Gu Kaizhi, a kínai festészet atyja

Gu Kaizhi (kb. Kr.u. 345-406) a Keleti Jin-dinasztiában élt, és egy ünnepelt festő volt a kínai történelemben. Gyakran úgy tekintettek rá, mint egy ártatlan különcre. Azt tartották, hogy elérte a kortársai között a tökéletességet az „irodalmi kompozícióban, a festészetben és az ostobaságban”.

A festészetben szilárdan hitte, hogy a szemek ablakok a lélekhez. A szemeket gondosan megfigyelte az életben, és kutatta a rajzban is. Mindig utolsónak hagyta a szemeket a rajzain, mielőtt befejezte a portrét, és ezek az utolsó ecsetvonások tarthattak el a leghosszabb ideig az egész festményen.

Gu Kaizhi, a kínai festészet atyja (Catherine Chang, The Epoch Times)

Egy történet mesél arról, hogyan segített Gu egyszer előteremteni nagy tőkét a templom újraépítéséhez. Miután hónapokat töltött Vimalakirti történetének festésével, aki egy buddhista szent a templom falán, a szemét befejezetlenül hagyta. Egyik nap bejelentette, hogy éjjel fogja megrajzolni a szemet, de bárki, aki meg szeretné nézni a portrét a következő három egymást követő napon, annak tisztességes adományt kell fizetnie. Azt mondják, hogy a következő reggelen a napsütésben Vimalakiriti szemei a falon mindent megvilágítottak, a templom megtelt nézőkkel, és hamarosan összegyűlt a tőke az újraépítéshez.

Gu sok verset is írt, néhányat a festményei mellé kalligráfiával, ugyanarra a kézitekercsre. Sajnos egyik eredeti festmény sem maradt fenn tőle, csak néhány másolat maradt ránk, hogy egy pillantást vethessünk a stílusára. A két leghíresebb ezek közül: „A tanítónő intelmei a palotahölgyeknek” (a British Museum gyűjteménye) és a „Luo folyó nimfája”.

„A tanítónő intelmei a palotahölgyeknek” c. tekercs a palotahölgyek egy sor élénk jelenetét ábrázolja, melyen a testtartásuk elárulja mivoltukat és stílusukat. Az egyik jelenet egy családot ábrázol egy férjjel és három feleséggel. A férj és az első felesége együtt ülnek az egyik oldalon, és a többi feleség az ellentétes oldalon. A nézőknek könnyű megkülönböztetni a hierarchiájukat már a saját finom arckifejezésükből is. Ez egy remekmű szigorúan válogatott részletekkel, amely megmutatja Gu betekintését az emberi érzelembe, és nagyon hatékonyan fejezi ki a kimondhatatlan emberi természetet.

Gu három könyvet írt, hogy összegezze a festészet elméleteit. Rámutatott arra, hogy mennyire fontos a lélek vagy a természet jellemeinek visszatükrözése a festményekben, egyben ösztönözte a festő megvilágosodásának vagy filozófiájának egyesülését, hogy ezzel még még művészibb és ideálisabb szépséget alkothasson. A tekercseken látható írásjelek nagyon finomak, és sima vonalakkal rajzolta meg őket a művész.

A festészetben való híressége ellenére gyakran lett (vagy csak eljátszotta) áldozat ugratásokban az anekdoták szerint. Az egyik azt meséli el, hogy egyszer az egyik barátja meggyőzte, hogy láthatatlanná vált egy varázslevéllel, amit a barátai tettek a homlokára, és aztán a levelet gondosan tárolta egy titkos helyen. Azonban úgy tűnik, sosem használta újra.

Minthogy ő volt az első ismert nagy művész a kínai történelemben, Gu Kaizhi óriási hatással volt az utána következő művészekre, és a kínai festészet atyjának tekintik.