2013. január 23-án délután került bemutatásra a „Free China: The Courage to Believe“ (Szabad Kínát: Mersz és bátorság a hithez) című dokumentumfilm a római Palazzo Marini Mercede termében, ami az olasz parlament székhelye. Az olasz parlament tagjai, a jog- és orvostudomány számos tekintélye nézte meg a filmet. A legtöbb látogató alig tudta elhinni, hogy Kínában tényleg ilyen súlyos bűntett zajlik, mint az élő embereken végrehajtott szervrablás, amit ráadásul még maga a Kínai Kommunista Párt (KKP) irányít és űz.
A „Free China“ dokumentumfilm két Fálun Gong-gyakorló történetét meséli el, akiket az Őszinteség, Jóság és Tolerancia elveibe vetett hitük miatt üldöz brutálisan a KKP. A filmben látható, hogy a gyakorlók kitartanak hitük mellett és mindent megtesznek ennek a bűntettnek a nyilvánosságra tételéért. A filmben szereplő gyakorlók bátorsága és kitartása mélyen megérintette a nézőket. A film bemutatása után néhány néző beszélgetésbe elegyedett az interneten keresztül a film producereivel.
A nézők közt emberi jogi ügyvédeket, orvosokat és emberi jogi egyesületek tagjait láthattuk. Mindannyiukat mélyen megérintette a film. Egy emberi jogi ügyvéd elmondta, hogy soha azelőtt nem hallott még a Fálun Gong üldözéséről Kínában és az élő embereken végzett szervrablásról sem. Támogatta a rendvezvényt, hogy így többen megértsék a háttérben zajló igaz tényeket és azt a nézetet képviseli, hogy mindenkinek tudnia kell erről a szörnyű gaztettről Kínában.
Egy májbetegségre specializálódott szakorvost nagyon megrázott a szervkereskedelem, amit élő embereken végez a KKP, és a rendezvény után további támogatásáról biztosította a Fálun Gong-gyakorlókat.
A Líbia-i polgári bizottság elnöke is eljött a rendezvényre. Már hallott a Fálun Gong üldözéséről, de a szervkereskedelemről most hallott először. Miután tisztában lett a tényekkel, támogatását fejezte ki és elmondta, hogy szándékában áll elősegíteni azt a folyamatot, mely megtöri az eddigi néma hallgatást a témáról.
A rendezvény végén köszönetüket fejezték ki a meghívottak a Fálun Gong-gyakorlóknak és a New Tang Dynasty televízió önkénteseinek. A rendezvény jó lehetőséget nyújtott a Fálun Gong lényegének és üldözésének mélyebb feltárására.
* * *