Támogatások

Emberjogi szervezetek és ENSZ | Kormányok és politikusok | Nyilvánosság és fontos személyek

  • Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén: A küldöttek és a járókelők támogatják a Fálun Dáfát

    A gyakorlók kétnapos tájékoztató rendezvénye a Place des Nations-en nagy figyelmet kapott.
  • Elfogadott határozat: Az Európai Parlament felszólítja Kínát, hogy haladéktalanul vessen véget a Fálun Gong elleni üldözésnek

    Az Európai Parlament képviselői 2024. január 18-án a franciaországi Strasbourgban többségi szavazással elfogadták a 2024/2504 (RSP) határozatot. Az állásfoglalásra irányuló indítványt különböző pártok és tagállamok képviselői nyújtották be. A határozat elítéli a Kínai Kommunista Párt (KKP) által a Fálun Gong ellen folytatott üldözést, és felszólít annak azonnali befejezésére, valamint a kínai hatóságok által letartóztatott és 2023 decemberében három év börtönbüntetésre ítélt Ding Yuande gyakorló feltétel nélküli szabadon bocsátására. Az állásfoglalás tartalmát megküldik az uniós intézményeknek, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint a Kínai Népköztársaság kormányának és parlamentjének.
  • Az Emberi Jogok Világnapja előtt 44 kormánynak küldték el az elkövetők új listáját

    Huszonnégy évvel azután, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999-ben megkezdte a Fálun Gong üldözését, 44 ország gyakorlói egy új listát nyújtottak be az elkövetőkről kormányaiknak a 2023. december 10-i Emberi Jogok Világnapja előtt, felszólítva őket, hogy vonják felelősségre ezeket a személyeket a Fálun Gong üldözéséért Kínában.
  • A brit képviselők egyértelmű üzenete Kínának: „Nem fogjuk tétlenül nézni”

    Patrick Grady parlamenti képviselő üzenetében kijelentette: „Biztosítom Önöket, hogy teljes mértékben szolidáris vagyok a Fálun Dáfával és a Fálun Dáfát-gyakorlókkal Kínában és világszerte, valamint mindazokkal, akiket a Kínai Kommunista Párt üldöz és elnyom. A kínai kormányt felelősségre kell vonni az emberi jogok megsértéséért, beleértve a vallás- és hitszabadság megsértését is. A világ kormányainak, beleértve az Egyesült Királyság kormányát is, kötelességük, hogy felszólaljanak és intézkedéseket hozzanak, ahol csak tudnak.”
  • Július 20-a előtt 44 kormánynak küldték el az elkövetők új listáját

    2023. július 20-án lesz 24 éve, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) elkezdte a Fálun Dáfá elnyomását. A közelmúltban 44 ország Fálun Dáfá-gyakorlói újabb listát nyújtottak be kormányaiknak az elkövetőkről, felszólítva őket, hogy vonják felelősségre ezeket a személyeket a Fálun Dáfá ellen Kínában folytatott üldözésért. A gyakorlók felszólítják kormányaikat, hogy tagadják meg az elkövetők és családtagjaik beutazását, és fagyasszák be külföldi vagyonukat.
  • Finnország: A Fálun Dáfá Egyesület petíciós levelet nyújtott be az Emberi Jogi Bizottságnak

    A Finn Fálun Dáfá Egyesület egy részletes jelentést nyújtott be a finn Emberi Jogi Bizottságnak a Fálun Dáfá ellen Kínában folyó üldözésről, és egy 10.150 aláírást tartalmazó petíciót, amelyben az atrocitások befejezésére szólítanak fel.
  • Róma: Újabb aláírásívek benyújtása az elnöki palotában – a petíciót aláírók a Fálun Dáfá elleni üldözés befejezésére szólítanak fel

    Az Olasz Fálun Dáfá Egyesület képviselői 2023. január 26-án ellátogattak a római elnöki palotába, hogy átadják az összegyűjtött aláírásokat. A petíció aláírói felszólítják az olasz kormányt, hogy vegye rá a Kínai Kommunista Pártot (KKP), hogy fejezze be a Fálun Dáfá elleni üldözést, hagyja abba az élő gyakorlók szerveinek a kivételét, és tegye lehetővé a nemzetközi vizsgálatokat az atrocitások ügyében. Arra kérik az olasz kormányt, hogy szólítsa fel az ENSZ főtitkárát, hogy indítson nemzetközi vizsgálatot az emberi jogok e kirívó megsértése miatt.
  • Francia politikusok nagyra értékelik a Fálun Gong értékeit és ismételten a támogatásukat fejezik ki

    Válaszul a Franciaországi Fálun Dáfá Egyesület a Kínai rezsim Fálun Gong-gyakorlókkal szembeni üldözésének 23. évfordulójára küldött levelére - amelyek emlékeztették a politikusokat azon kínai állampolgárok millióinak helyzetére, akik elfogadták a Fálun Gong (vagy más néven Fálun Dáfá) Őszinteség, Jóság, Tolerancia elveit az életük irányítására, és akiket a kormányuk példátlan kegyetlenségnek vetett alá, beleértve hogy elrabolja a gyakorlók szerveit Kína jövedelmező transzplantációs iparának ellátására - sok politikus támogató levelet küldött
  • Frankfurt, Németország: Méltóságok gratulálnak a Kínai Kommunista Párt szervezeteiből kilépett 400 millió embernek

    A Fálun Dáfá-gyakorlók 2022. augusztus 13-án rendezvényt tartottak a frankfurti városháza előtti Römerberg téren, hogy megünnepeljék a 400 millió kínai kilépését a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és a hozzá kapcsolódó szervezetekből. Két állami törvényhozó küldött támogató levelet, és az eseményen az élet minden területéről érkező támogatók szólaltak fel.
  • Meghívó gyertyafényes megemlékezésre

    Gyertyafényes megemlékezés 2022. augusztus 19.-én 21:00 – 22:00 Helyszín: Kínai Nagykövetség 1068 Budapest, Városligeti fasor 20-22.
  • Nemzetközi Szövetség felszólítja a nyugati országokat: Álljanak ki a Fálun Gong elnyomásának a befejezéséért!

    Az IPAC demokratikus országok nem kormányzati politikai szövetsége, amely azért jött létre, hogy megfékezze a Kínai Kommunista Párt (KKP) totalitárius befolyását a világban. A Szövetség felhívja a nyugati országok kormányait, hogy „álljanak ki és szólaljanak fel a Fálun Gong 23 éve tartó elnyomásának befejezéséért”, valamint hogy védjék meg „a Kínában élő minden nép emberi jogait és vallásszabadságát”.
  • Svéd parlamenti képviselő asszony: Állítsuk meg együtt ezt az illegális szervrablást!

    "Alm képviselő asszony rámutatott, hogy a szervrablás az üldözés legkegyetlenebb aspektusa. Míg a Kínán kívüli betegeknek éveket kell várniuk a megfelelő donorszervre, Kínában egyszerűen csak fel kell hívni egy kórházat, és megrendelni egy szívet. A transzplantáció időpontja ezután az ünnepnapokhoz vagy a rendelkezésre álló repülőjegyekhez igazítható."
  • Német politikusok támogatják a Fálun Dáfát az üldözés 23. évfordulóján

    A világ tudja, hogy a kínai kommunisták nem Kína. A 21. század nem válhat a diktatúra évszázadává. Ezért felszólítjuk a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi normákat és az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményét, amelyet az ország aláírt, hogy azonnal hagyja abba a Fálun Dáfá üldözését Kínában, engedje szabadon az összes bebörtönzött Fálun Dáfá-gyakorlót és más foglyokat, és állítsa le a szervrablást!
  • Önkényes letartóztatás: német politikusok a Fálun Dáfá üldözésének befejezésére szólítanak fel

    Több száz Fálun Dáfá-követő gyűlt össze Berlin belvárosában egy találkozóra és felvonulásra július 15-én és 16-án. Ezzel akarták felhívni a figyelmet a buddhista meditációs gyakorlatuk 23 éve tartó üldözésére a kommunista Kínában.
  • Információs napok Ausztriában

    2022. június 11. és 25. között a Fálun Dáfá-gyakorlók rendezvényeket tartottak Ausztria különböző városaiban. Részt vettek a helyi fesztiválokon és információs standokat állítottak fel. Ez sok embernek adott lehetőséget, hogy megismerjék a Fálun Dáfát és a Kínai Kommunista Párt általi üldözést. Sokan aláírták az üldözés elleni petíciót.