Tajvan: Égi zenekar bemutatót tartott a tűzoltók éves versenyén

Október 18-án a belügyinisztérium és a nemzetközi tűzoltóság támogatásával megrendezték a hetedik Tűzoltók Atlétikai versenyét, amit Tainan-ban tartottak. Az Égi zenekar meghívót szerzett a Fálun Gong gyakorlóknak az előadásra. Az előadásuk nagyszerű, elismerésre méltó volt.

Az Égi zenekar bemutatta a 7. éve megrendezett Tűzoltók Éves Versenyén az Égi zenekar előadását.

Ming-Fang Wu úr, Tainan-i tűzoltóság igazgatója meghatódott a csoportnak az előadásától, amikor részt vett a legutóbb megrendezett Taiwan-i Térségi Játékokon és így eldöntötte, hogy meghívja a csoportot főszereplőnek, a verseny nyitó rendezvényére.

Tainan polgármestere, Tain-Tsar Hsu véleménye: „Az Égi zenekar valóban váratlan ajándékot adott nekünk.”

A csapat feloszlott két csoportra: az első csoportnak volt 200 előadóművésze, akik vezették a tűzoltó atlétákat, különböző megyékből és városokból, amikor beléptek a stadionba; a második csoportnak szintén 200 előadóművésze volt és bemutattak minden zeneművet a nyitórendezvény alatt.

A nyitórendezvény közben az MC egy rövid bemutatót tartott az Égi zenekarról, elmagyarázta azt, hogy a csoportot csak 2 évvel ezelőtt alapították és zenészei különböző korosztályuak. Bámulatos, hogy sokan közülük nem tudták, hogy hogyan kell játszani különböző hangszereken, amikor először csatlakoztak a csapathoz. Mert ők mind gyakorolják az alapelveket az „Igazság- Jóság és Tolerancia” és egyszerűen meg akarják az embereknek mutatni a Fálun Dáfá szépségét, keményen dolgoztak és intézkedtek, hogy a játékuk jó legyen.

Egy iskolai tanár Xiu-xiu Gao gondoskodott az elmúlt években Tainan-ban a nagy sportesemények szervezéséről. Négy évvel ezelőtt, egy sport díjátadó rendezvényen látott 1000 gyakorlót békésen meditálni a napsütésben és mélyen meghatódott. Ez az oka annak, hogy meghívta az Égi zenekart a Taiwan-i Térségi Játékokra az elmúlt évben. „Az Égi zenekar nagyon energetikus, fegyelmezett és koordinált csoport” mondta Gao.

Az elmúlt néhány évben az Égi zenekar számos meghívást kapott, nagyjelentőségű rendezvényekre Délkelet-Ázsiában. Jelenleg a csoport 500 taggal bővült és ez a legnagyobb Tajvanban.