Svájc, Zürich: A Fálun Gong gyakorlók petícióval kampányoltak a KKP élő embereken folytatott szervrablása ellen

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Gong gyakorlók Svájcban összegyűltek 2013. október 27-én Zürich Limmatquai és Hirshenplatz terén, hogy aláírások gyűjtésével támogassák az Orvosok Erőszakos Szervrablás Ellen Szövetségének (DAFOH) kezdeményezését a nemzetközi petícióban.

A petíció felkéri az Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ), hogy segítsen megállítani a Kínai Kommunista Párt (KKP) élő Fálun Gong gyakorlók testéből folytatott szervrablását.

A gyakorlók részletesen bemutatták a párt Fálun Gong ellenes üldözését az információs anyagaikon keresztül, fényképekkel és rajzokkal, amelyek szemléltetik az kínzásokat, amiket a Fálun Gong gyakorlókon alkalmaznak.

A járókelők elítélik a KKP Fálun Gong ellenes üldözését a zürich-i Limmatquai és Hirshenplatz téren

A KKP „Pokollá tette emberek millióinak az életét!”

Helmut úr figyelmesen elolvasta az információs anyagokat, majd aláírta a DAFOH petíciót. Azt mondta, hogy már hallott a Fálun Gongról.

„Az emberi lényeknek járna, hogy azt gyakoroljanak, amit szeretnének,” magyarázta. „Természetesen addig, amíg ezzel nem árt másoknak. A pártnak nem lenne joga ahhoz, hogy ilyen mértékig beleavatkozzon az emberek életébe, különösen, hogy Fálun Gong gyakorlókat bántalmazzon, akik nem ártanak egy léleknek sem.”

Kifejezetten a KKP élő emberek testéből folytatott szervrablására mondta, hogy „Ez embertelen. Egyszerűen elképesztő! Azzal, amit a rezsim tesz, egyértelműen pokollá tette emberek millióinak az életét!”

Mielőtt elment Helmut úr, azt mondta, hogy reméli, hogy segített az aláírása, és hogy a kínai emberek is még többet megtudhatnak a Fálun Gongról, és az üldözésről Kínában. „Mindenkit arra kérek, hogy nyissa ki a szemét. Tárja ki a szívét, és figyelmesen hallgasson!”

„Ez igazán egyértelmű: Az élő embereken folytatott szervrablást meg kell állítani!”

Miután egy járókelő elolvasta az információs táblán látható felhívást: „Az élő embereken folytatnak szervrablást Kínában, ezt azonnal meg kell állítani,” aláírta a DAFOH petíciót.

A felesége odalépett hozzá, és megkérte, hogy ne írja alá a petíciót úgy, hogy nem tanulmányozta a Fálun Gongot és az üldözést átfogóan. „Nekem többet kell olvasnom erről mielőtt eldöntöm, hogy aláírom e vagy sem,” magyarázta a gyakorlónak.

Mikor elvett egy szórólapot és meglátta ezeket a szavakat, „Megállítani az élő embereken végzett szervrablást Kínában,” megkérte a gyakorlót, hogy magyarázza el ezt. „A KKP felhasználja a hadsereget, a rendőrséget, a kórházakat és a börtönöket, hogy óriási hasznot húzzon az élő Fálun Gong gyakorlók testéből folytatott szervrablásból,” magyarázta a gyakorló.

A hölgy megfogta a petíciót, és azonnal aláírta és ezt mondta, „Általában csak akkor vagyok hajlandó aláírni egy petíciós nyomtatványt, ha már többet megtudtam róla, de ez igazán nyilvánvaló: Az élő embereken végzett szervrablást meg kell állítani!”

Dániel, egy fiatal spanyol úriember elmondta, hogy már egy héttel ezelőtt aláírta a petíciót. Kért további információkat a Fálun Gongról és az üldözésről. Azt mondta, hogy nagyon nagyra értékeli a gyakorlók önzetlenségét.

„Ti ezt szívből teszitek”

„Senki sem fizet neked, azért mert itt állsz, és az üldözésről beszélsz, ez igazán ritka manapság,” magyarázta. „Ti ezt szívből teszitek. Ez elképesztő!”.

Sokan kérték, hogy aláírhassák a petíciót, és néhányan még vártak is a sorban, hogy aláírhassák. Három diák csendesen elolvasta a gyakorlók szórólapját, amíg sorban álltak, hogy aláírhassák a petíciót.

Két kamasz megállt a gyakorlók standjánál, és aláírta a petíciót. „Nagyon fontos az embereknek, hogy kimutassák a támogatásukat a Fálun Gongnak,” mondta az egyikük.

„A Fálun Gong üldözésének soha nem szabadott volna bekövetkeznie!”

Két fiatal spanyol elmesélte a gyakorlónak, hogy autodidakta módon megtanultak mandarinul, és ezután folyékonyan beszélgettek kínaiul. „Szeretnénk megérteni az igaz tényeket a Fálun Gongról, és ezt a példátlan üldözést,” mondta az egyikük. Miután meghallgatták a gyakorló magyarázatát azt mondták, hogy „a Fálun Gong üldözésének soha nem szabadott volna megtörténnie!” Érezték, hogy a petíció aláírása nagyon fontos.

Valamennyien azon járókelők közül, akik aláírták a petíciót, nagyra értékelték a gyakorlók erőfeszítéseit, és sok sikert kívántak, ahhoz hogy véget érjen az üldözés, amilyen hamar csak lehetséges.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/11/6/143059.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo