Dánia, Koppenhága: „Amit csináltok az a lehető legjobb dolog a világon”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Koppenhága belvárosában szombatonként az Emberi Jogok Világnapja (december 10.) előtt és után a gyakorlók informálták a járókelőket a Kínai Kommunista Párt Fálun Gong ellenes kegyetlen üldözéséről, és aláírásokat gyűjtöttek, hogy felszólítsanak a párt erőszakos szervrablásának befejezéséért.


A járókelők megállnak, hogy megismerkedjenek a Fálun Gonggal a Városháza téren felállított Karácsonyfa mellett.
Az üldözésről olvasnak.


Koppenhágában a hagyományokhoz híven a Városháza téren állítják fel a Karácsonyfát immáron kilencvenkilencedik éve, vásárlók többsége elhalad a fa mellet, majd keresztül mennek a téren minden egyes nap. Annak ellenére, hogy hideg volt, fújt a szél és csepergett az eső sokan megálltak, hogy elvegyék a Fálun Gong szórólapokat, meghallgassák a gyakorlók magyarázatát, és aláírják a petíciót, amellyel elítélik az üldözést és a KKP élő gyakorlók testéből folytatott szervrablását.


A Romániából érkezett két lánytestvér nem tudott dánul, és angolul is csak kicsit beszéltek, de meglátták a román nyelvű szórólapot, így megismerkedtek a Kínában jelenleg is tartó üldözéssel. Majd kérték, hogy aláírhassák a petíciót.


A fiatal ugandai férfi aláírta a petíciót, miután meghallgatta a gyakorlók magyarázatát az igaz tényekről. Majd az oldalán álló dán hölgy is kijelentette: „Természetesen aláírom.” Valamint a mellettük lévő két járókelő is aláírta.


Az Egyesült Királyságból érkezett férfi fényképeket készített a Városháza téren és több, mint húsz percig beszélgetett a gyakorlókkal. Tajvanon tanult kínaiul, illetve a felesége tajvani. Elmondta: „Sok országban jártam már. Szeretném aláírni a petíciót.” Érdekelte a tradicionális kínai kultúra, és tisztában volt az ember jogi hiányosságokat érintő kérdésekkel Kínában. Végül azt mondta: „Amit csináltok az a lehető legjobb dolog a világon. Kelet-Európában a kommunista rezsim viszonylag rövid idő alatt összeomlott. A KKP számos kegyetlenségért felelős, és várhatóan itt is összedől hamarosan.”


Az Európa Parlament kiadott egy állásfoglalást 2013. december 12-én, amelyben felszólítja Kínát: „azonnali hatállyal véget kell vetni a lelkiismereti foglyok, vallási felekezetek tagjain, és az etnikai kisebbségeken végezett erőszakos szervrablásnak.” Az állásfoglalás kiadásának éve óta még többen és többen értesültek az igaz tényekről.


A gyakorló azt mondta: „Nem számít az időjárás, számunkra az a legfőbb cél, hogy eljuttassuk az emberekhez az igaz tényeket a Fálun Gongról. Kínában az üldözés még mindig tart. Nyugaton sokan nem tudnak még erről. Ünneppel vagy ünnep nélkül tesszük, amit tennünk kell. Az emberek, amint megértik az igaz tényeket segítenek megállítani az üldözést.”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo