Haláljelentés! Wei Chaohai-t halálra kínozták a Deyang börtönben

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Gong-gyakorló Wei Chaohai 2013. január 1-én hunyt el, miután 2012. december 31-én a Qingjiang börtönkórházba szállították. A történtek részleteit ugyan még vizsgálják, de az biztos, hogy a Deyang börtönben általában nem engedik meg a Fálun Gong-gyakorlóknak, hogy végezzék a gyakorlatokat és erőszakkal agymosásnak teszik ki őket, valamint szigorúan megfigyeltetik őket. Így nem csak fizikai, hanem lelki kínzásnak is alávetik a gyakorlókat.

Wei urat 2009. szeptember 8-án a Jiangyou város közbiztonsági részlegének az emberei tartóztatták le, majd egy internálótáborban tartották fogva. Wei feleségét, Fu Fayu-t több órán át fogva tartották és a rendőrök erőszakkal rá akarták venni, hogy nevezze meg azokat a gyakorlókat, akikkel kapcsolatban áll. Jiangyou város bírósága ídézést küldött Wei-nek és további négy gyakorlónak 2010. augusztus 2-ára. Családjaik nem vehettek részt a tárgyaláson. Négy védő ügyvéd erős érveket hozott fel védelmükre, a bíróság azonban ennek ellenére elítélte a gyakorlókat. Zhang Qizhong-ot kilenc évre ítéltek el, Wei Chaohai-t nyolc évre, Wu Fenglei-t három és fél évre, Du Zhijun-t és Wang Lianying-et három évi börtönbüntetésre ítéltek. Wei-t a Deyang börtönbe szállították a tárgyalás után.

Wei fiát, Wei Bing-et szintén a Deyang börtönben tartották fogva több évig. 2002-ben tartóztatták le és tíz évi börtönbüntetésre ítélték. Brutálisan megverték, égető napsütésnek tették ki és arra kényszerítették, hogy hosszú időn keresztül egy helyben álljon. Liu Yuanhang őr minden börtönben kiadta a rendeletet, hogy szervezzenek egy „átnevelő csoportot a szilárd hitűeknek“, aminek egyedüli célja a Fálun Gong-gyakorlók „átnevelése“. A 3. számú börtönrészleg őrei összehívtak egy négy fogolyból álló „verőcsapatot“, hogy Wei Bing-et és más gyakorlókat kínozzanak.

A Deyang börtön Deyang város kis elővárosában található, Huangxu-ban. A Sichuan tartományban ez az egyik állomány a Fálun Gong-gyakorlók kínzására. A börtönőrök embertelen kínzásokat találnak ki, hogy megtörjék a gyakorlók hitét. A módszerek közé tartozik, hogy a gyakorlóknak hosszú ideig kell állniuk egy helyben, égető napsütésnek teszik ki őket, lefagyasztják őket jéghideg vízzel, nagyon sokáig kell guggolniuk, a nyári hőségben szaladniuk kell, magánzárkába teszik őket, nem engedik, hogy a mellékhelységre menjenek és ismételniük kell a börtön szabályait.

Legalább nyolc gyakorló vesztette ebben a börtönben életét, köztük Shen Bing, Xiao Hongmo, Lin Deming, Li Jianhou, Cao Ping, Xiong Xiuyou, Li Zhengling és Wang Zengren.

Jól tájékozott forrásaink szerint a Fálun Gong-gyakorlók kínzását két fázisra osztják. Az első fázisban az újoncokkal törődnek: összegyűjtik a gyakorlókat „az újoncok részlegében“ és intenzív „edzésnek“ teszik ki őket és szigorú megfigyelés alatt tartják őket. Katonai pozíciókat kell felvenniük futás közben, guggoláskor és állásban, sőt, úgy kell menetelniük, mint a kacsáknak. Kötelező részt venniük agymosási tréningeken is. A második fázisban összehoznak egy gyakorlót és egy őrt egy szobában, az őr a gyakorlók kínzására van kiképezve. Az őrök minden gyakorló mellé két foglyot választanak ki, akiknek meg kell figyelniük a gyakorlót.

A Fálun Dáfá-gyakorlókat emellett rabszolgamunkára is kényszerítik, amelynek az eredményeképpen előállított termékeket exportálják a nemzetközi társadalomba. Mindenféle kínzási módszert bevetnek, hogy rábírják a gyakorlókat a három nyilatkoztat* aláírására.

*A három nyilatkozat: A gyakorlókat erőszakkal akarják rávenni agymosás és kínzás alkalmazásával, hogy aláírják a  "bűnbánat nyilatkozatot", "a garancia nyilatkozatot" vagy "az elkülönítő nyilatkozatot" annak igazolására, hogy feladták hitüket. A nyilatkozatban a gyakorló kénytelen elismerni, hogy bűnbánatot érez a Fálun Gong gyakorlása miatt, ígéretet tesz, hogy feladja a Fálun Gong gyakorlását, és hogy soha többé nem lép kapcsolatba más gyakorlókkal és nem is megy fellebbezni Pekingbe a Fálun Gongért. 


Angol verzió: http://en.minghui.org/html/articles/2013/1/29/137285.html
Kínai verzió: http://www.minghui.org/mh/articles/2013/1/26/-268224.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo