Franciaország: A Shen Yun-show párizsi szervezője erősen kritizálta a KKP szabotázsát a Shen Yun előadások megakadályozásáért Hongkongban

2010. január 29-én délben a Shen Yun Performing Arts show egyik szervezője Párizsban - „Ázsia fénye“ - az eső ellenére is egy akciót szervezett meg az Asztrid királynő téren (Place de la Reine Astrid), hogy közismertté tegye a KKP (Kínai Kommunista Párt) zavargásait és szabotázsát. Miután a járókelők informálódtak az esetről, elítélték a KKP-t; egyesek hozzá is tették, hogy mindenképpen meg fogják nézni a Shen Yun showt Párizsban.

Tüntetés Párizsban a kínai követség előtt a Shen Yun szabotálása ellen Hongkonban

A Telesud tv-adó egy riportere, Elitto Smith úr

Elitto Smith úr - a Telesud tv-adó egy riportere ezt mondta: „Nem értem, hogy miért mondja a kínai kommunista rezsim egyrészt, hogy védeni akarja a kínai kultúrát, másrészt pedig egy olyan show ellen lép fel, mely a kínai kultúrát mutatja meg, sőt, az egész emberiség kultúráját.“ Azt is felvetette, hogy sajnálja, hogy Hongkong 13 évvel Kínához való visszatérése után diktatúrává vált. Ugyanakkor azt is vallja, hogy a KKP diktatúrája nem fog tudni tovább uralkodni. Meghívta az akció szervezőjét, hogy mutassa be a Telesud tv-adónál a hongkongi esetet.

Hu úr - az „Ázsia fénye“ egyesület elnöke

Hu úr - az „Ázsia fénye“ egyesület elnöke azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a lyoni kínai konzulátus egy pár nappal ezelőtt felkereste a lyoni színházat, hogy megtudja, ki a szervező, hol lakik, mi a neve. A színház nem volt hajlandó kiadni az információkat, mert ezek privát jellegűek.

Hu úr továbbá ezt mesélte: „A konzulátus egyik munkatársa már 2007-ben ajándékokkal halmozta el a színházat, hogy evvel rávegye az igazgatót, hogy mondja le a gálát. A színház igazgatója azonban egy egyenes ember. Ezt mondta a konzulátus munkatársának: ,Franciaországban vagyunk, egy szabad országban, itt ilyesmit nem fog elérni. Nem fogadom el ajándékait, kérem vigye vissza mindet.‘„