Epoch Times Németország: A Császár új ruhái

Kínai divat
 
Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Gazdagon díszítik a pompás uszályok és fejedelmi brokátok a ruhákat, melyek az első nemzetközi Han Couture (divattervező) versenyt valóban szemet gyönyörködtető rendezvénnyé tették. A ragyogó Prince George bálteremben New York-ban tartották október 19-én ezt a rendkívüli és pompás divatbemutatót, a független kínai televízióadó, az NTDTV rendezésében. A díszmenet több órán át tartott, mely mindezidáig mondhatni egyedülálló módon a tradicionális kínai divat valódi reneszánszát ünnepelte. Több mint 50 divattervező, a világ minden tájáról, kezdve a Han-divat valódi profijaival a még tanuló divattervezőkig, vonultatta fel a négy, legfeljebb hét ruhából álló Han-divat kollekcióját a New York-i kifutón.

Az NTDTV „9 verseny” szériája részeként, mely a tradicionális nyugati és kínai művészetek újjáélesztésére szolgál, sikerült a divatversenyt egy valódi világszínvonalú eseménnyé tenni. Megihlető kisugárzása megigézte a nézőket, a profi divatszakértőktől egészen a laikusokig.

A résztvevők a hétköznapi és az ünnepi viselet kategóriákban nyújthatták be terveiket. Mind a két kategóriában egyenként $10.000 írtak ki az arany-, $5.000 az ezüst-, és $2.000 a bronzéremért. Ezen kívül voltak még különdíjak is $2.000 értékben a kiváló vázlatmunkákért, kézműipari munkákért, anyagkombinációkért, valamint további munkákat is díjaztak $500 külön jutalommal.

Aranyérem: „Emlékezés a barátságra” – „Memory of Friendship”, a legfelső képen lehet látni, Elsie He adta be a pályaművet, és arany érmet nyert a „Casual Wear” (hétköznapi viselet) kategóriában. Nagyon szép, nem igaz? (Edward Dai/The Epoch Times)

A verseny célja az volt, hogy a Tang-, Song-, és Ming – Dinasztia formáit a korszerű divatba beillesszék, ahol is a résztvevők fantáziájának semmi sem szabott határt, és a kísérletezésnek is szándékosan nagy teret hagytak. Végső soron a zsűri tagjai a mérlegelésnél főként az hitelességet tartották szem előtt, mert a nyugati és keleti divat új kombinációit nem találták elég következetesnek. Azonban, hogy milyen fejedelmi pompa és energia rejlik az 5000 éves kínai divat tradíciójának formavilágában, az minden egyes ruhában, függetlenül attól, hogy hagyományosan vagy inkább modernül jelenítették meg, határozottan látható volt.

Az esemény vonzereje éppen abban rejlett, hogy milyen sokféle ihletet és kivitelezési tervet használtak fel. Egyszerű, absztrakt tervek találkoztak csillogó villogó ázsiai remekművekkel. Feltűnően egyedi: A purista batikmunka „China-Blue” (Kína-Kék) Meiho Chen-től, vagy a divatszakmában még tanuló Li Hua Wang Tajvanról, aki egy átalakítható City-Style-lal (városi stílus) lepte meg a nézőket, melyben egy retikül hirtelen stólává alakul. Más művek is varázslatosak voltak kifinomult szín és anyag kombinációiknak köszönhetően, mint pl. az aranyérem nyertes ruha „Memory of Friendship” Elsie He-től Hongkongból.

Aranyérem: „Moments” (pillanatok) Zhaoqing Wang-tól nyerte az aranyérmet az ünnepi viselet, „Formal wear” kategóriában a New Tang Dynasty (NTDTV) 2008 évi Han – Couture versenyén, melyet a Prince George bálteremben tartottak Manhattan-ben október 19-én. (Edward Dai/The Epoch Times)

Ámulatban

Szokatlanul lassan és kecsesen lépkedtek a modellek a kifutón, elegáns beállásaik szinte megállították az idő múlását. A nézőknek lehetőségük nyílt arra, hogy valóban minden egyes ruhát megcsodáljanak – a sietségből és agresszióból, mely egyébként a divatvilágot jellemzi itt semmi sem volt érezhető.

Lavera Wright, New York-i ex-modell, aki ma modelleket tanít és fiatal tervezőknek ad tanácsokat nem győzte kifejezni csodálatát: „Ez valóban különbözik a szokásos előadásoktól. A modellek időt hagytak maguknak, valóban viselték ezeket a ruhákat – elegánsak voltak, kecsesek és nem csak végigrohantak a színpadon. Ez pontosan az a mód, ahogy azt én is tanítom a lányoknak.”

Liqing Chen Tajvanról, akinek a ruhái a kifelé álló ruhaujjakkal és sziluettekkel úgy tűntek, mintha egy régi festmény elevenedne meg előttünk, azt mondta: „A régi kínai öltözékek nagyon elegánsak voltak, egyszerűek és mégis impozánsak, határozottak.” Chen a „Yuan a Han Dinasztibából” című művével ezüstérmet nyert a hétköznapi viselet kategóriájában.

A zsűri egyik tagja, Amy Li a következőt mondta az aranyérmes ruháról az ünnepi viselet kategóriájában: „Ennek az estélyi ruhának a témája a pillanatok voltak, mi pedig úgy találtuk, hogy valóban megragadott egy pillanatot a hagyományos kínai divatból. Csodálatos volt és ezzel együtt nagyon hiteles.”

Bronzérem: A „Tang Lady” (Tang hölgy) című alkotás Minghua Cheng tervezőnőtől nyerte a bronzérmet a hétköznapi viselet „Casual Wear” kategóriájában. (Seth Holehouse/The Epoch Times)

„Memory of Friendship” Elsie He-től Hongkongból, aranyérmet nyert a hétköznapi viselet kategóriában
„Pillanatok” Zhaoqing Wnag-tól, Franciaországból nyert az ünnepi viselet kategóriában, Bronzérem a hétköznapi viselet kategóriában a „Tang Lady” c. ruhakölteményért Minghua Cheng-től, az USA-ból.

Megjelent a The Epoch Times Deutschland Nr. 44/08-ban.

A cikk német nyelven: http://de.clearharmony.net/articles/200811/45768.html


* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo