Cseh köztársasági politikusok támogatják a mozgalmat Kínában, hogy lépjenek ki az emberek a KKP-ből és a kapcsolódó szervezeteiből

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Amióta a Kilenc kommentár a kommunista pártról megjelent 2004 végén, a polgári lakosok körében egy mozgalomhoz vezetett Kínában: kijelentik a kilépésüket a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és a kapcsolódó szervezeteiből. Ennek eredményeként 2011. augusztus 07-én az összes kilépések száma meghaladta a 100 milliót. Néhány politikus a Cseh Köztársaságban támogatását fejezte ki a békés mozgalom mellett.

Roman Joch, a Cseh Köztársaság miniszterelnökének idegen ügyek és emberi jogi tanácsadója

Roman Joch, a Cseh Köztársaság miniszterelnökének idegen ügyek és emberi jogi tanácsadója elmondta, hogy csodálja a 100 millió kínai ember bátorságát, akik kiléptek a KKP-ből és a kapcsolódó szervezeteiből. Elmondta: „Először is méltányolom és támogatom az erőfeszítéseiket. Kína jövőjének náluk kellene lennie, nem a jelenlegi rendszernél. Kínának ősi kultúrája van és egy hatalmas civilizációja. Ez egy ragyogó jövő lesz, egy ország szabadsága valósul meg.”

Így folytatta: „A jelenlegi rendszer Kínában a legnagyobb erőszakos rezsim. Ez ellenőrzi a legnagyobb népességet. Elismerésem azoknak az embereknek, akik kilépnek a KKP-ből. Van bátorságuk ezt megtenni. Támogatom az embereket, akik állást foglalnak mellette és csodálom őket.”


Pavel Eybert szenátor

Pavel Eybert szenátor szintén támogatását nyilvánította ki a KKP-ből való kilépés mozgalmával kapcsolatban. Elmondta: „Egy ilyen nagyszabású kilépés helyes dolog. Így kell csinálni a jelenlegi helyzetben.”

Tomas Grulich szenátor

Tomas Grulich elmondta: „Általánosan mondva, a kommunista párt gonosz. Ez tovább tartott, mint a fasizmus. Így az áldozatok száma is sokkal több, mint azoké, akik a fasiszta uralom alatt haltak meg. Támogatom a kilépést. Csodálom őket és a bátorságukat.”


Jan Rericha, a Művészet Határok Nélkül elnöke

Jan Rericha, a Művészet Határok Nélkül elnöke meggyőződése, hogy az erőszakmentesség hatalmas lehetőséget jelent. Elmondta: „Üdvözlendő tett bármilyen módszerrel csökkenteni a rezsim hatalmát. 1989-ben a mi cseh diákjaink kimentek az utcákra az erőszakmentesség mintaképeként. Ilyen akció van most Kínában. Hiszem, hogy sikerülni fog.”


Daniel Herman, a Totalitáriátus rendszerek tanulmányozásának egyetemének igazgatója

Daniel Herman, a Totalitáriátus rendszerek tanulmányozásának egyetemének igazgatója elmondta: „Úgy gondolom, hogy egy ösztönző lépés, hogy 100 millió ember kilép a KKP-ből. Ez azt jelenti, hogy az emberek megtagadják a pártot, amelyik tele van erőszakkal és állami terrorizmussal. Nem vagyok a jelenlegi Kína szakértője, de ismerem bizonyos mértékig. Úgy gondolom, hogy a békés úton való kilépés a KKP-ből egy elegáns út. Ez nagyon jól illeszkedik Kínához.” Azt is elmondta, hogy az emberi jogokra nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mint a gazdaságra. Elmondta: „Ez rossz a KKP-nek, hogy a kereskedelmet használja ürügyül, hogy megsértse az emberi jogokat. Az emberi jogok és a méltóság alapvető értékek.”


* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo