Németország: A Fálun Gong népszerűsítése a „Kína Fesztivál”-on Düsseldorfban

2011. szeptember 17-én, szombaton Düsseldorfban a Fálun Dáfá gyakorlók részt vettek a „Kína Fesztivál” ünnepségen a városközpontban, mely magában foglalta a sárkány táncokat és más előadásokat. Nemcsak sok helyi német, hanem sok Németországban élő kínai is eljött az eseményre, egy jó esélyt adva arra, hogy még több ember érintkezésbe kerüljön az Fálun Gong igazságával.

A látogatók olvassák a megállító táblákat




Az emberek aláírják a petíciót, mely az üldözés végére szólít fel


A fesztivál délelőtt 11:30-kor kezdődött. A Fálun Gong gyakorlók szórólapokat osztogattak, bemutatták a gyakorlatokat, papír lótuszvirágokat hajtogattak, hogy odaadják a látogatóknak, és beszélgettek velük a Fálun Gong-ról és a Kínában zajló üldözésről.

A Fálun Gong támogatása

Egy középkorú pár olvasta a szórólapot a kommunista rezsim szervkereskedelemmel kapcsolatos, Fálun Gong gyakorlókon végrehajtott bűntettéről. „Ez a rezsim képtelenség!” – mondta az asszony. A férfi azt mondta: „Kína kiterjeszti a hatalmát az egész világra, felhasználva a gazdasági erejét. Most nincs olyan ország, mely ki mer állni ellene. Ti itt egy őszinte dolgot tesztek. Remélem, hogy a helyzet Kínában meg fog változni, és ez a változás hamarosan bekövetkezik.”

Mr. Fang Junyan, egy dél-koreai látogató kifejezte szimpatizálását a gyakorlókkal és megértette, hogy milyen a kommunista párt. Örömmel írta alá a petíciót, azt mondva: „Reménykedem a sikeretekben!” Sok ember sorban állt, hogy aláírhassa a petíciót, mely támogatja a Fálun Gong-ot.

A sátor mellett a gyakorlók egy csoportja bemutatta a Fálun Gong gyakorlatokat. Sok ember megállt, hogy megnézze a békés mozdulatokat. Egy német asszony sétált a helyszínen és azonnal érezte az erős energiamezőt. Elmondta, hogy tai chi-t gyakorolt, de az az energia, amit a Fálun Gong-nál érzett, erősebb volt. Nagyon érdeklődő volt és tervezte, hogy megtanulja a gyakorlatokat.

Kínai emberek megtudják a tényeket és kilépnek a KKP-ből

A nap folyamán több mint egy tucat kínai lemondott a KKP-ről és kijelentette a kommunista pártból és a kapcsolódó szervezeteiből való visszalépését, miután megtudta a tényeket a KKP kínai emberek elleni bűntetteiről.

Egy kínai diák a sátorhoz jött és sokáig hallgatott egy gyakorlót. A gyakorló elmondta neki az ősi kő történetét a következő szavakkal: „A Kínai Kommunista Párt megsemmisül”, sok minden jelzi, hogy a mennyországok nemsokára elpusztítják a KKP-t. A kínai diák egyetértett vele, és megkérdezte a gyakorlót, hogy használhat-e álnevet, hogy benyújtsa a kilépését az Ifjúsági Ligából, a KKP egyik kapcsolódó szervezetéből. Ezután a diák azt mondta: „Nagyszerű! Köszönöm!”