Francia emberi jogi ügyvéd: „Nemzetközi együttműködéssel megvalósíthatóak a Jiang elleni feljelentések”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A híres francia emberi jogi ügyvéd, William Bourdon interjút adott a kínai Fálun Gong gyakorlók Jiang Zemin ellen tett feljelentés sorozatáról. Jiang a Kínai Kommunista Párt (KKP) egykori vezetője, és egyben a Fálun Gong elleni üldözés elindítója. William emberi jogi ügyvéd ezt egy nagyon különleges, új irányvonalnak nevezte. Elmondta, hogy munkatársaival készen állnak, hogy egy nemzetközi összefogás keretében együttműködjenek ottawai, monteráli, londoni és a világ más helyeiről származó ügyvédekkel, hogy az egykori diktátort bíróság elé állítsák.

2004 decemberében tartott sajtókonferencián William Bourdon (az asztal végén, balra) és a belga ügyvéd, Georges-Henri Beauthier (az asztal végén, jobbra) a Fálun Gong gyakorlók nevében tett feljelentést ismertetik, amely Li Langqing, a 610-es iroda egykori vezetője ellen nyújtottak be.

Az elmúlt két hónapban több mint 120 000 Fálun Gong gyakorló és családtagjaik, – beleértve 24 országból 1 078 főt – tettek feljelentést Jiang ellen. Ez a szám kb. 2000 fővel nő naponta. A hangsúly most azon van, hogy vajon a kínai jogrendszer képes lesz-e ezeket az ügyeket megfelelően kezelni.


Bourdon elmondta a riporternek, hogy már évekkel ezelőtt is segített a Fálun Gong gyakorlóknak. Tekintettel a Jiang elleni jelenlegi feljelentésekre, mindent meg fog tenni, ami jogilag kivitelezhető. Elmagyarázta, hogy néhány országban, ahol nem igénylik, hogy a felperesek saját országuk nemzetiségéhez tartozzanak, ott az ország törvényei és a nemzetközi jog szerint az üldözéstől szenvedő kínai Fálun Gong gyakorlók jogi lépéseket tehetnek Jiang ellen, ha azon ország állampolgárai, ahol élnek.


Bourdon elmondta, hogy a feljelentések hulláma Jiang ellen valószínűleg erőteljes terjedéssel folytatódnak, beleértve számos országot. Bizakodó, hogy a kínai kormány része kíván lenni a többnemzetiségű jogi rendszernek úgy, hogy habozás nélkül kérhesse a nemzetközi együttműködést, különösen azon esetekben, amelyekben hatalmas mennyiségű pénz vagy nagy üzlet van a háttérben. Hiszi, hogy a kínai kormányzatnak szükséges megmutatnia a képességét és hajlandóságát, hogy erre vonatkozó jogi együttműködést folytasson. Úgy érzi, hogy várhatjuk a további nemzetközi fejlődést a Jiang elleni feljelentések ügyében.


Bourdon ismételten kihangsúlyozta, hogy ez egy lehetőség a nemzetközi együttműködésre, és felkészült egy ilyen jellegű együttműködésre. Az ügyvédek különböző országokból megosztják az információkat, bizonyítékokat és kutatási eredményeket, hogy még hatékonyabban tegyenek jogi lépéseket, és maximalizálják Jiang bíróság elé állításának lehetőségét. Hiszi, hogy Jiang, aki bár lelépett korábbi pozíciójáról, ennek ellenére nem élvez mentességet a törvény alól.


Bourdon az interjú alatt hangsúlyozta, hogy a Fálun Gong és a kínai nép elleni üldözés elfogadhatatlan. Hiszi, hogy minden embernek, aki Európában és a világ minden részén támogatja az emberi jogokat, lépéseket kell tennie, hogy megvédje a kínai emberek szabadságát és emberi jogait. Dicsérte a kínai ügyvédek bátorságát, akik keresték, hogy megvédjék a Fálun Gong gyakorlók jogait Kínában, és kifejezte reményét az Európai Jogász Szövetség felé, hogy felemelik a hangjukat kínai kollégáik támogatásáért. Bourdon megjegyezte, hogy néhány európai vezető lebecsüli a KKP általi emberi jogok megsértését.


Angol változat: French Lawyer: Global Collaboration in Lawsuits against Jiang Feasible

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo