Immár 16 éve üldözik a Fálun Dáfát Kínában

A szervrablásnak már két millió áldozata van
 
Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Sajtónyilatkozat, 2015. július 19. – Budapest (FDI) „Tegyétek tönkre a hírnevüket, döntsétek romba őket anyagilag, és semmisítsétek meg őket fizikailag!” 1999. július 20-án ezzel a felhívással kezdte meg az egykori államvezető, Jiang Zemin a Fálun Gong (Fálun Dáfá) minden társadalmi rétegre kiterjedő üldözését Kínában. Egy rajtaütésszerű akció keretében erőszakkal hurcolták el szó szerint az ágyukból a Fálun Gong gyakorlókat és elszállították őket.


Ezt kínzás és gyilkolás követte a kínai munkatáborokban, börtönökben és pszichiátriai intézményekben. Innentől kezdve az állambiztonság felelősei, a munkatáborok emberei és a kínai kórházak, ill. a katonai kórházak orvosai együtt koordinálták a nagyszabású szerveltávolítást, amelynek – újabb becslések szerint – immár 2 millió Fálun Dáfá gyakorló esett áldozatául.


Idén 60 000 ember emelt vádat Jiang Zemin ellen. Kiválasztott segédeivel együtt – többek között Wang Lijunnel, Bo Xilaijal és Zhou Yongkanggal – Jiang nagy szorgalommal elősegítette a szervrablást, amely egy igencsak virágzó pénzforrássá vált számukra. Wang Lijunt nem a szervrablás miatt, hanem más bűntettek vádjával ítélték 15 évi szabadság vesztésre, míg Bo Xilait és Zhou Yongkangot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.


Az Európai Parlament 2013. december 12-i határozatában ez áll:
„[Az Európai Parlament] mély aggodalmának ad hangot az állandó és hitelt érdemlő hírek hallatán, miszerint a Kínai Népköztársaságban rendszeresen és az állam jóváhagyásával eltávolítják a meggyőződésük miatt bebörtönzöttek, többek között számos, vallási meggyőződése miatt bebörtönzött Falun Kung-követő és más vallási vagy etnikai kisebbséghez tartozók szerveit, akik erre nem adtak engedélyt; […]“


Sok kínai nem akar tovább beletörődni, hogy a Kínai Kommunista Párt megsérti az emberi jogokat. 2004 óta már több, mint 210 millió kínai polgár lépett ki a Pártból és a hozzá tartozó szervezetekből.


Adjon hangot Ön is aggodalmának és segítsen befejezni a Fálun Dáfá üldözését Kínában!


Részletes és további információkért, kérjük lépjenek kapcsolatba dr. Fricskó Eszterrel, email: [email protected], tel.: +36 20 442 1382

___________


A Fálun Dáfá (vagy más nevén Fálun Gong) a test és szellem nemesítésére szolgáló meditációs gyakorlat, melynek célja, az egyén nemesítése, ill. az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelveinek való megfelelés. A Fálun Dáfá nem vallás, hanem egy meditációs gyakorlat, mely több ezer éves hagyományon alapszik. Gyakorlatai a testre és a lélekre egyaránt nagyon kedvező hatásúak, ezáltal igen nagy népszerűségnek örvend a világ 114 országában, valamint több mint 100 millióan gyakorolják világszerte.


A Kínai Kommunista Párt egykori vezetője Jiang Zemin 1999-ben betiltotta a Fálun Dáfát, amelyet addigra már közel 70 milió kínai állampolgár gyakorolt országszerte. A párt riválisának tekintette a hatalmas népszerűsége miatt, és úgy vélte, hogy akadályozza az embereknek a kommunista párt ideológiájába vetett feltétlen hitét, mivel a Fálun Dáfá nem illeszkedik bele a szigorúan ellenőrzött rendszerükbe. A gyakorlókat koncentrációs táborokba zárják, ahol kényszermunkát végeztetnek velük és kegyetlenül kínozzák őket, hogy feladják hitüket az „Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia” elvekben.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo