Szlovákia: Fálun Gong információs napok Velky Krtis-ben és Rimavska Sobota-bann (Rimaszombaton) (képriport)

2007. augusztus 10-án Fálun Gong-gyakorlók utaztak Velky Krtis-be, mely Szlovákia déli részén helyezkedik el. Sok helyi lakos tudta, hogy jönnek a gyakorlók, mert a helyi rádióadónál beharangozták a rendezvény, valamint a város weboldalán is rajta volt a rendezvény.

Miután a Fálun Gong-gyakorlók felépítették az információs standot, az emberek már jöttek is, hogy aláírják a petíciót az üldöztetés megállítására. Kb. 200 aláírást gyűjtöttek össze a gyakorlók Velky Krtis-ben. Gyermekek ajánlották fel, hogy segítenek osztogatni a szórólapokat, röviddel azután már majdnem mindenki mondta, hogy már kapott szórólapot, ha valaki felajánlott szórólapokat. A gyerekeket érdekelték a gyakorlatok is.

A járókelők látták a transzparenseket, melyek a Fálun Gong elleni üldöztetés jeleneteit mutatták be és kérdezték, hogy hogyan lehetséges az, hogy manapság ilyen gaztetteket követnek el az emberek. Sokan kételkedtek abban, hogy egy olyan ország, melyben az emberi jogokat ilyen terjedelemben szegik meg, egyáltalán megtarthatja-e az olimpiai játékokat.

A helyi Pravda újság újságírója eljött, hogy megnézze saját maga ennek a fajta tüntetésnek a hatását, melyet az utóbbi években többször tartottak a gyakorlók Szlovákiában.


Augusztus 11-én, szombaton, a gyakorlók többsége Rimavska Sobota-ba (Rima Szombat) mentek, ahol gyerekek köszöntötték a gyakrolókat. Ők is előre hallottak már az információs napról és azt akarták, hogy az ő alakjukat rajzolják a földre a tüntetés jelképeként, a kommunista rezsim által vezetett üldöztetés ellen. Sok magyar turista maradt, hogy megnézze a transzparenseket és a Fálun Gong gyakorlatok bemutatóját. Itt is többen aláírták a petíciót.

Egy helyi újságíró meginterjúvolt egy gyakorlót és fényképeket készített a gyakorlatokról. A délelőtt folyamán itt is több, mint 100 aláírást gyűjtöttek a gyakorlók.

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a40759-article.html