A szlovák nemzeti TV adó főműsoridőben leplezte le a Kínában jelenleg is tartó szervrablást

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A díjnyertes Kína-szakértő, újságíró, író és az emberi jogok aktív védelmezője Ethan Gutmann 2015. március 2. és 4. között látogatott Szlovákiába, hogy az élő Fálun Gong gyakorlókon és más lelkiismereti foglyokon végrehajtott erőszakos szervrablás kérdéséről tárgyaljon.


Négy beszélgetést folytatott le a jog és az újságírás területén tanuló egyetemi diákokkal, valamint találkozott a szlovák parlament két tagjával is, František Mikloskoval és Peter Osusky-val, hogy együttesen megvitassák a Kínában folyó szervkereskedelem nemzetközi következményeit.

 
Ethan Gutmann 2015. március 2-án az egyetemi diákokkal beszélgetett

„Kínában még mindig tart az illegális szervkereskedelem” címmel megrendezett sajtótájékoztatón Gutmann bemutatta a Kínában folyó szervrablásról szóló, éveken át tartó vizsgálatainak az eredményeit. A rendelkezésre álló statisztikák szerint úgy becsüli, hogy 2000 és 2008 között 65 000 Fálun Gong gyakorló szervét távolították el jogtalanul. A vizsgálati eredmények részletei a „The Slaughter: Mass Killings, Organ Harvesting, and China’s Secret Solution to Its Dissident Problem” [magyar fordításban még nem jelent meg] (A mészárlás: tömeggyilkosság, szervrablás és Kína titkos megoldása erre az eltérő problémára) című könyvben találhatóak meg, amely 2014-ben került kiadásra.

 
A 2015. március 3-án, Pozsonyban tartott sajtótájékoztató a Kínában jelenleg is tartó szervkereskedelemről

A TA3 nemzeti tévéállomás meghívta Gutmannt a stúdiójába, hogy interjút készíthessenek vele a „Nap témája” néven futó esténként főműsoridőben sugárzott műsorukba. A negyven perces televíziós interjú ideje alatt a műsorvezető mélyreható beszélgetést folytatott Gutmann-nal az erőszakos szervkereskedelemről és a Fálun Gong üldözéséről.


Megvitatták az erőszakos szervkereskedelem mögötti okokat, felfedték a Fálun Gong üldözését, a becsült áldozatok számát, és megbeszélték az illegális szervkereskedelem kapcsolatát a „Bodies” kiállítással, amely jelenleg a világot járja.

 
2015. március 3-án Gutmann a helyi tévéállomásnak adott interjút a sajtótájékoztatót követően (Pozsony)

 
Gutmann a TA3-on a Kínában folyó szervrablás bűncselekményéről adott tv interjút

Angol változat: Slovakia: Organ Harvesting Crimes in China Exposed on Primetime National TV

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo