, ne felejtsék el, hogy a világ nem szentelt figyelmet a náci bűntettekre addig, amíg több millió zsidó ember életét nem veszítette. Úgy gondolja, hogy itt az időlépéseket tenni a kínai Fálun Gong gyakorlók megmentéséért, akik az emberi jogok égbekiáltó megsértésétől szenvednek.


A levél első fele dicséretesnek írja le a jelenlegi korrupcióellenes kampányt Kínában, amely elhozta számos magas rangú kormányzati hivatalnok bukását. A svájci törvényhozók szerint, ez már a kínai jogrendszer javulásának az előszele.


A levél kitér arra, hogy az üldözés, amelyet Csiáng Cö-min 1999-ben kezdett el, rendkívül kegyetlen, különösen az államilag irányított Fálun Gong gyakorlókon folytatott erőszakos szerveltávolítások. A levél tájékoztatja Husseint, hogy számos szervezet, többek között az ENSZ, az Európai Parlament és más emberi jogi aktivisták folyamatosan felszólalnak, hogy véget vessenek ezeknek a szerveltávolításos bűncselekményeknek, és eddig kétmillió aláírás gyűlt össze.


A levél felszólítja Husseint, hogy gyakoroljon nyomást a kínai elnökre, akinek jogában áll Csiángot bíróság elé állítani és kivizsgálni bűntetteit. Ezt nyomatékosítja a több mint 200.000 egykori diktátor elleni feljelentés.


A törvényhozók hangsúlyozták, hogy az egész világ figyelemmel kíséri a dolgok alakulását. Ezért tesznek egy kezdeményezést, hogy a történelem tanúja legyen, és elősegítse a bűncselekmények megállítását.


Tíz svájci törvényhozó tavaly augusztusban már küldött egy hasonló levelet, közvetlenül a kínai elnöknek, és sürgették, hogy lépjen előre a Csiáng elleni perek ügyében.


Ezúttal az aláírók közé tartozott tíz fő parlamenti képviselő, egy fő korábbi képviselő, egy fő Genf kanton Nagytanácsának a tagja, egy fő egykori tagja a Nagytanácsnak és huszonhárom fő, akik a Genfi Tanácsnak a tagjai.



Parlamenti képviselők: Daniel Brelat, Dominique De Buma, Balthasar Glättli, Beat Jans, Liliane Maury-Pasquier, Lisa Mazzone, Carlo Sommaruga, Francine John, Andrea Geissbühler, Giovanni Merlini


Egykori parlamenti képviselők: Ueli Leuenberger


Genf kanton Nagytanácsának tagja: Didier Berberat


Egykori tagja a Nagytanácsnak: David Hiler


A Genfi Tanács tagjai: Mathias Buschbeck, Marc Falquet, Jean Luc Forni, Henry Rappaz, Jean-Charles Rielle, Eric Stauffer, Andre Pfeffer, Bernhard Riedweg, Thomas Bläsi, Christian Flury, Christian Grobet, Christian Zaugg, Daniele Magnin, Florian Gander, Francois Baertschi, Jean-François Girardet, Jean-Marie Voumard, Patrick Dimier, Patrick Lussi, Sandra Golay, Sarah Klopmann, Stephane Florey, Thomas Wenger


Forrás: Switzerland: Thirty-Six Lawmakers Urge UN High Commissioner for Human Rights to Help Bring Former Chinese Dictator to Justice

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo