Haláljelentés! Guo Yulan asszony belehalt az üldözésbe

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Guo Yulan asszony meghalt, miután öt rendőr átkutatta a lakását és a férjét a munkahelyén letartóztatták.

Guo Yulan 1997-ben kezdte meg a Fálun Gong gyakorlását. Egy Fá-olvasó csoportot alapított, melyen 20-30 gyakorló vett részt otthonában, ahol a Zhuán Fálun című könyvet olvasták együtt. Ugyan írástudatlan volt, a Zhuán Fálun tanulmányozásának segítségével azonban megtanult olvasni.

Miután a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999-ben megkezdte a Fálun Gong üldözését, Guo asszonyt és családját állandóan zaklatták a helyi hatóságok. Férjét letartóztatták és 2000 közepén munkatáborba vitték. Guo asszony takarítónőként dolgozott és így tudta biztosítani a megélhetést saját maga és gyermekei számára. Információs anyagokat osztogatott az embereknek, hogy feltárja az üldözés mögött rejlő igaz tényeket. Nehéz helyzete ellenére is befogadta azokat a gyakorlókat, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat, hogy elkerüljék a további üldözést. Segített másokon, ahol csak tudott.

Férje képtelen volt elviselni az üldözést és a Fálun Gong ellen fordult. Szabadon bocsátása után segített a helyi hatóságoknak a gyakorlók „átnevelésében“, akik a Shouguang városi agymosó központban voltak. Röviddel ezután elfogták Guo asszonyt a Shouguang ipari kerület emberei. Elektromos botokkal kínozták és megverték. Kínzási módszerekkel megpróbálták kiszedni belőle a gyakorlók neveit. De kitartott. Majd áthelyezték az agymosó központba. Zaklatták. A tisztviselők, valamint saját férje nyomást gyakoroltak rá, végül feladta a művelést. Szabadon bocsátása után romlani kezdett az egészségi állapota.

Gyakorlótársai segítségével írt egy magyarázatot, miszerint újból műveli magát. Ettől a naptól kezdve mindennap végezte a gyakorlatokat és olvasta a Fát. Egészségi állapota javulni kezdett. Férje is újra gyakorolni kezdett.

2012 novemberében, a 18. pártkongresszus alatt letartóztatták a férjét. A Shouguang állambiztonsági részleg kb. 5 embere vezette az akciót. Tartózkodási helye ismeretlen. Guo Yulan lakását átkutatták és elvitték az összes Fálun Gong könyvét. Képtelen volt tovább elviselni az üldözést és elhunyt.

Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/3/3/138346.html
Kínai változat: www.minghui.org/mh/articles/2013/2/6/-269028.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo