Finnország: "Tudok a történtekről. Néhány évvel ezelőtt jártam Kínában"

Morális támogatás a KKP-ből való 17 millió számú kilépések számára
 

2007. január 13-án a kásás hó és csúszós utcák ellenére korán reggel gyűltek össze a "KKP-ből való kilépések finn központjának" és a "The Epoch Times" képviselői, valamaint Fálun Gong-gyakorlók Helsinkiben, a főpályaudvaron. Egy rendezvényt szerveztek annak a 17 millió kínai embernek a támogatására, akik az utóbbi két éven belül kiléptek a Kínai Kommunista Pártból (KKP). Transzparensek és fényképek segítségével informálták az embereket a KKP zsarnokságáról Kínában, beleértve a Fálun Gong immár 7 éve folyó üldöztetését is.

 

Abban segítette az embereket a rendezvény, hogy felismerjék a KKP gonosz természetét és ahhoz, hogy támogassák a Fálun Gong üldöztetésének mielőbbi befejezését. Hangszórókat használtak, hogy felhívják az emberek figyelmét az emberiesség elleni bűntettekre, melyeket a kommunista rezsim követ el. A középpontban a "szerv-rablás" jó üzlete állt, mely során olyan szervekkel kereskednek, melyeket még életben lévő Fálun Gong-gyakorlókból vettek ki. Ennek a piszkos üzletnek a kezdeményezője és a profit élvezője a KKP. A hó és az eső ellenére is sok járókelő nézte meg a kiállított információkat, sokan közülük alá is írták a rezsim barbár tettei elleni petíciót.

Egy finn keresztény hölgy azt mondta, hogy egyáltalán nem érti, hogy miért üldözi a KKP a Fálun Gong-gyakorlókat. Jiang asszony a "KKP-ből való kilépések finn központjának" egyik tagja odaadta neki a "Kommunista pártról szóló kilenc kommentár" egyik példányát mondván, ebben megtalálja kérdésére a választ. A hölgy köszönettel fogadta el a példányt, melynek nyilvánosságra hozása a KKP-ből való kilépések hullámához vezetett.

Mikor a Fálun Gong-gyakorló Anija egy finn járókelőnek szórólapot adott át, ezt mondta: "Tudok a történtekről. Néhány évvel ezelőtt voltam Kínában. A Mennyei Béke terén láttam, ahogy elfogtak néhány Fálun Gong-gyakorlót és rendőrautókba tuszkolták őket. Szörnyen brutálisak voltak velük."

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a37667-article.html