Gyakorlókat kínoztak elektromos áramütéssel a Tiefeng-i Rendőrség Körzetében és a Tailai Fegyházban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Fálun Gong-gyakorló vagyok Qiqihar Városában. 2006. március 29-én letartóztattak, három rendőr beleértve a rendőrfőnök Xing Humei-t is, a Xingongdi Rendőrőrsről, eljöttek oda ahol az apám lakott. Belöktek az autójukba és elhajtottak a Qiqihar Városában levő, Tiefeng Körzeti Rendőrségre, ahol odakötöztek egy acél székhez és kínoztak körülbelül 40 percig. Beerőltették a kezeimet két lyukba a szék mögött és megbilincseltek. A testemet a lábaimmal együtt előrenyújtották a földön, ami a szék mellett a legmegerőltetőbb volt. Lényegében lógtam a levegőben. Körülbelül tíz percig tartottak ebben a pozícióban. Amikor észrevették, hogy majdnem elvesztettem az eszméletemet, kényszerítettek, hogy üljek a székbe. Csöpögött az izzadság a testemről. Háromszor kínoztak meg engem ezen a módon.

A következő nap megérkezett két őr, akik kínzásokra specializálódtak. Betakarták a fejemet és elvezettek egy üres épületbe, ahol szétszaggatták az összes ruhámat és fellógattak engem egy falra a kezeimnél fogva. Azután összekötöttek egy elektromos drótot a hüvelykujjammal és a nemi szervemmel. A drótot rákötötték egy magasfeszültségű generátorra. Több alkalommal áramütést kaptam. Nem tudtam elviselni a fájdalmat. Annyira fájdalmas volt, hogy inkább meghaltam volna. Aztán odabilincseltek egy székhez és összekötötték a vezetéket az ujjaimmal és a generátorral, hogy ismét megrázhassanak. A céljuk az volt, hogy kényszerítsenek, hogy információkat áruljak el nekik más gyakorlókról. Addigra már zavarodott lettem az áramütésektől. A vallatás alatt, amikor vonakodtam a válaszadástól a feltett kérdésre az elektromos vezetéket a kezeimre kötötték és megráztak engem. A fizikai fájdalom határán voltam, amikor elmentem a mellékhelységbe bevágtam a fejemet a falba. Amikor megragadtak, a földre kényszerítettek és fojtogattak.

A Tiefeng Rendőrség ügynökei az utóbbi időben számos gyakorlót letartóztattak. A sikoltozásaikat hallották egész idő alatt az épületben a kihallgatás közben. 2006. április 7. én, elküldtek egy ideológiai átnevelő intézetbe és később megtudtam, hogy húsz gyakorlót zártak börtönbe. A fogva tartásom alatt, Ma Hong éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon az üldözés ellen és a kényszertáplálás következtében, elhunyt.

2007. február 8-án, gyakorlókat Li Qi, Liu Jingmin, Zheng Huachun, Zhao Wenshan, Ci Hai, Ren Yingqun, Xing Yianliang és Wu Yuanlong-ot, elszállították a Tailai Fegyházba. Akkor a kiképző csoport vezetője az őrizetes Li Haiyong és a helyettes vezetője Fu Guohui volt. Amikor Li Haiyong megvert és szidott más őrizeteseket senki, nem mert megszólalni. Li Haiyong beszélt Li Qi- vel és megpróbálta arra kényszeríteni, hogy hagyjon fel a Fálun Gong-al. Elvette Li Qi télikabátját és otthagyta őt, hogy megfagyjon a hidegben. Li Haiyong nem tért vissza a télikabáttal, amíg tiltakozásul, Li Qi éhségsztrájkba nem kezdett. Azután egy másik alkalommal Liu Jingmin- hez ment és megszorította, rugdosta és megütötte az arcát. 2007. március 27. körül, a börtönben valaki egy beszédet tartott a Kínai Kommunista Pártból, hogy próbálják meg „átnevelni” (erőszakkal lemondatni a Fálun Gong-ról) a gyakorlókat. A beszédet követően, Li Haiyong egy megbeszélést tartott és elmondta nekünk, hogy addig kínoznak minket, amíg nem mondunk le a Fálun Gong-ról. Ugyanazon az éjjelen Liu Jingmint a halálba kínozták.

Ezek az emberek, éveken át üldöztek engem. Kétszer fogva tartottak, egyszer kényszermunkára ítéltek és bezártak a Tailai Fegyházba négy évre. Számos Fálun Gong- gyakorlóval még mindig igazságtalanul erőszakosodnak és rosszul bánnak a Tailai Fegyházban. Felhívom a világ emberjogi szervezetinek és közismert személyiségek figyelmét, hogy segítsenek megállítani az üldözését ezeknek a jó embereknek.
Kiegészítés: Nyilvánosságra hozni a Tailai Börtönőr, Zhang Jinghui magatartását

Zhang Jinghui a Tailai Börtön 2 Számú Csoport vezetője, a 2 Számú Börtön osztályon. 2004- ben, amikor előléptették az 1 Számú Csoport vezetőjének a 11 Számú Börtön osztályon, erőszakoskodott és rosszul bánt Liu Haikang és Zhang Kuiwu gyakorlókkal, több alkalommal. 2005-ben, átszállították a 2 Számú Csoportba a 11 Számú Börtön osztályon. Hamarosan a gyakorló Zhang Kuiwu-t is átszállították a 2 Számú Csoportba és folyamatosan szenvedett Zhang Jinghui visszaéléseitől. Amikor Zhang Kuiwu éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon Zhang Jinghui kegyetlen kényszeretetéssel kínozta, amíg Zhang Kuiwu-t át nem szállították a Daqing-i Börtönbe. Később Zhang Jinghui aktívan közreműködött Fu Mingzhi gyakorló igazságtalan kínzásában és abban, hogy elvették tőle a megélhetési pénzt, amit a családja küldött Fu- nak. Zhang Jinghui-t átszállították a 2 Számú Csoport, 2 Számú Börtön osztályára és 2009- ben ennek a vezetője lett.

A Kínai verzió megtalálható: http://www.minghui.org/mh/articles/2010/4/28/222405.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo