Kanada, Torontó: Művészeti bemutató az éves Nuit Blanche eseményen mely megvilágítja a Fálun Gong üldözését (Fotók)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Clearwisdom.net) Az ötödik éve megrendezésre kerülő Nuit Blanche, azaz Fehér Éjszaka, egy teljes éjszakás kortárs művészeti bemutató egész Torontóban. Ebben az évben a Nuit Blanche október 2-án, délután 6:57-kor kezdődött és október 03-án napfelkeltekor ért véget. A Kanadai Központ a Nemzetközi Igazságszolgáltatásért és számos kiállító művész között a Fálun Gong gyakorlók egy nagy kiállításon bemutattak egy projektet „Szilánkok és meglátások” címmel. A kiállítás, mely a Lamport Stadionban volt, felhívta a figyelmet az emberi jogok elleni atrocitásokra a világ minden táján, olyan emberek által bemutatva, akik ezt megismerhették első kézből, és most Torontóban élnek. A kiállításon tárgyi és írott bizonyítékokat mutatottak be a kegyetlenkedés túlélői, belefoglalva a kínai rezsim Fálun Gong gyakorlókkal szembeni üldözésének több mint 70 darabból álló bizonyítékát. A bemutatóban voltak még tibeti, mianmari és ruandai emberek történetei is.

 

Fálun Gong gyakorlók a „Szilánkok és meglátások„ kiállításon a Lamport Stadionban

 

A látogatók hallgatják a Fálun Gong gyakorlók eszmecseréjét a Kínában folyó üldözésről

Az üldözés igaz emlékei

A kiállított tárgyakat a Fálun Gong gyakorlók bocsájtották rendelkezésre , beleértve a feljegyzéseket az illegális kényszermunka táborból, a jogtalanul írott ítéleteket, az illegális házkutatásokból lefoglalt tárgyak listáit, képeket és a börtöntáborban történt kínzások illusztrációit.

Egy gyakorló – akit három és fél évre bebörtönöztek Kínában – írt a barátjának a Fálun Gongról. Sok gyakorló van még Torontóban - akik szenvedtek a Kínában folyó üldözés miatt -, akiknek a történetei nem lettek bemutatva a kiállításon.

 

Johanna McDonald, a Kanadai Központ a Nemzetközi Igazságszolgáltatásért tagja

Johanna McDonald a Kanadai Központ a Nemzetközi Igazságszolgáltatásért egyik tagja megállapította, hogy helytelen üldözni valakit a hite miatt.

„Támogatom a Fálun Gong erőfeszítéseit az üldözés befejezésének követelésében” – mondta McDonald.

 

Andrea Rees Torontóból

Andrea Rees Torontóból érzi, hogy helytelen a kínai kormány részéről ilyen zsarnoki módon ellenőrzni ezeket az embereket. „Bárcsak ne kellene a kínai embereknek ilyen [elnyomást] átélniük” – mondta.

 

Deborah Lindsay, torontói lakos

Egy másik torontói lakos, Deborah Lindsay elmondta, úgy gondolja, hogy a kanadai kormánynak több segítséget kellene adnia az üldözés megállításához. „Nagyra becsültem amit a [gyakorlók] tesznek azért, hogy Kanadában tudassák az emberekkel ezt az igazságtalanságot.”

Simon és szülei épp most érkeztek Kínából, meglátogatták a kiállítást. Simon szülei elmondták egy riporternek, hogy hallottak a Fálun Gongról, de Kínában nem mertek jobban utánajárni a kormány üldözésének lehetőségétől való félelmükben.

Simon Kanadában hallott az üldözésről, de nem volt benne biztos, mi az a Fálun Gong. Mikor hallotta, hogy ez egy ősi kínai művelési út, érdekelni kezdte, és többet akart tudni róla.

Li Kanadában nőtt fel. Elvitte a szüleit a kiállításra és aláírta a petíciót, követelve, hogy legyen vége az üldözésnek. „Igazán rosszul érzem magam, mióta hallottam erről [az üldözésről]. Az üldözésnek nem kellene léteznie, támogatni fogom az ellene tett lépéseket a végéig.” – mondta Li.

Egy esernyő, rányomtatva: „A Fálun Dáfá Jó”

 

Zang Aixia esernyője „A Fálun Dáfá Jó” felirattal

A kiállítás része volt egy esernyő fényképe, mely Ms. Zang Aixia tulajdona, a kínai Chongqing-ből. Ms. Zang orvos és tavaly költözött Kanadába. Kínában letartóztatták a „közbiztonság megsértésének” hamis vádjával, mert „A Fálun Dáfá Jó” szavak az esernyőjére voltak írva. Bezárták Daqing város Fogvatartási Központjába 30 napra. „A penészfoltos betonon aludtam 30 napig. 27 embert zártak össze egy kis, ablaktalan szobába. Ettünk, aludtunk és könnyítettünk magunkon a cellában. Nem volt annyi hely, hogy mindenki a hátára tudjon lefeküdni. A cella szörnyen bűzlött. A legtöbb gyakorlóa kínzások miatt. fekete és kék volt ” – mondta Zang Aixia.

Ms. Zang bemutatta a szomszédjának, Qu Yanlai-nak üldözésének történetét, amit a kiállítás szintén tartalmaz.

1825 nap és éjszaka egy kínai börtönben

 

Qu Yanlai története a kínai börtönben tapasztaltakról is a része a „Szilánkok és meglátások” bemutatónak

Zang szomszédja volt Qu Yanlai. Qu okos és kedves volt, gyakran nyert díjakat nemzeti matematikai és tudományos versenyeken. Miután befejezte az egyetemet, egy Shanghaiban lévő cégnél dolgozott. Egy nap Qu adott egy Fálun Dáfá CD-t egy házaspárnak, akiket ismert. Ezért a házaspár börtönbe került, Qu-t elítélték öt évre a Tilanqiao Börtönben, Shanghai-ban. Qu ott kínzások számtalan formáját szenvedte el. Egyszer hozzákötötték a Halálos Ágyhoz több mint hat hónapra. Nem engedték fürdeni, maga alá kellett végeznie a dolgát az ágyon, a tűző napra tették ki hosszú időre, és kényszeretették gumicsővel. Néhány alkalommal majdnem meghalt. Mr. Qu-t 2007-ben engedték szabadon, de a rendőrség még mindig figyeli a napi tevékenységeit.

A Nuit Blanche esemény alatt a „Szilánkok és meglátások” kiállítás sok embert vonzott.

A kínai változat elérhető: http://www.minghui.org/mh/articles/2010/10/5/230603.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo