Egy férfi Észak-Írországban: „A legnagyszerűbb dolgot teszitek!”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Néhány óra leforgása alatt több mint 400 ember írta alá a petíciót az Arthur téren Észak-Írországban, Belfastban, amely a Fálun Gong Kínában történő üldözésének befejezésére szólít fel. Egy férfi azt monda az egyik Fálun Gong gyakorlónak: „A legnagyszerűbb dolgot teszitek! Kérlek, tartsatok ki!” Majd hozzátette, a nemzetközi társadalom felel azért, hogy befejeződjön a kínai kommunista rezsim bűncselekménye.


Yang asszony Kínából azt mondta: „A Fálun Gong nagyszerű. A legjobb barátom szintén gyakorolja.” Hozzátette: „A hit, amely Kínán kívül nem törvénysértő, Kínában brutális kínzással és üldözéssel jár. A Kínai Kommunista Párt borzalmas.”

Egy gyakorló a Fálun Gong meditációs gyakorlatot mutatja be az Arthur téren az észak-írországi Belfastban.

Egy asszony elmondta, hogy Egyesült Királyságban különböző helyeken találkozott már a Fálun Gonggal. Hangsúlyozta, hogy mindaddig, amíg az üldözés nem ér véget, továbbra is elítéli azt, és támogatja a gyakorlók az erőfeszítéseit.


Néhány helyi lakos most először hallott a Fálun Gongról. Megdöbbentek, amikor megtudták, hogy ártatlan embereket üldöz a kínai kommunista rezsim immár tizenhat éve. Sokan érdeklődtek a Fálun Gong gyakorlatok megtanulása iránt is.


Angol változat: Man in Northern Ireland: “You Are Doing the Greatest Thing!”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo