2016. április 2-3-ka között került megrendezésre Solnában, Svédország legnagyobb egészség expója, amely a Harmónia Expó nevet viseli. A Fálun Gong gyakorlók ebben az évben is meghívást kaptak az eseményre, hogy bemutassák a gyakorlatot a látogatóknak.
A Stockholm elővárosában tartott rendezvényen több mint háromszáz kiállító vett részt. Valamennyien meglátogatták a Fálun Gong standot, meghallgatták a bevezető előadást és megtekintették a gyakorlat bemutatót.
Fálun Gong gyakorlat bemutató a Harmónia Expón. |
A svéd születésű Carolina elondta, hogy erős tiszta energiát érzett a stand körül. Alapvetően érdekli a tradicionális kínai kultúra és a kínai nyelv. Pont ezért már többször járt Kínában.
Miután tájékoztatták a Kínában jelenleg is tartó kegyetlen üldözésről, ahol a gyakorlókat bántalmazzák, megkínozzák sőt sok esetben a kínzás egyik formája, hogy a még életben lévő gyakorlók szerveit eltávolítják, majd eladják haszon szerzés céljából. Carolina érthető módon megdöbbent a hallottakon és aláírta a petíciót, hogy ezzel is segítsen az elnyomás mihamarabb felszámolásán. „Részletesebben utána járok a témának és remélem, hogy hamarosan véget érhet az üldözés.”
A képen látható gyakorló bemutatja a Fálun Gongot az érdeklődőknek. |
Maria meghallgatta a bemutatót, majd elsétált a standhoz bővebb információért. Aláírta a petíciót és minden jót kívánt a gyakorlóknak.
Helena és Tuula svéd Fálun Dáfá gyakorlók, akik a rendezvényt számba véve egyöntetűen elmondták, hogy nagyon sokan érdeklődtek a békés meditáció iránt. Helena hozzátette, hogy a helyiség, ahol az előadást tartották teljesen megtelt. A két nap során több mint kétszázan érdeklődtek a gyakorlatok megtanulása iránt.
A legtöbben aláírták a petíciót, hogy támogassák a gyakorlókat. A Fálun Gongot 1992-ben tárta Li Hongzhi mester a nyilvánosság elé. A gyakorlók száma 1999-ben már elérte a száz millió főt, amikor a Kínai Kommunista Párt megkezdte az országos elnyomás hadjáratát.
Pillantfelvétel, amelyen egy látogató éppen tudomást szerez a Kínában tartó üldözésről. |
Forrás: More Than 200 Want to Learn Falun Gong at Sweden’s Largest Health Expo
* * *