A bécsi Fálun Gong gyakorlók gyülekezést és egy nagy felvonulást tartottak 2013. július 13-án, hogy felszólaljanak a Fálun Gong üldözésének azonnali megállítása mellett Kínában.
A gyakorlók nagy táblákat helyeztek el a bejelentett standnál, melyek segítségével az emberek többet tudhattak meg a Fálun Gongról, és melyek egyben leleplezték a még mindig zajló üldözést is Kínában. Sok túrista időzött a stand előtt, fényképeket készítettek, elolvasták az információkat, és aláírták az üldözés befejezését sürgető petíciót is.
A felvonulás 13 órakor kezdődött a Schweden Platz-on (a Svéd téren), és három órán át keresztülhaladt a belvároson, a legtöbb nevezetes helyen és turista központon is, majd a kínai negyedben tett egy nagy kört, és végül a Stephansplatz-on (István tér) ért véget.
Néhány gyakorló azok fényképeit tartotta a kezében, akik életüket vesztették az üldözés alatt, néhányan pedig bemutatták a Fálun Gong gyakorlatokat a felvonulási kocsin, mások pedig rekonstruálták a kínai kormány által irányított szervrablás bűntettét.
Mikor a felvonulás éppen a kínai negyeden haladt végig, egy kínai étterem tulajdonosa azt mondta az egyik gyakorlónak, hogy soha nem hallott még a szervrablásról. A gyakorló elmagyarázta neki, hogy a kínai kormány mindenféle információt és információs csatornát leblokkol erről. „Biztosan letartóztatnának engem, ha Kínában röplapokat osztogatnék, mint itt“ - mondta neki a gyakorló. Ennek ellenére sem hitt a gyakorló szavainak az étterem tulajdonosa. A gyakorló erre saját tapasztalatáról beszélt, hogy miként kínozták Kínában csupán azért, mert a Fálun Gongot gyakorolja. Végül elfogadta az étteremtulajdonos, amit a gyakorló mondott a Fálun Gongról és az üldözésről.
Elég hosszú ideig beszélt egy német hölgy is a gyakorlókkal, mindent tudni akart a Fálun Gongról, és végül bíztatta a lányát is, hogy tanulja meg a Fálun Gongot.
Sok turista aláírta a petíciót, mellyel a szervrablás bűntette ellen tiltakoztak.
* * *