Nobel-díjra jelölték a szervtranszplantációs érdekvédelmi csoportot (Dafoh)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Dr. Torsten Trey M.D., Ph.D, a DAFOH (Doctors Against Forced Organ Harvesting
- Orvosok az Erőszakos Szervkereskedelem Ellen) ügyvezető igazgatója
egy emberi jogi rendezvényen 2013. október 10-én, Los Angeles-ben (Epoch Times)

Az Orvosok az Erőszakos Szervkereskedelem Ellen (DAFOH) orvosokból és egészségügyi szakemberekből álló szervezet – akik az erőszakos szervátültetések felszámolásával foglalkoznak – nemrégiben sajtóközleményt adtak ki, amely szerint Nobel-békedíjra jelölték őket a munkásságuk miatt.


„A DAFOH örömmel jelenti be, hogy jelölést kapott a 2016. évi Nobel-békedíjra” – a szervezet ügyvezető igazgatója, dr. Torsten Trey írta ezt egy e-mailben, a rövidítést használt a nonprofit szervezetükre (DAFOH), amelynek a székhelye Washington D.C-ben található.


„A jelölés, amiről csak néhány nappal ezelőtt tájékoztattak bennünket, egy elismerés azon erőfeszítéseinkért, hogy megvédjük az etikai normákat az orvostudományban, és foglalkozunk egy olyan témával, amelyikről kevesen mernek beszélni” – mondta.


A díjra jelöléseket csak parlamenti képviselők, professzorok, jogászok és hasonló személyek tehetnek.


Azoknak, akik jelölni kívánnak egy szervezetet vagy személyt, írniuk kell a Norvég Nobel Bizottságnak, és részletesen meg kell indokolniuk.


A DAFOH esetében az egyik jelölő az egyesült királysági parlamenti képviselő, dr. Liam Fox, Észak-Somerset parlamenti képviselője, és egykori rendvédelmi államtitkár. A többiek, akik jelölték a csoportot anonimitásban kívántak maradni.


„Dr. Fox úgy gondolja, hogy ez egy nagyon-nagyon nemes ügy” – mondta dr. Fox irodájának egyik képviselője egy telefoninterjúban.


A jelölő levélben Fox azt írta: „A DAFOH mélyen elkötelezett, hogy véget vessen az erőszakos szervkereskedelemnek. A kiterjedt kutatásuk mutatja, hogy az etikátlan szervkereskedelemről Kínában még mindig nem fordítanak megfelelő figyelmet.”


A jelölés úgy működik, hogy figyelembe vesznek számos DAFOH tevékenységet, amelyben részt vett a megalakulása óta, beleértve a petíció kezdeményezését az ENSZ emberi jogi főbiztosához 2013-ban, amelyre két millió aláírás gyűlt össze; a szaktudáson alapulóvá válást a média számára, hogy az támaszkodhasson a jelentésben a szervkereskedelmi kérdésekre; rendszeres kiadványaikat, amelyekben a Kínában és a világ minden részén történő visszaéléssel foglalkoznak, beleértve egy átfogó, negyedévente megjelenő hírlevelet.


Az Orvosok az Erőszakos Szervkereskedelem Ellen erőfeszítéseinek hangsúlya és szakértelme abban rejlik, hogy rávilágít, mit mondtak az erőszakrendszerről és a visszaéléses szervkereskedelemről Kínában. Úgy vélik, hogy ennek a rendszernek, amelyet a katonai és a polgári kórházak működtetnek a biztonsági apparátussal együttműködve, a bebörtönzött Fálun Gong gyakorlók a legfőbb célpontja, amely egy tradicionális ősi csigong gyakorlat, amit 1999 óta a kommunista párt meg akar szüntetni.


„A DAFOH erőfeszítése, hogy felhívja a figyelmet és megállítsa a Fálun Gong gyakorlókon és lelkiismereti foglyokon végzett erőszakos szerrablásokat valóban jelentős mértékben hozzájárul a világ békéhez és az emberi jogok megvédéséhez” – szerepelt Fox jelölő levelében.


„Remélem, hogy komolyan fontolóra veszik a DAFOH 2016. évi Nobel-békedíját.”


Dr. Trey kiemelte a DAFOH szerepét a Kínában történő visszaélések felfedéséről, amely világ viszonylatban messze túlszárnyalja az ilyen jellegű visszaéléseket.


„Mivel a kínai erőszakos szervrablás híre, amely Fálun Gong gyakorlóktól és más lelkiismereti foglyoktól történik, először tíz évvel ezelőtt robbant, a DAFOH vezető szerepet játszik a bűncselekmények leleplezésében. Továbbá felszólal ellene, teljes összhangban a transzplantációs erkölcs nemzetközi normáival” – mondta Trey.


„Az orvosokból, ápolókból és további szakemberekből álló DAFOH taglétszáma hétezer fő feletti, mivel a tények Kína kétes transzplantációjának gyakorlatáról már napvilágra kerültek.”


Angol változat: Organ Transplant Advocacy Group Is Nominated for Nobel Prize

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo