A Torontói Kerületi Iskolatestület megszakította a kapcsolatot a Konfuciusz Intézettel

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Torontói Kerületi Iskolatestület (Toronto District School Board - TDSB), Kanada legnagyobb iskolatestülete úgy határozott, hogy október végén megszünteti a megállapodását a Konfuciusz Intézettel. Továbbá arról is határoztak, hogy visszatérítenek 225 000 USD-t Kínának, és felvetették ezt a problémát, amely kb. fél évig aggasztotta Torontót, egészen a megszűnésig.


„Nyilvánosan elérhető információk egyértelműen állítják, hogy nyugatellenes hírszerző ügynökségeknek azonosították a Konfucius Intézetet, mint a kémügynökségek formáit, melyeket a kínai kormány és a kínai kormányzat alkalmazottai használtak” – állította beszédében TDSB bizottsági ülésén október 1-jén Michel Juneau-Katsuya, az Ázsia-Csendes-óceániai térség egykori vezetője a Kanadai Titkosszolgálatnál.


„Számos országban, éveken keresztül ugyanazt a stratégiát használta a Konfuciusz Intézet, mellyel manipulálták a politikai nézeteket és hozzászólásokat, ami a politikába való beszivárgást jelenti” – mondta Juneau-Katsuya az Epoch Times-nak Kanadában. Elmondta, hogy a Konfuciusz Intézet kémeket is toborzott kereskedelmi kémkedésre azzal, hogy a nyugati vállalatok befogadtak kínai nyelvű osztályokat.


Ugyanazon a napon a bizottság a Konfucius Intézet ellen szavazott. A döntést a teljes testület hozta meg október 29-én.


„Micsoda megkönnyebbülés, micsoda megkönnyebbülés! Jó dolgot cselekedtünk” – mondta Irene Atkinson kurátor a megbeszélés végén.


„A közvetlen kapcsolat a Konfuciusz Intézet és a Kínában lévő kommunista párt között, egyszerre csak teljesen tisztává vált a TDSB kurátorainak. Úgy gondolom, rendkívül kellemetlen ez nekik” – mondta Pamela Gough kurátor.


„Nagyon kellemetlen volt a szólásszabadság hiánya azon tanárok részéről, akiket Kínában béreltek, hogy idejöjjenek” – tette hozzá Gough.

A kanadaiak követelik a Konfucius Intézet program ejtését a Torontói Kerületi Iskolatestület épülete előtt Kanadaiak igénylik a Konfuciusz Intézettel való kapcsolat befejezését

 
Michel Juneau-Katsuya az Ázsia-Csendes-ócieániai térség egykori vezetője a Kanadai Titkosszolgálatnál beszélt a TDSB bizottsági ülésen október 1-jén

A volt TDSB elnöke, Chris Bolton kezdeményezte az együttműködést a Konfucius Intézettel. Gough szerint a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra a kurátorok részére.


A Konfucius Intézet megnyitója után május 22-én Torontóban sok szülő és helyi megismerkedett a pro-Kínai Kommunista Párt hátterével, és az ideológiai beszivárgásával a közösségekbe. Több mint ezer ember írta alá két héten belül a petíciós levelet a TDSB-nek. A TDSB kurátorai is számtalan panaszos telefont és e-mailt kaptak.


Több száz állampolgár tiltakozott a TDSB előtt a június 11-i találkozót megelőzően. A testület elfogadott egy indítványt a Konfuciusz Intézet felfüggesztéséről. Chris Bolton két nappal később lemondott. Több mint négyszázan tüntettek a TDSB nyilvános találkozót megelőző belső értekezlete előtt június 18-án.


A kínai főkonzul, Fang Li sürgette a torontói kínai közösséget, hogy október 25-én „gyakorolja a jogait”. Október 29-én a TDSB testületi ülésének napján Torontóban a kínai konzulátus buszokat küldött a helyi kínaiak helyszínre szállításához, hogy tiltakozzanak a TDSB előtt, és azt állították, hogy „újra bevezetik” a Konfuciusz Intézetet, miután új kurátorokat jelölnek ki a posztra.


Zhang Weiqun, aki sok éven át a torontói körzeti iskolában tanított kínai nyelvet, azt mondta: „a Konfuciusz Intézet támogatja a Kínai Kommunista Pártot (KKP). Ennek semmi köze Konfuciusz-hoz… A kínai diplomaták viselkedése kifejezésre juttatja a tényt, hogy a KKP az igazi vezetője a Konfuciusz Intézetnek.”


Kanadában a McMaster Egyetem, valamint a Sherbrook Egyetem már megszakították a kapcsolatot az intézettekkel.


Az USA-ban, a Pennsylvaina Állami Egyetem és a Chicago Egyetem az elmúlt néhány hónapban felmondta a partnerségét a vitatott programmal, és a Dickinson Állami Egyetem kara Észak-Dakotában a Konfuciusz Intézet létrehozása ellen szavazott annak ellenére, hogy korábban jóváhagyta azt az állami oktatási testület.


A Franciaországban lévő Lyon Konfuciusz Intézet szintén beszüntette a működését a múlt évben.


Angol változat: Toronto District School Board Ends Partnership with Confucius Institute

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo