Törökország: Nekünk, embereknek szükségünk van az Igazság, Jóság és Tolerancia elveire

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Augusztus 20-án és 21-én, Fálun Gong-gyakorlók, Törökországban egy téren folytatták a tevékenységüket, egy előre lefoglalt kereskedelmileg zsúfolt területen Isztambulban, megmutatták a Fálun Gong tudatosságát és az üldözés helyzetét Kínában.

A tér, ahol a rendezvényt tartották, a legelfoglaltabb és legzsúfoltabb terület volt Isztambulban. Ez a két fő kereskedelmi utca között van és minden nap elfoglalt gyalogosok jönnek és mennek itt. Azok az emberek, akik arra jártak, tisztán látták a Fálun Gong gyakorlókat. Az emberek megálltak és szórólapokat vettek el és érdeklődtek a gyakorlás helyszínéről. A bemutató közelében három óra után, még mindig sok ember várakozott, de vonakodva érezték magukat és távoztak. Székeken ültek mindenhol és nézték a gyakorlatok bemutatóját az elejétől a végéig. Voltak még mások is, akik felvették kamerával a helyszínt.

Egy egyetemi diák érkezett és beszélt egy Fálun Gong gyakorlóval, „a kezdésnél nem figyeltem túlságosan, de nagyon megérintett az a pillanat, amikor elkezdtétek bemutatni a gyakorlatokat”. A gyakorló elmondta neki, hogy mi a Fálun Gong és hogy miért kínozzák embertelen módon a Fálun Gong gyakorlókat Kínában. Miután meghallgatta, a diák azt mondta, hogy (az üldözést ellenző Fálun Gong) annyira nagy érték, hogy akar készíteni ebből az anyagból egy különleges témát. Amikor elment otthagyta a címét és a telefonszámát a gyakorlóknál, remélve, hogy tartják a kapcsolatot.

Egy csinosan felöltözött, idősebb hölgy, nagy koncentrálással nézte a gyakorlatok bemutatását, nem túl messze a tértől. Később izgatottan mondta egy gyakorlónak, aki odament hozzá: „a Fálun Gong gyakorlásánál érzem a nyugalmat és a békességet, amit előtte sohasem”. Ismételten megkérdezte a gyakorlatok helyszíneit, mert nagyon feledékeny a kora miatt. Miközben folyik a fellebbezés folyamata a helyi hatóságokhoz, a gyakorlók sok hatóságot meglátogattak. Sisli-ben (ami Isztambul egy része), a helyi hatóságnál dolgozó gyakorlók között, számos elismert hivatalnok található olyanok, mint Mustafa Sarigül, Sisli képviselője, és mint Aydin úr helyettes képviselője Sisli-nek. Miután megnézték a képeket és rövid bemutatót tartottak a Fálun Gongról, egy hivatalnok azonnal telefonált egy nyugodt helyen és felajánlott egy alkalmas helyet a gyakorlásra, amely képes tökéletesíteni az emberek egészségét és ugyanakkor, szintén elmondta a gyakorlóknak: „Nekünk, embereknek szükségünk van az Igazság, Jóság és Tolerancia elveire. Azt követően a hivatalnok felkérte a gyakorlókat, hogy csatlakozzanak a rendezvényhez, amit az új iskolának rendeztek, ahol még több embernek tudnak szórólapokat osztani és remélik, hogy még több gyereknek és felnőttnek lesz alkalma a Fálun Gongot tanulni. Végezetül Aydin úr helyettes képviselő, kibontott egy Fálun Gong zászlót és készített egy fotót a gyakorlókkal együtt, ő határozott pártfogója a Fálun Gongnak.

A két nap folyamán a gyakorlók papírból, kézzel készítettek sok lótuszvirágot. Ezek a virágok jelképezik a nemes lelkét a Fálun Gong gyakorlóknak, akik korrupt világban élnek szennyezettség nélkül, amit elismer számos ember.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a46300-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo