Spanyol külügyminisztérium: Az adminisztráció nem hátráltatja az igazságszolgáltatást

A Fálun Gong-gyakorlókkal szemben elkövetett népirtás és kínzás vádjával keresetet nyújtott be a spanyol törvényszék a Kínai Kommunista Párt (KKP) öt magasrangú tagja ellen, köztük a KKP korábbi vezetője, Jiang Zemin ellen is, valamint Luo Gan, Bo Xilai, Jia Qinglin és Wu Guanzheng ellen. Az Ázsia - Pacifik területekért felelős generálügyosztály és a külügyért és együttműködésért felelős minisztérium szóvivője, María Salcedo azt mondta 2009. november 27-én, hogy Spanyolország egy demokratikus ország és az adminisztráció nem hátráltatja az igazságszolgáltatást.

Carlos Iglesias, a vádemelők ügyvédje megerősítette, hogy a spanyol törvényszék november 19-én bíróság beidézte a KKP öt hivatalnokát avval a felszólítással, hogy magyarázza meg népirtási tevékenységeit, beleértve a Fálun Gong-gyakorlók szerveinek elrablását és eladását.

A bíróság mulasztási ítéletet adhat ki ellenük és ebben az esetben a vádlottaknak nemzetközi letartóztatási paranccsal és Spanyolországgal szembeni kiadatással, valamint 20 éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. 

A spanyol bíróság a nemzetközi jog univerzális igazságszolgáltatási hatáskörre hivatkozva tette meg döntését. Az univerzális igazságszolgáltatási hatáskör a népirtás bűntettére, az emberiség elleni bűntettre, háborús bűntettekre és az agresszió bűntettére hivatkozik. Ha nyilvánosságra kerül a bírósági döntés, annak állandó törvényes hatálya van.

Eszerint az elv szerint Jiang és a többi KKP hivatalnokok bűntettei nagyon súlyosak. A vádlottakat ezek szerint minden ország megbűntetheti. Több mint tíz évvel ezelőtt a spanyol bíróság követelte meg Nagy-Britanniától, hogy adják ki Pinochetet, a chilei diktátort.

2006-ban Kína és Spanyolország egy kiadatási egyezményt írt alá. Ez az eset azonban biztosan sokkolja a KKP rezsimet, ezidáig azonban nem reagált.